Zalatnay Sarolta betörés nyomozás kár lopás ékszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több millió forint értékben loptak el ékszereket Zalatnay Ciniék otthonából. A betörés még júniusban történt, de a rendőrség arra kérte az énekesnőt, ne beszéljen róla. Sem ő, sem lánya nem ébredt fel az esetre, arra gyanakszanak: elkábították őket.

Ismeretlen tolvajok vitték el Zalatnay Cini ékszereit, óráit – köztük számos márkás és egyedi darabot – értesült a Bors. Az eset még nyáron történt, az énekesnő hónapokon át igyekezett ezt titokban tartani, mert állítólag a nyomozók is ezt kérték tőle. A tettesek azonban nem kerültek elő, a nyomozást megszüntették.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

A lap megkereste a rendőrséget, ahol ezt a választ kapták: „Tárnokon egy esetben – 2014. június 17-én éjjel – történt lopás, melynek kapcsán lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A nyomozást – mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – a nyomozóhatóság 2014 augusztusában felfüggesztette."

Az újság egy forrásból úgy értesült, hogy az énekesnőt és lányát el is kábították a betörés során, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.

Cini is megszólalt és azt mondta a Bors újságírójának, hogy a gyanú szerint hajnali kettő és négy között történhetett a betörés, amire nem ébredtek fel. „Azt mondták a nyomozók, mostanában valami spray-vel szoktak befújni a lakásokba, amitől elkábulnak a bent alvók. Azt sem zárhatjuk ki, hogy ez történt. Negyvenévi munkámat vitték el. A gardróbban volt a táskám, amivel a fellépésekre járok, abban még készpénz is volt, az előző napi szlovák fellépésből. És az ékszereim. Értékes, márkás, egyedi darabok, és a családi örökség egy része" – panaszolta az énekesnő.

Hozzátette: a teraszajtót emelték ki hátul, ott jöttek be. Elmondása szerint körülbelül négymilliós kár érte.

Andor Évának balesete volthttp://www.life.hu/bulvar/20141001-andro-evanak-a-tv2-tenyek-musorvezetojenek-balesete-volt.htmlA TV2 híradósa adás után éppen hazafelé tartott, amikor zebrán átkelő gyalogosok miatt fékezett és hátulról beleszaladt egy trailer. TV + Bulvár--Megalázták Lajsz Andrást a TV2-benhttp://www.life.hu/bulvar/20141001-lajsz-andrast-mixerkiralyt-a-tv2-ben-a-sztarban-sztar-produkcioja-utan-megalaztak.htmlLajsz András, az ismert mixer - aki Kökény Attila produkciójában működött közre - nem tudta igazolni személyazonosságát a Sztárban sztár adása után, ezért a TV2 biztonsági vezetője nem akarta visszaadni neki autója slusszkulcsát. TV + Bulvár--Kiakadtak Gáspárék: Virág zsarol, Győzike féltékenyhttp://www.life.hu/bulvar/20141001-gaspar-gyozo-es-virag-nem-akarja-hogy-bea-szerepeljen-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-musorban.htmlGáspár Győzőnek az első perctől kezdve nem tetszik, hogy nem ő, hanem felesége, Bea áll majd a közeljövőben az érdeklődés középpontjában. Ám nem csak ő, lányuk, Virág sem nézi jó szemmel anyja utazását a dzsungelbe.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.