Liptai Claudia megtörte a csendet - Gesztesi eddig eltitkolt gyerekéről beszélt

Forrás: Tv2 -
Gesztesi Károly Liptai Claudia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napja, Friderikusz készülő új műsorában Gesztesi Károly bevallotta, hogy második feleségével, Nikivel megcsalta Liptai Claudiát, és az Áron nevű kisfiúnak is ő az apja. Most Claudia is megszólalt az ügyben. 

Gesztesi a nagy vallomása után a Story magazinban is meglepő kijelentést tett. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy nem kellett volna-e ezt előbb Liptaival megbeszélni, a következőt válaszolta: "Én erről még nem tudok, és nem is vagyok hajlandó Claudiával beszélni."

Forrás: Tv2

Most Claudia is megtörte a csendet:

"Értem én, hogy Karcsi mondatai szenzációt jelentenek a sajtó számára, de nyilván azt nem gondolja senki, hogy ez számomra is újdonság. Remek viszonyban vagyunk, ő tökéletes apa. Egyik gyermekét sem hozná kellemetlen helyzetbe, ha nem beszéltük volna már meg ezt mindannyian családi körben. Panka imádja Áront, a kisöccsét, és én ennek igazán örülök, hiszen gazdagabb életük lesz egymás által is. Mindez a felnőttek története, a gyerekek semmiről sem tehetnek. A mi dolgunk csak annyi, hogy rájuk figyeljünk, és őket boldognak tudjuk"jelentette ki a Borsnak.

Kirúgott kollégáikért harcolnak a TV2 képernyőseihttp://www.life.hu/bulvar/20150424-kirugott-kollegaikert-harcolnak-a-tv2-kepernyosei-karasz-robert-demcsak-zsuzsa-varkonyi-andrea-berki.htmlEgyik napról a másikra elküldték az összes fodrászt, sminkest és stylistot a TV2-től. A képernyősök volt kollégáikért petíciót írtak alá, amelyet a csatorna csatorna tulajdonosának címeztek. TV + BulvárOrigoKirúgott kollégáikért harcolnak a TV2 képernyőseihttp://www.life.hu/bulvar/20150424-kirugott-kollegaikert-harcolnak-a-tv2-kepernyosei-karasz-robert-demcsak-zsuzsa-varkonyi-andrea-berki.htmlEgyik napról a másikra elküldték az összes fodrászt, sminkest és stylistot a TV2-től. A képernyősök volt kollégáikért petíciót írtak alá, amelyet a csatorna csatorna tulajdonosának címeztek. TV + BulvárOrigoHajdú Péter: "Nem találok már kihívást műsorvezetőként"http://www.life.hu/bulvar/20150421-hajdu-peter-nem-talal-mar-kihivast-musorvezetokent-egyszer-felhagy-vele.htmlA Frizbit szereti, de már nem keresi a kihívásokat a műsorvezetésben. Hajdú Péter állítja, üzletemberként sokkal keményebb, mint amit a néző a Frizbiben megszokott tőle. Azt mondja, nem veszi komolyan, ha a legantipatikusabb műsorvezetőként emlegetik, és azt sem, ha a legszimpatikusabbként. Azt azért persze nem bánja, ha a Facebook-posztjait lájkolják. TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.huKasza Tibi: "Nagydumás hülyére mindig van igény"http://www.life.hu/bulvar/20150420-az-irigy-honaljmirigy-25-eves-evforduloja-alkalmabol-fotozta-a-csapatot-kasza-tibi.htmlAz Irigy Hónaljmirigy 25 éves évfordulója alkalmából fotózta a csapatot Kasza Tibi. A zenekar tagjai és Tibi a Life.hu videóriportere Németh Máté kamerái előtt oltotta egymást. Kasza azt is elárulta, mihez kezd, ha esetleg a csatornával együtt úgy döntenek, megszűnik a show-ja. Videónkból te is megtudhatod. TV + Bulvár--Fodor Zsóka: "Érettségim nincs, diplomám van"http://www.life.hu/bulvar/20150419-fodor-zsokanak-diplomaja-van-erettsegije-nincs.htmlMég gimnazista volt, amikor felvették a főiskolára Fodor Zsókát. Így, furamód, diplomát szerzett, de értettségizni sose érettségizett. TV + Bulvár--Csinos, fiatal lánnyal látták Palik Lászlót - kiderítettük, ki őhttp://www.life.hu/bulvar/20150415-kideritettuk-ki-a-titokzatos-barna-lany-palik-laszlo-mellettt.htmlTitokzatos barna nővel látták Palik Lászlót Budapesten. Az egyik napilap munkatársai a Gresham-palota előtt Tom Hanks érkezésére várva botlottak bele a sportriporterbe hétfőn délelőtt. TV + BulvárMTI/Földi Imre

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.