Egy hajszálon múlt Tolvai Reni és Kállay-Saunders közös nyaralása

Forrás: facebook/Tolvai Reni -
fotó Kréta romantika szerelem nyaralás Tolvai Reni Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megérkezett Krétára Tolvai Reni és szerelme, Kállay-Saunders András. A két énekes mögött nehéz év van és most végre kettesben pihenhetnek egy hetet a görög szigeten, Krétán. Pedig nagyon necces volt, hogy egyáltalán sikerül-e a közös nyaralás, ugyanis Andrásnál csak egy hajszálon múlt, hogy fel tudott szállni a repülőgépre.

Ahogy a Life.hu elsőként megírta, Reni és András Krétára indultak, hogy végre kettesben, munka nélkül tölthessenek néhány napot. Már egy hónapja tervezték a közös utazást, az utolsó pillanatban mégis úgy tűnt, hogy Reni egyedül utazik.

"A repülőgépünk éjjel indul, nekem pedig rohannom kell, hogy elérjem. Pont Romániában lesz aznap este fellépésem, nem is a határhoz közel, hanem beljebb. Ha valami történik az úton és nem tudunk végigszáguldani, akkor lekésem a gépet. Még jó, hogy éjjel 2 óra körül indul, így van némi esélyem, ha lekésem, akkor egy későbbi géppel fogok Reni után utazni. A nyaralás után viszont kicsit lassítani szeretnék a tempón, ez a szó szerinti száguldozás nem hiányzik" - mesélte néhány napja Reni klipbemutató partiján András az újságírónknak.

Bár nagy az öröm, hogy összejött a közös nyaralás, túl romantikus közös képet most sem sikerült készítenie a sztárpárnak. Inkább bohókásnak neveznénk a nyelvnyújtogatós fotót, amit a megérkezésük után osztottak meg közösségi oldalukon.

András és Reni kapcsolatáról egyébként az elmúlt években többször felmerült, hogy kamu, a pár azonban ezzel a fotóval sok félreértést tisztázott.

Forrás: facebook/Tolvai Reni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.