Erdei Zsolt: "Nem szabad mindenáron akarni..."

Mikor hallottad utoljára a "Szállj el kismadár" című dalt?

Miután megkaptam a Dzsungel királya címet. Volt egy buli és lejátszották még ott, Dél-Afrikában.

Hat még rád?

Megmondom őszintén, néha már az idegeimre megy, de közben mégis rám tör az érzés, mintha a ringbe indulnék. Ökölbe szorul a kezem, fölmegy az adrenalinom. Sok mindent előhív. Afrikában is akkor tudtam megcsinálni dolgokat, amikor felpiszkáltam magam, és azt mondtam, hogy velem csinálhatnak bármit, nem tudnak megtörni.

Végig olyan higgadtnak tűntél.

Egyébként is az vagyok. Vezetés közben néha felkapom a vizet, de azon kívül tényleg nyugodt pali vagyok. Tudtam, hogy október 24. a maximum, ameddig kint kell maradnom, és elhatároztam, hogy addig kitartok. Egyik éjszaka például elkezdett szakadni az eső, mindenki sírt-rítt, bemenekültünk a négy négyzetméteres riportszobába, és ott szorongtunk nyolcan. Mindenki ücsörgött, kuporgott, én meg berendezkedtem arra, hogy nem érdekel semmi, ha kell, reggelig állni fogok. Ha elhatározok magamban valamit, akkor meg is csinálom.

Amikor felkértek arra, hogy utazz ki a műsorral – mi szólt mellette illetve ellene?

Az volt az ellenérv, hogy nem akartam hülyét csinálni magamból, és megalázó helyzetbe kerülni. De közben meg azt gondolom, hogy szinte bármit lehet méltósággal viselni. Az utolsó bátorságpróbámnál sem voltam ideges, amikor a fejemre öntöttek mindenféle trutyit. Csak akkor puffogtam, amikor visszamentem a táborba. Utólag visszatekintve voltak rossz és jó helyzetek is, és én mindegyikből tanultam. Sokkal gazdagabbnak érzem magam. A magamba vetett hitem változott. Gyakran vagyok kishitű, és ott sok mindent megcsináltam, amit nem feltételeztem magamról, és ami másnak nem jutott eszébe Ezek apró dolgok, főleg innen nézve. Egyik nap láttam egy halat, és mivel eléggé éhesek voltunk, a fejembe vettem, hogy kifogom. Készítettem egy hálót - ami nem volt egyszerű, jó sokáig is tartott -, és bár nem sikerült a halászat, de mégiscsak megcsináltam tök egyedül. Amikor elkészültem, büszke voltam a munkámra. Feltaláltam magam, leleményes voltam, és ezen én is kellemesen meglepődtem.

Úgy tűnt, hogy téged mindenki kedvelt. Nem keveredtél konfliktusokba.

Bár néha kicsit bánom, de alapvetően konfliktuskerülő vagyok. Valahogy a lelkemnek nem jó. Összeszorul a gyomrom, akkora lesz, mint egy borsó. Próbáltam úgy megfogalmazni dolgokat, hogy ne okozzak másoknak fájdalmat.

Őszintének lenni, de mégsem csattanni senkivel.

Igen. Ugye, lehet őszintén elmondani valamit, vagy őszintén hallgatni róla.

Ezt mosolyogva mondod. Rád inkább az utóbbi a jellemző?

Voltak mondatok, amiket inkább nem mondtam ki. Persze előfordult, hogy direkt konfliktushelyzetbe kényszerítettek minket. Meg kellett nevezni például, hogy kit tartunk a legzavaróbbnak a táborban. Már csak öten voltunk. Gáspár Laci már két napja az agyamra ment. Mindenkinek a szavába vágott, hőbörgött, megsértődött. Zsófi és Szilvi is az ő nevét mondta, és persze rögtön visszaszúrt. Tudtam, hogy tőlem rosszul fog neki esni. Engem valamiért mindenki tisztelt, talán a koromnál fogva is. Annyira megbántódott, hogy még a könnyei is kijöttek. Jó, nyilván nem csak miattam. De én magamtól nem mondtam volna ki így, bár tényleg a begyemben volt. Krasznai Tündének is inkább segíteni próbáltam, mint hogy szembesítsem azzal, mit is gondolok a viselkedéséről.

Nyerni mentél, vagy inkább pénzt keresni?

Nyilván a pénz is benne volt, minek is tagadnám, de a kalandvágy is hajtott. Régóta szerettem volna kijutni Afrikába. Bár az időzítés a kislányom miatt nem volt a legjobb. Nem feltétlenül nyerni mentem, de azt sem akartam, hogy az elején kiszavazzanak. Megfogadtam, hogy soha nem mondom ki, hogy „Celeb vagyok, ments ki innen!” Nem másoknak akartam bizonyítani, hanem magamra voltam kíváncsi. Vajon elég tökös gyerek vagyok-e?

Most már kimondhatjuk, hogy az vagy!

Hát, ezeket a srácokat lefölöztem. De ők még mind gyerekek.

Végiggondolva az elmúlt pár évet, sok mindenen túl vagy. Befejezted a profi karrieredet, elváltál, új életet kezdtél több szempontból is. Mintha most fordult volna a kerék.

