Korda György Nagy Bandó András Bajor Imre Bubik István gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárvilágban ugyanúgy, mint a civil életben nem ritka jelenség egy eltitkolt csemete felbukkanása. A legtöbben tisztában vannak vele, hogy valahol él egy nem szívesen látott gyermekük, de a kapcsolatot nem tartják vele, inkább igyekszenek tudomást sem venni róla. Bajor állítólagos eltitkolt fia is így járt, de nem ő az egyetlen.

Pár évente nagy port kavar egy-egy sztár nagyközönség elől eltitkolt, majd hirtelen előkerült gyermeke. Bajor Imre temetése után ismét megjelent a hét éve már nyilvánosság elé állt Richárd, a színész állítólagos gyermeke, akinek létezéséről Imre korábban nyilatkozott egy életrajzi könyvben.

Forrás: Facebook/ Bajor Imre Emlékére

Korda Györgynek lánya született Kiss Kati táncdalénekesnőtől, akivel 1978-ban ismerkedett meg. Az énekes nem érezte magát elég érettnek az apaságra és nősülni sem akart, ugyanis már előre lekötött egyéves amerikai vendégszereplés várta. Amikor hazaért egy négy hónapos babát talált, ám ekkor a szíve már Klárikáért dobogott. Kordának nem sikerült közel kerülnie egyetlen utódjához, Judithoz, ugyanis a lány Kanadában élt. Csak pár évvel ezelőtt, amikor Judit meghívta édesapját közelgő esküvőjére Kanadába, sikerült megbeszélniük életüket.

Forrás: Facebook/ Korda György és Balázs Klári

Házassága alatt titkos kapcsolatban élt a 2004-ben autóbalesetben meghalt Bubik István. Az akkor hatéves Kincső Szentandrássy Hédi képzőművésztől született, létezéséről Bubik felesége, Rémi Tünde csak néhány évvel születése után szerzett tudomást. A kislány édesanyja akkor szakított Bubikkal, amikor kiderült, a felesége is babát vár. A színész szerette volna, hogy a két lánya megismerje egymást, házasságon kívül született gyermekét szinte naponta látogatta. Halála után sokat bántották Kincsőt roma származása és amiatt, hogy házasságon kívül született gyerek, ezért édesanyja úgy döntött, hogy elköltöznek az országból.

Nagy Bandó András író, humorista egy műsorban vallott arról, hogy több mint négy éve kislánya született egy nála 30 évvel fiatalabb nőtől. A piciről még Nagy Bandó felnőtt gyerekei, Mónika és Natália sem tudott, pedig a férfi az elmúlt években egyszerre két családban élt úgy, hogy otthon senki semmit ne vegyen észre. De nem ez okozta új kapcsolatában a legnagyobb problémát.
Gvendolin, a kislánya koraszülöttként érkezett a világra, 6 hónapra született, 98 dekával. Mindössze 36 centi volt, két hónapot töltött inkubátorban és még az is bizonytalan volt, hogy sikerül-e életben tartani. A humorista 44 év után végül elköltözött otthonról és Orfűről is, egy másik városban folytatja az életét, de nem költözött össze új családjával.

Forrás: Facebook/ Nagy Bandó András

A hajdani Modern Hungária együttes frontembere sohasem büszkélkedett korábbi házasságából származó fiával, akit tavaly az X-Faktor válogatóin mégis megismert az ország. A jelenleg Ausztriában élő producer és a fia akkor már hosszú évek óta nem találkozott, de az X-Faktor újra egyesítette a családot. Az idősebb Bodnár felkarolta a fiát, és segített neki egy jó nézettségű videoklipet létrehozni. A tehetségkutató után viszont újból eltávolodtak egymástól, az ifjabb Bodnár utcazenészként keresi a kenyerét. Ráadásul édesapja azt is kérte, hogy fia változtassa meg a vezetéknevét, inkább vegye fel édesanyja vezetéknevét.

Forrás: bodnarattila.hu

Magyarország legszebb kislányával találkozott Sarka Katahttp://www.life.hu/bulvar/20140827-sarka-kata-hajdu-peter-felesege-lenkovics-lauraval-a-vilag-legszebb-kislanyaval-talalkozott.htmlKata és a 12 éves Lenkovics Laura a TV2 Mokka adásában vendégeskedtek. A kislányt több alkalommal választották már a világ legszebb kishölgyének.TV + Bulvár--Matt Damon és Ridley Scott Budapesten forgathttp://www.life.hu/bulvar/20140827-matt-damon-vilagsztar-szinesz-es-ridley-scott-rendezo-budapestre-erkezett-uj-filmuk-forgatasara.htmlA sármos színész és a rendező legújabb közös filmjük forgatására érkezett hazánkba. Indulhat is a vadászat, hátha éppen te futsz össze az Andrássy úton Matt Damonnal!TV + Bulvár--Hujber Feri nem ment el Bajor Imre temetésérehttp://www.life.hu/bulvar/20140826-hujber-feri-szinesz-nem-ment-el-bajor-imre-szinesz-temetesere-pedig-kiborult-a-halalhir-hallatan.htmlBajor Imre halálhírére teljesen összeomlott Hujber Feri, aki érdekes módon a temetésen mégsem jelent meg.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.