Viva Comet Viva Comet 2014 Anima Sound System díj Ákos VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért díj Tankcsapda Hooligans
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pop-rock együttes kapja 2014-ben a VIVA Comet „Magyar Könnyűzenéért" díjat.

Kilencedik alkalommal adja át hazánk vezető zenecsatornája, a VIVA a „Magyar Könnyűzenéért" Comet-gömbjét, amelyet olyan énekesek és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább 10 éve pályán vannak és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ez idő alatt a könnyűzenében. 2014-ben a legendás Hooligans kapja a VIVA Comet első díját, akik ezzel illusztris társasághoz csatlakoznak: az elmúlt években a gála egyik legjelentősebb gömbjét többek között olyan zenészek hódították el, mint a Tankcsapda, az Anima Sound System, vagy éppen Ákos.

Forrás: redlemon

„Ez a díj koronázza meg mindazt, amiről álmodtunk már gyerekként a próbateremben. A Hooligans 18 éve tevékenykedik, de már 35 éve van hangszer a kezünkben és reméljük, hogy 18 év múlva is folyamatosan koncertezve, dalokat szerezve, albumokat megjelentetve tudunk újra köszönetet mondani a közönségnek és a szakmának" – mondta a Hooligans frontembere, Csipa.

A 14. VIVA Comet-gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében, ahol természetesen a Hooligans is fellép. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.