És végre találtam egy jó menedzsert, ami azért fontos, mert úgy érzem, hogy lekerült egy adag súly a vállamról, és most ugródeszkán vagyok. Van az a mondás, hogy ami nem tör meg, az megkeményít. Az ember csak a saját tapasztalataiból tud igazán tanulni, hiába mondják, hogy tanulj más kárán. Nem mondom, hogy büszke vagyok a válásomra. Nem mondom, hogy büszke vagyok azokra a tettekre, amik nem előre vittek, hanem inkább visszahúztak. Nem mondom, hogy büszke vagyok azokra a befektetéseimre, amik nem jöttek össze, hogy sok olyan emberben bíztam meg, akiben nem lett volna szabad. De mégis mindezek a negatívumok kellettek ahhoz, hogy belőlem kovácsoltvas legyen. Hogy most úgy érezzem: "Ide nekem az oroszlánt is, nincs olyan feladat, amit ne tudnék megoldani!" Felnőttem. Most építjük fel a jövőképet, és nagyon sokat kell dolgoznunk. Annyira szeretném már, ha végre tudnám, hogy mit, hol, mikor, miért teszek!

Mint ahogy régen megvolt a napi edzésterv?

Így van. Rendszer volt. Tudtam, hogy mit ehetek, hánykor van edzés, mikor pihenhetek - mindent előre láttam.

E tekintetben most hol tartunk?

Az út elején járunk. Megvan a termem, a Madárfészek, az Ökölvívó Akadémia, amiben a szívem-lelkem benne van, már csak az kell, hogy ténylegesen is ott tudjak lenni. Túl sok mindent vállaltam el, és nem tudok mindennek megfelelni. Le kell szűkíteni a kört. Kint volt időm gondolkozni. Sokan panaszkodtak, hogy unatkoznak. Én elücsörögtem a tűznél, és sokszor csak bámultam órákon át. Elmélkedtem azon, hogy melyik az a vonal, amit az életemben erősíteni szeretnék, és mi az, amit elhalványítanék. Alakul, de erről most nem szeretnék többet mondani. Majd meglátod!

Rendben. Felsoroltad, hogy mi mindenre nem vagy büszke. Belesajdult a szívem... Hoztál rossz döntéseket, volt, hogy tévútra tévedtél. Utólag érted már, hogy mi miért történt? Például, hogy a házasságod véget ért.

Azt igen. A mi szerelmünk legyőzhetetlennek tűnt. Aztán az idő múlásával kiütköztek a különbségek. Szinte lerombolhatatlan határok húzódtak köztünk kultúrában, életszemléletben. Egyre többször különböztünk össze. A váláshoz rohadt nagy bátorság kell. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora! Másfél évig húztam, ami hiba volt. Ha egy vonat elment - már soha nem jön vissza. Szerintem nem lehet foggal-körömmel ragaszkodni egy kapcsolathoz. Sem a gyerek, sem az egzisztencia miatt, mert csak egyre rosszabb lesz. Nem szabad mindenáron akarni...

Nem sokkal azután, hogy elbúcsúztatok egymástól, találkoztál Rékával, és felgyorsultak az események, hiszen már egy kislányotok is született! Hm. Mi ez a tempó?

Ez jó kérdés. Persze elkezdhettem volna csajozni, de abból már kinőttem. Szerettem volna még gyereket. Rékával 2012 novemberében találkoztam először. Nagyon tartózkodó volt, és ezt meg is értettem. Két hónapom ráment az udvarlásra - ezt természetesen idézőjelben mondom! Életem egyik legszebb időszaka volt. Aztán együtt szilvesztereztünk, és pecsét került a kapcsolatunkra. Attól kezdve minden ment magától. Egyszer csak ott volt nálam, szinte magától értetődő volt, hogy együtt élünk.

Azt érezted, hogy jó helyre érkeztél?

A legjobb helyre. Tőle mindent megkapok, amire csak szükségem lehet. Olyan kompakt a csaj! Persze csipkelődünk, de az is annyira jó! Olyan humora van, hogy elájulok tőle. Nem is veszekedtünk még. Hál’ Istennek, már Gréti is teljesen jól van. Igazából egy percig nem aggódtam, olyan hit volt bennem - ő az én gyerekem, hát nem lehet vele semmi baj! Pici nyüzüge volt, amikor kikerült az inkubátorból, most meg már egy igazi kis vadmalac - saját akarata van, nem nyavalyog, nem sír, csak ha tényleg valamire szüksége van. Nagyon jó fej!

Tulajdonképpen végigbeszélve az életed dolgait rendben halad minden.

Abszolút. De, mondom, azért vannak ügyeim, amiket még tisztázni kell. A szerelmem az ökölvívás, és szeretnék ennek a sportnak visszaadni. Tudom, hogy úgy tehetem, ha gyerekekkel foglalkozom, viszont ahhoz teljes odaadás kell. Ha a sportból meg tudnék élni, semmi bajom nem lenne. Úgy osztanám be az életemet, hogy jusson idő a családomra, és azért időnként horgászni is elmennék a saját kis horgásztavamra, ami réges-régi álmom. Vettem egy telket, van egy kis patak a kert végében, és olyan magasan van a talajvíz, hogy szinte elég lenne lenyomni az ásót. Csak, hát ehhez is idő kéne… Ha minden ideálisan halad, akkor talán két-három év múlva egyenesben leszünk. Pénzbe kerül minden, basszus. Pedig nincsenek nagy igényeim, csak kellemes megélhetést és biztonságot nyújtani a családomnak, és azt, hogy ne kelljen attól félnem, hogy mit hoz a holnap. A múlton már nem rágódom. Kovácsoltvas lettem - tudod! Edzett és teherbíró. Meg fogom csinálni! Érzem...