kövérség szépségverseny plus size túlsúly Schobert Norbi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogyan a Life.hu megírta, Schobert Norbi kiverte a biztosítékot posztjával, amelyben azt a kérdést feszegeti, vajon igazuk van-e azoknak, akik plus size szépségversenyek rendezésével a duciság elfogadása mellett kampányolnak. Az "ügy" nem maradt folytatás nélkül.

Posztja után Norbi a Facebookon, majd a Borsban magyarázta a bizonyítványát. Szerinte félreértették a szavait, ő nem a túlsúlyosak ellen, hanem éppen az érdekükben szólt.

Forrás: SuperTV2

"Nem szépségversennyel kezdődik a kövér emberek elfogadása. Aki kiakadt azon, amit mondtam, az egyszerűen nem érti a sza­vai­mat. Én azt állítom, hogy egy duciszépségversenyen nem a szépségnek tapsolnak a nézők, hanem a bátorságnak. Bátrak ezek a lányok, mert meg merik mutatni a testüket. De ezzel senki sem segít rajtuk, ettől nem lesz jobb az életük, hiába gondolják azt, hogy egy verseny után több önbizalmuk lesz. Nem lesz. Tíz kiló felesleg még jól tud állni, de húsz, harminc már egészségügyi kockázatot jelent" - nyilatkozta a Borsnak a fitneszguru, aki közösségi oldalán viszont azt állítja, semmi ilyet nem mondott a lapnak. A felháborodásának természetesen szintén a közösségi oldalon adott hangot.

"Miért kell mást írni, mint amit az interjúalany mond? Interjú után cikket nem megküldeni? Telefont nem felvenni? Semmi gond! Csak pont azt mondtam, hogy túlsúlyos Nő is szép és bátor!!! Igénytelen szót sem használtam és elismerően nyilatkoztam a plus size versenyekről. Egy sor származik tőlem: A túlsúly elfogadása nem a szépségversenyen kezdődik. Ja! A kövér szót sem használom" - fakadt ki, majd hozzátette: "sírni és hányni tudnék egyszerre".

A TV2-höz igazol Vastag Tomihttp://www.life.hu/bulvar/20140616-vastag-tamas-az-x-faktor-versenyzoje-a-tv2-hoz-igazol.htmlBár az RTL Klub X-Faktora tette ismertté, a TV2-n folytatja pályafutását Vastag Tamás.TV + BulvárFotó: Mudra László - OrigoÍgy rázza a rongyot Győzikehttp://www.life.hu/bulvar/20140616-gaspar-gyozo-aranykoronat-vasarolt-keresztlanya-eskuvojere.htmlMegirigyelhette Berki Krisztián Natasa Zselykének ajándékozott aranytömbjét Gáspár Győző. A showman gondolt egy nagyot, és keresztlánya esküvőjére aranykoronát vásárolt Klapka Györgytől. TV + BulvárOrigoA B the First tehetségkutató legjobb pillanataihttp://www.life.hu/bulvar/20140611-az-szjger-es-a-b-the-first-tehetsegkutato-legjobb-pillanatai-videon.htmlJúnius 3-án élőben közvetítettük az első magyarországi online tehetségkutató versenyt, a B the First döntőjét. Kiderült, Magyarország legjobb sulizenekara a Dodgem! TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.