Malek Miklós, Mr. X-Faktor - Szily Nóra interjúja

- Ez pusztán a szakmára igaz, vagy az életed is így változott?
- Nekem ez a kettő egy. Amit csinálok, az a hivatásom, az életem. Azért is mentem Amerikába, hogy felfedezzem, megtanuljam, ami izgatott. És mivel teljesen újra kellett kezdenem mindent - nulláról felépíteni egy életet, egy karriert -, ezáltal ha akartam, ha nem, minden lépcsőn át kellett menni. Nem lehetett átugrani. Magyarországon egy pár lépcsőt, ha akartam, ha nem - átugrottam, a szüleimen keresztül...

- Tudod, szerintem az emberek többsége álmodna arról, hogy a lépcsőfordulóba születik - nem kell annyit mászni... Híres családodat itthagyva Te elmentél "senkinek", miközben itt már Valaki voltál.
- Muszáj volt. Nem éreztem jól magam a bőrömben. Úgy éreztem, hogy nem tudok igazából semmit. 23 évesen, mikor megkaptam a diplomámat, már volt egy halom aranylemez, amit akkorra már sikerült összebarkácsolni, több 100 ezer eladott lemez...

- És ehhez képest azt mondtad volna mélyen a szemembe nézve, hogy nem érzed jól magad a bőrödben... Jaj, ne!
- Nem éreztem úgy, hogy azon a szinten csinálom azt, amit csinálok, amin szeretném, vagy amin érdemes lenne. Pedig mindenkitől azt hallottam, hogy ez már túl amerikai, ez túlzás - vegyek vissza! Én meg azt mondtam: honnan vegyek vissza? Hisz úgy érzem, hogy még sehol sem tartok!

- Megfejtetted, hogy miért vagy örökké elégedetlen magaddal?
- Biztos a gyerekkori programozás. A szüleim őszintesége, hogy sosem azt mondták, hogy jaj, de ügyes vagy, hanem: jó, és a következő kész van már? Akkor csináld meg még tízszer, és gyakorolj.

- Ami jól ment, az természetes volt, de hol van az extra...
- Pontosan. De ez nem negatív! Ez nem kényszer volt, én választottam, és szerettem csinálni, hisz érdekelt.

- Te nagyon magasra tetted magadnak a mércét.
- A legmagasabbra, amilyenre csak lehet - hát persze. Hát hova tegyem? A családom tele van tehetségesnél tehetségesebb emberekkel - tehát nekem az volt a minimum. Ne értsd félre, de én most sem érzem semmi különösnek, amit összehoztam.

- Még, még, még? Ez teljesítménykényszer vagy maximalizmus?
- Nem tudom... Én mindig mindenből próbálom a legjobbat kihozni. A részletek embere vagyok. Nagyon fontos, hogy amivel foglalkozom, azt maximálisan próbáljam megfejteni, megérteni, szintetizálni a fejemben, és a legjobb megoldást megtalálni.

- Fura, tudod, olvasom a sztárok nevét, akikkel dolgoztál... de vajon hány olyan nap volt, amikor küszködtél, hány olyan demót küldtél szanaszét, amire nem jött válasz?
- Sok százat... Persze. Ez inkább olyan volt, mint a lottó - veszel egy csomó szelvényt, aztán valamelyik csak bejön. És amikor megvan a lottó ötös, akkor lehet megmutatni a tehetséget! Van egy olyan mondás, hogy a siker az, amikor a tehetség találkozik a lehetőséggel. Csak az a lehetőség ritkán jön el. De akkor nagyon kész kell rá lenni. És indul a hullámvasút - elképesztő magasság, ami után jön a lejtő. Meg kellett tanulni - mint a szörfözésnél -, hogy ha jön egy hullám, utána a hullámvölgyet is át tudjam vinni, azzal a lendülettel, amit elkaptam...

- Te bírod a kockázatot, ha az adrenalin az égben van?
- Igen. Brutálisan, a végsőkig.

