Hatalmas tömegre számítanak Bajor Imre mai temetésén

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
Bajor Imre temetés tömeg Bajor Ildikó Farkasréti temető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma helyezik örök nyugalomra Bajor Imrét a Farkasréti temetőben, ahol hatalmas tömegre számítanak. A szertartáson természetesen ott lesz Bajor Ildikó is.

"Köszönöm szépen az együttérzést és a részvétnyilvánításokat. Azonban nyugalmat szeretnék kérni mindenkitől. Azt hiszem, ebben a helyzetben ez érthető. Többet azonban továbbra sem szeretnék beszélni semmiről" - nyilatkozta a Blikknek Bajor Imre felesége. Az asszony mindenkit arra kér, hogy a nyilvános szertartáson tartsa tiszteletben a fájdalmukat és a gyászukat.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

A szertartás 15 órakor kezdődik a Farkasréti temetőben. A temető helyettes vezetője a bulvárlapnak elmondta, hogy nagy tömegre számítanak, ezért biztonsági őrök is jelen lesznek a helyszínen. A temetőbe egyébként ingyenesen lehet majd behajtani délután kettő és öt óra között.

Hernádi búcsúztatja Bajor Imréthttp://www.life.hu/news/20140816-augusztus-22-en-temetik-bajor-imret-a-heti-hetes-tagjai-es-hernadi-judit-is-bucsuztatjak.htmlAugusztus 22-én 15 órakor helyezik végső nyugalomba Bajor Imrét a Farkasréti temetőben. A színész temetése nyilvános lesz, így a családon, barátokon és kollégákon túl, a rajongói is elbúcsúzhatnak tőle.NewsOrigoMegható sorokkal búcsúztak gyermekei Bajor Imrétőlhttp://www.life.hu/csalad/20140815-bajor-imre-elhunyt-szinesztol-gyermekei-bajor-lili-es-marci-meghato-sorokkla-bucsuztak.htmlAz 57 éves korában elhunyt színművész két gyermeke búcsúlevelet írt édesapjának, amelyből a legmeghatóbb sorokat idézzük.Család--Bajor Imre után Robin Williams halála sem érdekelte a Híradót - itt az MTVA magyarázatahttp://www.life.hu/bulvar/20140812-robin-williams-halalarol-sem-szamolt-be-az-m1-hirado-korabban-bajor-imre-maradt-ki.htmlAz M1 Híradója nem számolt be Robin Williams halálhíréről. Korábban Bajor Imre is kimaradt a műsorból, az indoklás szerint azért, mert nem volt Kossuth-díja. Most pedig közölték azt is, miért nem számoltak be a világhírű színész tragédiájáról. Nem fogod kitalálni a választ!TV + Bulvár--BulvárRAP Hegyi Rolival: Bajor Imrének szól most a néma csend!http://www.life.hu/bulvar/20140810-bulvarrap-hegyi-rolival-benne-megszuletett-ordog-nora-kisfia-bajor-imre-elhunyt.htmlAz szjger.hu rappere hetente egyszer beugrik a Life.hu-ra, nem kíméli a celebeket és elrappeli a legemlékezetesebb eseményeket. A BulvárRAP-ből költői túlzással mindenről értesülhetsz, ami mostanában történt.TV + Bulvár--Koós János: „Bajor Imre még bízott abban, hogy legyőzi betegségét"http://www.life.hu/bulvar/20140807-bajor-imre-szerdan-elhunyt-szineszre-emlekezett-koos-janos-oszvald-marika-es-horvath-adam-a-mokkaban.htmlAz elhunyt színészre barátai, Koós János, Oszvald Marika és Horváth Ádám emlékeztek a Mokkában.TV + Bulvár--Bajor Imre felesége: "Köszönöm, hogy szerették Imrét!"http://www.life.hu/bulvar/20140808-bajor-imre-felesege-ildiko-megszolalt-a-szinesz-halala-utan.htmlKét nappal Bajor Imre halála után a színész felesége is megszólalt. Szavait jogi képviselője tolmácsolta.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.