Majdnem lebénult Keleti Andrea

Forrás: Life.hu -
műtét platina Keleti Andrea sérülés Szombat esti láz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keleti Andrea, akit több Szombat Esti Lázban is láttunk kecsesen lejteni a színpadon, elárult egy titkot. Az orvosok szerint nem kellene már táncolnia.

A táncosnő a quickstep kapcsán utalt arra, hogy ennek a táncnak köszönheti a hosszú forradást a nyakán, ugyanis a gyors ütemű tánc miatt majdnem lebénult.

Forrás: Life.hu

„Én a meggyógyulós típus vagyok. Miután megmutatták, hogy kell a műtét után felkelni, simán le tudtam gördülni az ágyról. Úgy tervezték, hogy három napig fogok lábadozni az intenzív osztályon, aztán egy nap múlva találkoztam a folyosón az orvosommal, aki látva, hogy jövök-megyek, kiengedett az intenzívről. Egy hétig maradtam volna kórházban, de 4 nap múlva hazaküldtek, mert nem bírtak velem. A lelkemre kötötték, hogy semmiféle fizikai munkát ne végezzek, de én végre ráértem, így a frissen vásárolt telkünkön kiástam csákánnyal a lépcső helyét. Ma már csak az emlékeztet az egykori sérülésemre, hogy nem tudom hason fekve jobbra meg balra fordítani a fejemet. Inkább hanyatt, vagy oldalt fekve szoktam aludni, de van 4 db segédpárnám, ami közé befekve nem fordul el annyira a fejem.”

Alaposan beszóltak a Szombat Esti Láz zsűrijénekhttp://www.life.hu/bulvar/20140505-bardos-andras-es-mate-krisztina-kisfia-beszolt-a-szombat-esti-laz-zsurijenek.htmlKeményen megmondta a véleményét a Szombat Esti Láz zsűrijéről Bárdos András és Máté Krisztina 10 éve kisfia. A gyerek szavait édesapja osztotta meg a bírákkal.TV + BulvárOrigoKulisszatitkok a Szombat Esti Lázbólhttp://www.life.hu/bulvar/20140425-szombat-esti-laz-tancosai-a-kulisszak-mogott.htmlVajon mit csinálnak a kulisszák mögött a táncosok? Ki igazgatja Ördög Nóri haját, kik turbékolják végig a szüneteket, ki igazítja a gatyáját a színpadon és milyen bemelegítő mozdulatokkal készülődik a táncra az egyik amatőr táncos? Nézd meg a képeket és meglátod!TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huCseh-Szakál Tibor tönkreteszi a nőket a Szombat Esti Lázbanhttp://www.life.hu/bulvar/20140423-cseh-szakal-tibor-tancos-mellett-eszmenyi-viktoria-enekesno-es-varga-izabella-a-baratok-kozt-tarja.htmlJelenlegi partnere, Eszményi Viktória bordája a minap sérült meg, de előző szériabeli párja, Varga Izabella is a bordáját törte korábban.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.