Singh Viki tavaly az arcát rejtegette, most meg a szerelem elől menekül

Fotó: Tv2 -
Singh Viki szerelem énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly ilyenkor nem fedhette fel az arcát a Rising Star versenyzője, Singh Viki, akit a verseny óta szerelmes levelekkel bombáznak a rajongó férfiak. Mi ez a hatalmas fordulat?  

Singh Viki arca a TV2 tehetségkutatója alatt vált közismertté, pedig korábban már vokálozott több ismert énekes mögött. Egy nagy nézettségű videóban is megcsodálhattuk a hangját, a nevét is olvashattuk, igaz, ezt még nem tudtuk egy kedves archoz kötni.

Fotó: Tv2

"Tavaly kaptam a felkérést a Szeptember végén című dalra, amit fel is énekeltem. A Rising Star castingja miatt nem akartam az arcomat is adni a projekthez, minden erőmmel a tehetségkutatóra koncentráltam. Készült belőle egy klip is, amit több mint 2 millió ember tekintett meg. Abban is csak énekeltem, nem jelentem meg, egy színészlány helyettesített. Persze ki volt írva, hogy vokál Singh Viki, de senki sem tudta a hangot egy konkrét archoz kötni.

Már akkor is rengeteg érdeklődő levél érkezett, hogy megtudják, ki volt az énekesnő. Most vasárnap, a Pilvaker idei előadásán lesz az első alkalom, amikor lerántjuk a leplet, és végre egy arc fog kapcsolódni a névhez, ami azóta ismert lett. Újra eléneklem a Szeptember végént. A sors így terelget az utamon" - mesélte Viki, aki 8 kilót fogyott a műsor alatt a stressztől.

"Aki fogyni szeretne, az jelentkezzen egy tehetségkutatóba. Én már valamennyi súlyt visszaszedtem, kb. 4 kilót. Most végre a karrieremre koncentrálhatok, hiába próbálkoznak többen is szerelmesen. Amúgy eléggé önfeláldozó vagyok, de most kifejezetten menekülök attól, hogy lekössem magam, mert akkor nem tudnék agyban itt lenni. Ami most van, azt szeretném teljesen megélni, ha ezeket a pillanatokat elengedem, lehet, hogy soha többé nem fognak visszajönni" - tette hozzá Viki, akit szerencsére az édesapja nem adott férjhez egy kiválasztott férfihez.

Mi az a Pilvaker?

„Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok, hogyan mulat a nép” – idézi Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményét a Pilvaker idei mottója. Minden eddiginél látványosabb produkciót láthat az, aki a nemzeti ünnepen az Erkel Színházba látogat. A cél változatlan: a Red Bull Pilvaker zenei alapokra helyezett költeményekkel hozza közelebb a fiatalokhoz a költészet legjavát, ezzel tisztelegve irodalmi és történelmi örökségünk előtt.

Vészesen fogy VV Gigihttp://www.life.hu/bulvar/20150227-egyre-sovanyabb-vv-gigi-az-egykori-villalako.htmlTiszta csont és bőr VV Gigi, aki nem fogyókúrázik, mégis rohamosan fogy.TV + BulvárOrigoTóth Szabi: "Nem jelent problémát, hogy Sonia sokat tartózkodik Angliában"http://www.life.hu/bulvar/20150309-toth-szabi-a-sugarloaf-frontembere-szerint-nem-jelent-problemat-hogy-nkuya-sonia-sokat-tartozkodik.htmlNincs veszélyben a Sugarloaf, amelynek énekesnője, Nkuya Sonja jelenleg Angliában él. A zenekar vezetője Tóth Szabi továbbra is számít az egykori megasztárosra. TV + Bulvár--Demcsák Zsuzsa megszólalt - Így látja a Bochkor ügyethttp://www.life.hu/bulvar/20150309-demcsak-zsuzsa-bochkor-gabor-oninditos-poenkodasaval-kapcsolatban-megszolalt.htmlEgy kerekasztal-beszélgetésen vett részt a TV2 műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, ahol a nők médiabeli szerepét vizsgálta beszélgetőtársaival. A közelmúltban Bochkor Gábor az Önindítóban poénkodott a nőket érintő erőszakkal kapcsolatban, melyben többek között Demcsák neve is felmerült. A műsorvezető először beszélt nyilvánosan az incidensről.TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoGundel Takács Gábor: "Ugyanazt a fizetést kapom akkor is, ha tíz műsort vezetek, és akkor is, ha a lábamat lógatom"http://www.life.hu/bulvar/20150309-gundel-takacs-gabor-az-mtva-musorvezetoje-szeretne-ha-a-maradj-talpon-visszaterne-es-fizeteserol-is.htmlAz MTVA műsorvezetője még reménykedik benne, hogy hirtelen megszűnt műsora visszatér, aminek sikerét azóta sem felejtették el a rajongók. Gundel Takács Gábor a fizetéséről is őszintén mesélt.TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoRepülőgép-vezető lett Cookyhttp://www.life.hu/bulvar/20150309-cooky-a-musicfm-radio-musorvezetoje-repulogep-vezeto-lett-ezentul-nagy-gepeket-is-vezethet.htmlA rádiós valóra váltotta álmát: pénteken letette a hetedik engedélyhez szükséges utolsó vizsgát, és immár megkaphatja a CPL-t, azaz a kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedélyt.TV + Bulvár--Sikeres modell lehet Bajor Imre fiahttp://www.life.hu/bulvar/20150309-bajor-imre-fia-marci-sikeres-modell-lehet.htmlMíg nővére, Lili színésznőnek készül, könnyen lehet, hogy Marci a modellszakmában lesz sikeres. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.