Szabó Zsófi nem egyedül hajtja álomra a fejét

Forrás:Redlemon -
kutya Szabó Zsófi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő az utóbbi időben nehéz időszakon van túl, és az élete is gyökeresen megváltozott. A sok megpróbáltatáson viszont nem egyedül kellett átesnie, hisz egy hűséges társ mindig vele volt a bajban.

A Jóban Rosszban színésznője kedvencével, Gyémánttal különös kapcsolatot ápol. Már a találkozásuk pillanatában érezték, hogy ők igazán nagyszerű csapatot fognak alkotni. Zsófi el sem tudná képzelni az életét kutyusa nélkül, és úgy érzi, ő az, akire mindig számíthat, bármit is hoz az élet. A páros minden szabadidejét együtt tölti, és úgy tűnik, Gyémánt ideális társnak bizonyul a mindennapokban.

Forrás:Redlemon

"A tenyésztő nem nagyon szerette volna odaadni őt senkinek. Amikor látták, hogy milyen jellemmel és tulajdonságokkal rendelkezik, úgy gondolták, hogy velem tökéletes párost alkotna. Csak a nyár végén került hozzám, szezon után, ugyanis akkoriban rengeteget voltam úton, gyakran körbetekertem a Balatont. Lassan két éve élünk együtt, azóta Gyémánt a mindenem. Ő az a társ, aki mindig őszinte, és mindig bújik, sőt még az ágyon is megosztozunk. Mi mindent együtt csinálunk, aminek anyukám nem mindig örül. Számomra ő abszolút családtag, és én nem is kutyaként tekintek rá. Nem tud vezényszavakat, és ritkán van rajta póráz. Mindig jön mellettem, ritkán kell fegyelmeznem, ebből a szempontból nagyon szófogadó. Elég egy pillantás és máris tudja, ha rossz fát tett a tűzre. Hihetetlen kapocs van közöttünk, mondhatni szimbiózisban élünk. Ha elrontom a gyomromat, akkor ő sem eszik, és látom rajta, hogy érzi a fájdalmam. Nagyon szeretünk együtt kirándulni, sétálni, és kihasználunk minden percet arra, hogy együtt lehessünk" - mesélt szeretettel kedvencéről a színésznő.

Mi az a fajtamentés?

A fajtamentők különböző kutyafajták megmentésére specializálódnak. Azért jöttek létre, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek minden olyan kutyafajtát, aki kóborol, tartása kimeríti az állatkínzás fogalmát, bármi okból feleslegessé vált, egészségesen, fiatalon el akarják altatni, állatmenhelyen él vagy gazdái életkörülményei megváltoztak és nem tudják tovább tartani a kutyájukat. A fajtamentőkről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

Magyarországon a Szent Ferenc Alapítvány részeként már agár fajtamentés is működik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.