Hódi Pamela TV2 országjárás Édes Élet Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rendhagyó módját választotta újra a magamutogatásnak Berki Krisztián. A testépítő azt tervezi, hogy üres zsebbel, fején egy kamerával járja be az országot, idegenektől kérve szállást, élelmet.

Egy családi vita vezethetett oda, hogy Berki Krisztián újabb őrültségre adja a fejét – írja a Bors. Hogy miért pont így akarja Berki kiengesztelni Pamelát? Arra is megvan a magyarázat. Krisztián ugyanis korábban gyakran mondogatta szerelmének, hogy aki húsz méternél többet sétál, az koldus. Pamelának sosem tetszettek az efféle kijelentések, és ez most nézeteltéréssé fajult köztük.

Forrás: Hódi Pamela/Facebook

"Nyíregyházáról indulok majd, csak a legszükségesebb dolgokat viszem magammal, de pénz, egy forint sem lesz nálam. Naponta ötven kilométert szeretnék gyalogolni, egészen Sopronig. Ha pedig eljutok oda, az sem kizárt, hogy átúszom Schirilla Gyuri barátommal a Fertő-tavat, Magyarországról Ausztriába. A közösségi portálon folyamatosan követhetik majd az utamat, és műholdas készülék is lesz nálam. Bízom benne, hogy lesznek, akik befogadnak éjszakára, és enni is adnak nekem" – magyarázta a napilapnak Berki.

"Nagyon nem örülök neki, hogy elmegy és nem lesz itthon napokig, sőt, talán hetekig sem. Mindenesetre azt mondom, van annyira erős Krisztián, hogy megcsinálja. Bár biztosan nehezebb lesz, mint a Duna-átúszás" - kommentálta Pamela a "túrát".

Berki egyébként már most a pénznélküliségre gyúr, az Édes élet kamerái előtt hajléktalanokkal spanolgatott, és még a kukázást is kipróbálta.

Felvételről megy majd a Szombat Esti Lázhttp://www.life.hu/bulvar/20140401-az-rtl-klub-szombat-esti-laz-cimu-musora-felvetelrol-kerul-adasba.htmlA műsor felvételről kerül adásba, tudta meg az Origó, és szavazni sem lehet, csak a legvégén.TV + Bulvár--Íme, Sarka Kata férfiideáljahttp://www.life.hu/bulvar/20140401-sarka-kata-ferfiidealja-hajdu-peter-de-10-centivel-magasabban-jobban-tetszene-neki.htmlA SuperTV2 Kasza! című műsorában vicces kijelentést tett Sarka Kata. TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huL.L. Junior üzent Csillánakhttp://www.life.hu/bulvar/20140401-ll-junior-a-tv2-edes-eletenek-sztarja-a-mokkaban-uzent-parjanak-csillanak.htmlMint ahogyan a Life.hu is megírta, Junior elköltözött családjától. Állítja, az ok: Csilla bár jó anya, kiállhatatlan partner. Junior most a Mokkában üzent párjának. TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.