Damu Roland az egykori Hal a tortán-beli botrányáról vallott: "Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam"

Fotó: Nagy Attila - Origo -
Damu Roland Hal a tortán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 Hal a tortán-jában elhíresült estét is megemlíti önéletrajzi könyvében Damu Roland. A színész arról ír, miért volt ideges azon a bizonyos napon, és hogy miért öntött fel a garatra.

"És jött a negyedik este, nálam. Akkor már Palácsikkal éltem. Kora reggeltől a kaját készítettük. Szépen el is készültem. Úgy volt, hogy a többiek este hétre jönnek. A zenészbarátaimat kértem meg, hogy jöjjenek el. Ők Hajdúszoboszlón játszottak egy csárdában, és nagyon jó cigányzenészek voltak. Rengetegszer buliztam velük. Megjöttek a zenészek, és vártunk. Majd egyszer csak szól az asszisztens, hogy baj van, mert eltűnt Kelemen Anna" - idéz Az igazság című könyvből a Blikk.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Damu írásából kiderül, Annát végül is nem tudták előkeríteni. "El kellett játszanom, hogy Anna beteg lett, és felhívtam telefonon, mintha a vonal másik végén Kelemen Annával beszélgetnék, és nyugtatgattam, hogy gyógyuljon meg, nincs semmi baj, ha nem jön el. (...) Már kilenc óra is elmúlt. Én a stáb nálam tartózkodó tagjaival elkezdtem piálni. Az előétel kiszáradt, a bográcsban kihűlt a pörkölt. Nagyon ideges lettem."

Damu arról is beszámol, hogy azért akadt ki, mert az említett körülmények között félrehúzta az egyik asszisztens, hogy egyezzenek meg, mindhárman győztesek lesznek, mert a jelenlegi pontozás alapján Kelemen Anna vezet. "Ordítottam, és nagyon obszcén, vulgáris, gusztustalan szavakat mondtam. Csak később jöttem rá, hogy pontosan ez volt a cél. Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam. Hogy tényleg jó kis balhé legyen, és a műsornak legyen nézettsége, felrúgtam egy spanyolfalat, ami a kertemben volt felállítva. Elzavartam a stábot. Ők nagy dérrel-durral elmentek" - írja, majd hozzátette, a Jóban Rosszban egykori producerének, Grandénak és Árpa Attilának nem volt kifogása azzal kapcsolatban, hogy az anyag adásba menjen, ő pedig nem is láthatta a felvételt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.