VV Anett: "Nem Robin pénze kell, csak a szerelme"

Forrás: RTL Klub -
VV Anett VV Robin pénz szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan féltik a VV nyertesét, Robint új szerelmétől, VV Anettől. Attól, hogy a lány csak érdekből kezdett ki vele. Utánajártunk, mi az igazság.

Már nemcsak három intenzív villanapot élt meg Anett és Robin szerelme, ehhez hozzájön az elmúlt 24 óra is. Ugyanis Robin Anettnál hajtja álomra a fejét vasárnap este óta, hozzáköltözött. Nem fél attól, hogy a dögös lány kihasználná, ugyanis ő kezdett ki vele, nem pedig Anett hálózta be az akkor még „átlagos" fiút.

Forrás: RTL Klub

„Az a legjobb szó a kapcsolatunkra, hogy ismerkedünk. Az igaz, hogy a villában azonnal úgy éreztük, mintha már 100 éve ismernénk egymást és összetartozunk, de ez a valóságban nem így van. Alig tudunk valamit egymásról, csak nagy kettőnk között a vonzalom. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért, már az első éjszaka úgy aludtunk, hogy fogtuk egymás kezét. Nekem a legutolsó komoly kapcsolatom három évvel ezelőtt volt, a legutóbbi párom külföldre költözött, a távkapcsolatot egyikünk sem akarta. Nagyon ki voltam már éhezve a szeretetre. Most érzek ugyanúgy, mint korábban, teljesen odavagyok. Az pedig nagyon kedves volt tőle, hogy azt mondta közvetlenül a győzelme után, hogy én voltam a második főnyeremény" - nevetett Anett, aki bármennyire is csinos, aggódik amiatt, hogy 7 évvel idősebb a fiúnál.

„Nem tudom, mi lesz. Nagyon zavar a korkülönbség, amit valójában nem érzek, csak tudom. Az is idegesít, hogy az emberek szerint le akarom őt húzni anyagilag. De miért is? Nekem mindenem megvan, eltartom magam, jól élek. Saját jól működő vállalkozásom van, fitneszitalt forgalmazok. Nekem nem kell Robin pénze, csak a szerelme" - jelentette ki határozottan Anett.

VV Macit kirabolták, ellopták a hangszeréthttp://www.life.hu/bulvar/20150303-vv-macit-kiraboltak-elloptak-a-kocsibol-a-szexofonjat.htmlVV Macira rájár a rúd mostanában, kivéve, ha szexről van szó. A VV7-et elhagyni kényszerülő játékost kirabolták, mégpedig elég banális módon.TV + Bulvár--VV Dennis visszatért a kiindulópontra: a családi fészekbe és a kifizetetlen csekkek világábahttp://www.life.hu/bulvar/20150302-dennis-visszatert-a-kiindulopontra-a-csaladi-feszekbe-es-a-kifizetetlen-csekkek-vilagaba.htmlNem sikerült VV Dennisnek a nagy kitörés, nem ő nyerte az autót, lakást és a havi egymillió forintot egy éven keresztül. A VV ezüstérmese szemmel láthatóan elkenődött az eredményhirdetéskor, majd lassan összeszedte magát. Bár egyelőre nincsenek túl jó kilátásai a való világban.TV + BulvárOrigoSzexszel felejtette a villalétet VV Laci és VV Edinahttp://www.life.hu/bulvar/20150302-vv-edina-es-vv-laci-szexel-unnepelt.htmlA VV legtöbbet párbajozó játékosa, VV Laci a főnyereményt nem vihette haza, de legalább szerelemre talált Edina személyében.TV + BulvárOrigoVV Aurelio az Éjjel-Nappal Budapestben folytatja a tévézést?http://www.life.hu/bulvar/20150227-vv-aurelio-az-ejjel-nappal-budapestben-folytatja.htmlAurelio életének újabb fejezete ért véget a BeleValó végével. Vajon merre veszi az irányt a műsorvezetést teljesen egyedi módon megközelítő bajai srác? Információink szerint marad az RTL Klubnál, egy sorozatban fog feltűnni.TV + BulvárOrigoSzexszel fogy VV Macihttp://www.life.hu/bulvar/20150227-szexszel-fogy-vv-maci-allando-partnere-van.htmlMár 25 kilót fogyott VV Maci, akit az orvosok addig nem mernek megműteni, amíg az előírt 50 kilótól meg nem szabadul. A ValóVilágot betegsége miatt feladó játékos megtalálta a legjobb módját a fogyásnak: ez pedig a szex! TV + BulvárOrigoVV Zsófi új éltet kezd, elhagyja az országothttp://www.life.hu/bulvar/20150226-vv-zsofi-uj-eltet-kezd-elhagyja-az-orszagot-egy-luxushajon-fog-dolgozni.htmlVV Zsófit megviselte a szakítás Aurelióval, de a jövőjét nézve máris komoly tervei vannak. Iskolába jár, vizsgára készül és úgy döntött, hamarosan elhagyja az országot.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.