Sok a sérülés a Játék határok nélkül itthoni forgatásán

MTVA forgatás sérülés Magyarország Játék határok nélkül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lábtörés, koponyasérülés, bikafelöklelés – egyes hírek szerint ilyen sebesülések is előfordultak a budapesti forgatáson. Az MTVA cáfolja a komoly sérüléseket.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, hazánkban kezdték forgatni a Játék határok nélkül új részeit. Azt is megírtuk, hogy az új versenyszámok nehezebbek és veszélyesebbek lesznek, mint a régiek. De hogy ennyire? A Velvet ugyanis úgy tudja, bőven akadt dolguk az orvosoknak.

Magyar csapat a bikás jelenetben Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A portál szerint az egyik magyar nő egy szörfözős feladat közben sérült meg. Állítólag kiment a térde, és nagyon nagy fájdalmai voltak, egy jelenlévő orvos stabilizálta, de biztos, hogy műteni kell. Úgy tudni, az MTVA előzőleg mindenkinek felmérte az egészségi állapotát, megkérdezte a résztvevőket, van-e olyan típusú feladat, amit nem vállalnának. A térdsérüléses nő ennek ellenére nem szólt róla, hogy korábban több szalagszakadása volt a térdében. A játékosok védőfelszerelései megfelelőek voltak.

A portál ennél durvább esetekről, nyílt törésekről és koponyasérülésekről is beszámol, egyes játékosokat pedig bika öklelt fel a 14. felvett adáson.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke így reagált: „balesetek egy ilyen típusú műsorban előfordulhatnak, de súlyos sérülések nem történtek a játékban, minden ellenkező értesülés valótlan állítás és rémhír."

Április végén derült ki, hogy az MTVA-nak kell a kilencvenes években itthon roppant népszerű francia gyártású műsor magyarországi folytatása. Először 1993-ban csatlakoztunk a nemzetközi vetélkedősorozathoz, amelynek az volt a kimondott célja, hogy összehozza Európa polgárait. A sorozat 1999-ig tartott, azóta több eredménytelen kísérlet is volt a feltámasztására, most egy hét alatt 13 részt vesznek fel Budapesten. A show ősszel kerül adásba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.