- Bungee jumpingoztál már?
- Azt nem, de ugrottam ejtőernyővel - direkt azért, hogy túltegyem magam a félelmen -, szembe mentem vele!

- Aha... Most is kihívást, kockázatot keresel? Készülsz egy lemezre, épp most, épp te, aki mások tehetségéről ítélkezel...
- Ez is egy ejtőernyős ugrás!

- Már hallom is a fanyalgókat... Na, lássuk - a messziről jött mentorban megvan-e az X-Faktor?
- Szerintem megvan. Régóta meg akartam már csinálni, de eddig nem éreztem úgy, hogy elég jó lenne. De már kialakult, hogy mi az, amit én szeretek hallgatni, mi az, amit nagyra értékelek más előadóknál: az őszinteség, az eredetiség, az egyéni mondanivaló - és a felszínesség kerülése. Kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hiszen ha valaki a felszínességeket megrendelésre szemrebbenés nélkül gyártotta a popszakmában, az én vagyok! De visszakanyarodtam az alapokhoz, és rájöttem, hogy olyan dolgokat szeretek, amik minőséget juttatnak el az emberek agyához, füléhez. Összegyűltek dalaim az évek során, amik nem megrendelésre íródtak, és nem is akartam odaadni senkinek, mert valahogy hozzám tartoztak.

- Érzem rajtad, hogy megméred a dolgokat, hogy viszonylag szigorú vagy...
- A minőségre. Talán az egyetlen dolog, ami addiktív számomra. Minőségfüggő vagyok - sok időbe meg munkába kerül, de megéri. Én komolyan veszem azt, amit csinálok. Bármi legyen az! Látod, itt vannak ezek a kábelek - én forrasztottam meg őket. Olyan szinten forrasztok, mint egy műszerész - megtanultam, hogy kell. Erre büszkébb vagyok, mint a Jennifer Lopezre.

- Ez jó! Csak egy kábel neve nem hangzik olyan jól a bulvárban, mint Jennifer Lopezé...
- Nekem ez ugyanolyan fontos. Beleraktam az időt, az energiát, és meglett az eredménye.

- Hm... Mint az elmúlt 12 évnek, amiben újraépítetted magad...
- Igen. És ami érdekes, hogy a személyiségem is mássá vált a nyelv által. Amit nem is bántam... Most elmondom, amit még nem mondtam el senkinek. Az egyik ok, hogy Magyarországról elmentem, az volt, hogy egyszerűen nem tudtam úgy beszélni, olyan ember lenni, amilyen szerettem volna. Egy csomó modorosság, negatívum gyűlt fel bennem - nem tudom -, talán védekezésképpen... És ezt nehezen viseltem. Nagyon érzékeny voltam, tizenévesen még simán eltörött a mécses - ez egy fiúnál nagyon gáz. Talán ezt ellensúlyoztam. A kard mindig készenlétben volt - egy rossz szóra kettő olyat vágtam vissza, hogy mindenki elnémult... Védekezésből támadtam, de közben nem szerettem magam.

- Befordultál.
- Igen. És ez az új nyelv által megszűnt. Mondják, hogy ahány nyelvet beszél az ember, annyiféle - az én angol perszónám egészen más. Az egy nyitott, nyugodt, vicces ember.

- És én most kivel ülök? A magyar perszónáddal? Szerintem nem...

- Az az érdekes, hogy ennyi év alatt a kettő már egymásra talált. Sikerült megnyugodnom és a félelmeket elengednem. Többek között ezért is vállaltam most el az X-Faktort. Meg kell szólalnom magyarul, elmondani azt, amit valóban gondolok, úgy, ahogy szeretném - nem negatívan, nem túl pozitívan, hanem úgy, ahogy van. Azért, hogy segítsek annak az embernek, aki fent áll a színpadon. És úgy érzem, sikerül is... Ezt jó átélni.