Nagy Nikoletta Miss Universe Hungary szépségverseny Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenhat lányból választották ki szombaton este nagyszabású gálaműsor keretében a Miss Universe Hungary győztesét. A szépségverseny zsűrije nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a finalista lányok egytől egyig gyönyörűek. A legszebbek közül a legszebb Nagy Nikoletta lett, ő képviselheti hazánkat a világversenyen.

Fantasztikus színpadi látvánnyal, igazi hollywoodi hangulatban, sok-sok fellépő művésszel, élő gálaműsor keretében az Erkel színházban rendezték meg szombaton este a Miss Universe Hungary szépségverseny döntőjét. A műsort Czippán Anett és Szabó-Kimmel Tamás vezette.

Nagy Nikoletta Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A Miss Universe Hungary zsűrije

Vajna Tímea ismert szakembereket kért fel, hogy már a döntős lányok kiválasztásánál is segítségére legyenek. A zsűri kezdettől fogva igen szigorú szempontok szerint válogatta a jelentkezőket. Most a döntőre is sasszemű zsűrit válogatott össze a főszervező, amelynek tagjai a következők
Arik Herman, a Caprice igazgatója
Balogh Viktória, Felvidék Szépe
Baronits Gábor színész, a Jóban Rosszban sztárja
Christopher Lambert világhírű színész-producer
Katus Attila személyi edző, életmód-tanácsadó, világ- és Európa–bajnok sportoló
Klauser Róbert, a Szigetközi Friss Víz kereskedelmi vezetője
Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész
Laky Zsuzsi szépségkirálynő, a 2003-as Miss Európa cím viselője
Sárosi Zoltán fotóművész

A lányok több tourban - koktélruhában, bikiniben és esélyiben - mutatták meg magukat. A tizenhat lányból a - szerintük - öt legszebbet a zsűritagok választották ki, akik a következők lettek: Kiss Barbara, Kónya Petra, Pótári Laura, Tarjányi Zsófia és Nagy Nikoletta. Közülük azonban a nézők választhatták ki szavazataikkal az univerzum legszebb magyar lányát, akinek a tavalyi győztes, Kelemen Henrietta adta át a koronát. A legtöbb voksot Nagy Nikoletta kapta. Gratulálunk neki!

Szerinted is ő volt a legszebb?

Világsztár a szépségverseny döntőjén

A Miss Universe Hungary szépségversenyén 2014-ben Antonio Banderas tette tiszteletét, idén június 6-án pedig Christopher Lambert francia színész és producer vett részt a gálaműsoron.

Kulisszatitkok a Miss Universe szépségversenyről

Gyémánt kifutóval, több milliós ékszerekkel, és ezzel járó, kiemelt biztonsági intézkedésekkel készülnek a Miss Universe Hungary döntőjére. A kulisszatitkokról ITT olvashattok.

/1506/Ami_a201567151846

"A Miss Universe kicsit olyan, mint az Olimpia"

Kíváncsi vagy rá, mit gondol a Miss Universe Hungary két korábbi versenyzője az idei mezőnyről, és arra, milyen tanácsokkal látták el Timi lányait? Nézd meg az alábbi videót!
Kulisszatitkok a Miss Universe szépségversenyről: Vajna Timi nem követi, hanem diktálja a trendet!http://www.life.hu/bulvar/20150604-kulisszatitkok-a-miss-universe-szepsegversenyrol-vajna-timi-nem-koveti-hanem-diktalja-a-trendet.htmlGyémánt kifutóval, több milliós ékszerekkel, és ezzel járó, kiemelt biztonsági intézkedésekkel készülnek a Miss Universe Hungary döntőjére. Eláruljuk a kulisszatitkokat!TV + BulvárFotó: Margitay Klára/Life.huVajon idén melyik világsztár érkezik a Miss Universe Hungary döntőjére?http://www.life.hu/bulvar/20150605-vajna-timi-uzletasszony-a-miss-universe-hungary-dontojere-vilagsztar-meglepetesvendeget-hoz.htmlVajna Timi tavaly Antonio Banderassal lepte meg a szépségkirálynő választás győztesét, Kelemen Henriettát. Izgalommal várjuk, ki lesz az idei meglepivendég.TV + Bulvár--Életet mentenek, betegeket gyógyítanak Miss Universe Hungary lányai, ismerd meg őket!http://www.life.hu/bulvar/20150604-miss-universe-hungary-lanyai-bemutatkoznak.htmlNem csak gyönyörűek a Miss Universe Hungary indulói! A fiatal lányok közül többen is irigylésre méltó tulajdonságokkal rendelkeznek, hátborzongató történetek résztvevői voltak. TV + BulvárOrigoVajon melyik lány nyeri el a Miss Universe Hungary koronát? Bemutatjuk őket!http://www.life.hu/bulvar/20150603-kulonleges-lanyok-versenyeznek-a-miss-universe-hungary-koronaert.htmlSzépek és ügyesek Vajna Timi szépségkirálynő-jelöltjei, a Miss Universe Hungary 2015 indulói. Ha kell, homokzsákot pakolnak, megoldanák a Földet érintő globális problémát, a környezetszennyezést, és gyógyítanának betegeket, elesetteket. Bemutatjuk a második négy szépséget!TV + BulvárOrigo"A Miss Universe kicsit olyan, mint az Olimpia" http://www.life.hu/bulvar/20150604-a-korabbi-miss-universe-hungary-versenyzoi-kelemen-henrietta-es-lipcsei-betta-uzentek.htmlÓriási dolog képviselni Magyarországot egy ilyen nagy volumenű nemzetközi versenyen, ami kicsit olyan, mint az Olimpia – legalábbis a Miss Universe Hungary két korábbi versenyzője, Kelemen Heni és Lipcsei Betta szerint. A csodaszép lányokat Németh Máté, a Life.hu nagyszájú riportere kapta mikrofonvégre.TV + Bulvár--Csupaszív lányok versenyeznek a Miss Universe Hungary koronáért!http://www.life.hu/bulvar/20150602-ok-versenyeznek-a-miss-universe-hungary-koronaert-bemutatjuk-vajna-timi-szepsegeit.html16 gyönyörű lány száll versenybe szombat este az Erkel Színházban a Miss Universe Hungary 2015 koronájáért. Olyan lányok, akiknek a legszebbnek járó koronán kívül csupa hétköznapi vágyaik vannak, átlagos életet élnek, tanulnak. Segítik az elesetteket, vagy törekszenek a „világbékére", azaz a földet érintő globális problémák megoldására. Bemutatjuk őket!TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.