Lányi Lala elhagyta hidrogénezett haját

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Kozmix haj Lányi Lala jog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lányi Lala, a Kozmix együttes frontembere szép lassan belesimult a társadalomba, szinte már fel sem lehet ismerni az utcán, ha szembejön velünk.

Lányi Lala védjegye, hidrogénszőke, tüsi haja már a múlté. Az énekes szolidabb külsőre váltott, mióta jogi egyetemre jár.
„Ami a színpadon jól mutat, mert feltűnő, az a hétköznapokban az egyetemen akár kellemetlen viselet is lehet. Ráadásul már a korommal is szinkronba kell kerülni, az idén 40 éves lettem. Az egyetemen nem bántottak a hajam miatt, mégis úgy gondoltam, hogy ilyen extrém külsővel alkotmányjogászok előtt vizsgázni kissé furán néz ki. Jobb, ha az ember magára veszi annak a külsőségeit is, amibe belemélyed, és ezzel megadja a környezetének a tiszteletet. Én is jobban érzem magam „belesimulva a társadalomba" - magyarázta Lala az átváltozás okát, de ígérte, a színpadon még találkozhatunk régi külsejével.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu


Ha színpadra állok, akkor kicsit kiszőkítem a hajamat. Régen előfordult, hogy a hétvégén teljesen szőke voltam, hétfőre meg visszafestettem barnára. Most, hogy a Crossover Symphonic Live című koncertre készülünk, biztosan kiszőkülök. Úgyis a régi Kozmix dalokat fogjuk énekelni, azokhoz pedig a régi külsőm passzol"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.