Tanárnőből lett kamionsofőr Marcsi: Az első napok borzalmasan teltek, de nem adta fel

2023.09.09.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Naphosszat tartó vezetés, 12 kerék, kihívások, veszélyek... Nem éppen „női feladatok", amelyek Marcsi életében mára már a valóságot és mindennapokat jelentik. Pedig nem kamionsofőrnek készült.

Marcsit gyermekkora óta vonzotta az utazás és különböző kultúrák megismerése, ám az élet nem ebbe az irányba, hanem tanári pályára sodorta. Elvégezte az egyetemeket, minden tőle telhetőt megtett, hogy sikereket érjen el és maximális teljesítményt nyújtott. Sokaknak ez mind egy álom beteljesülését jelentette volna, azonban ő máshogy érezte. Az életéből hiányoztak a kalandok.

Nem elég nagy az az álom, ami nem ijeszt meg

Tele voltam álmokkal, tervekkel, ötletekkel, melyeket egy időre elnyomott a való világban való helytállás, a felnőtté válás folyamata, a tanulás, a munka, a szürke hétköznapok monotonitása, és halvány sejtelmem sem volt róla, hogy hogyan tudnám ezeket az álmokat megvalósítani.

Majd elérkezett a fordulópont, és ezzel együtt egy új élet kezdete is. Marcsi, párja unszolására – aki nemzetközi kamionsofőrként dolgozott – megszerezte a kamionos jogsit és együtt kezdték el járni a nagyvilág autópályáit. Marcsinak teljesen fel kellett számolnia addigi életét, férje is felmondott a munkahelyén és együtt kezdtek dolgozni egy fuvarozási cégnél. Számos nehézség ellenére is, de ezután valóra vált álmok sora, szerelmes évek következtek. Ilek Máriával a Life.hu a nehézségekről, a legnagyobb kihívásokról és az új célokról beszélgetett. Az előre leszögezhetjük: inspiráció akad bőven Marcsi életében.

Kamionnal az utakon? Naná!

Igaz, hogy a világ sok helyére elvisz a 12 kerék, és talán még Európa eldugott szegleteit is van lehetőség megcsodálni két vezetési etap között, azért a kamionsofőrködés mégsem kifejezetten utazás, hanem inkább munka.

Hiába láttuk már az autópályáról, a kamion szélvédője mögül a brüsszeli Atomium sziluettjét, a párizsi Eiffel-torony fényeit, az Alpok legmagasabb hegycsúcsait vagy a francia riviéra kéklő tengerpartjait, nem mondhatjuk el magunkról, hogy jártunk ezeken a helyszíneken, és maximálisan kiélveztük az adott város hangulatát. Ha azt mondjuk, hogy Londonban, Milánóban vagy Barcelonában jártunk, akkor ez többnyire az adott város repterét, egy szürke iparterületet, egy lepukkant külvárosi negyedet vagy egy autópályás parkolót jelent

Kényszerpihenő egy lett halászfaluban

„Kamionsofőrként megtapasztalhattunk olyan élményeket, melyekre másképp nem lett volna lehetőségünk. Ilyen élmény például a rendszeres átkelés a híres Mont Blanc-alagúton, amit Európa legmagasabb hegycsúcsának gyomrába vájtak, de hasonlóan egyedi és emlékezetes élmény volt egy 12 órás hajóút egy komphajóval Nápolyból Szicíliára, melynek során virradatkor értük el a sziget partjait, így a napfelkeltét a hajó fedélzetéről, a sziget partjainál nézhettük végig. Előfordult, hogy egy műszaki hiba miatt egy lettországi halászfaluban, a Balti-tenger partján ragadtunk egész hétvégére. Szállítottunk már műszaki kellékeket egy rendezvényre a dél-spanyolországi Sevillába, melynek a város központi tere, a világhírű Plaza de España adott otthont, így közvetlenül a tér mellett kellett leraknunk az árut, ahol a színpadot építették.”

Felmerül a kérdés, hogy vajon Marcsi nőként egyedül is belevágott volna ebbe a kalandba? Nos, ilyenkor érzékelhető, hogy mennyit számít egy párkapcsolatban a közös érdeklődési kör, az összhang, a másik motiválása és inspirálása.

Nagyon szerettem tanítani, bár mindig is erős kalandvágy munkált bennem. Szerettem volna utazni, világot látni, tapasztalatot szerezni, új dolgokat kipróbálni, és nagy vágyam volt legalább egy kis ideig olyan munkát végezni, ami utazással jár. De ha nem jön az életembe a herceg 12 keréken, akkor most nagy valószínűséggel stewardess lennék – ez volt a második, vagyis inkább az eredeti tervem az egyetem utáni időszakra.

Minden kezdet nehéz

A kamionos jogosítvány megszerzése egy férfi számára is nagy kihívás, hiszen teljesen más 12 kerékkel bírni és szabályszerűen közlekedni, mint egy személyautóval. Nem testhezálló feladat ez egy nő számára sem.

Az első napok borzalmasan teltek. Folyamatosan migrénes rosszullétek gyötörtek, alig tudtam enni, lefogytam, és a hajam is hullani kezdett a stressztől. De nem adtam fel, néhány hét után elkezdett bennem oldódni a feszültség, és szép lassan belejöttem a munkába.

Nem minden habostorta

Állandóan úton lenni nem mindig olyan kiváltságos és izgalmas állapot, olykor veszélyes és kimerítő is tud lenni. A hosszú, monoton éjszakai vezetések, a rossz időjárási körülmények, a rablási kísérletek és a kialvatlanság mind részei a munkának.

Az állandó távollétek miatt rendre lemaradunk családi eseményekről, baráti találkozókról és más jellegű lehetőségekről is, kiesünk az otthoni körforgásból, s így egyfajta mellőzöttség, meg nem értettség, magányosság lett jellemző az emberi kapcsolatainkra.

ez egy extrém életstílus, ami sok lemondással és fizikai kényelmetlenséggel jár együtt, és ahhoz, hogy élvezni tudjuk, szükséges a rugalmas, szívós hozzáállás és egyfajta minimalista életfelfogás a tárgyak és kényelmi tényezők tekintetében.

Alapellátás, zuhanyzó és egy-egy pihenőhely van, hogy biztosított a sofőrök számára, ám Marcsiék nem tapasztaltak ilyen kiváltságokat.

Nem dolgoztunk még olyan országban vagy cégnél, ahol lettek volna ilyen lehetőségek. Ugyanazok az autópályás parkolók és nyilvános mosdók állnak rendelkezésünkre, mint bárki másnak, és az étkezéseket is magunk oldjuk meg a kamionban egy gázpalack és néhány edény segítségével. A kamionos életforma tulajdonképpen egy szüntelen országúti kempingezés. Az étkezés, a bevásárlás és a tisztálkodás is mindennapos tervezést, küzdelmet, feladatmegoldást jelent.

A szabadság az, amiért érdemes így élni

"Ha egy szóval kéne megfogalmaznom, hogy mit adott nekem a kamionozás, akkor azt mondanám, hogy szabadságot."

Úton a szabadságba

„Kitartás, kemény munka, tudatos hozzáállás és egy versenyképes, dinamikusan fejlődő fizetés is kellett mindehhez, amit számunkra a kamionos szakma és a közös munka adott meg. Ez volt az a lehetőség, amit az élet tálcán kínált fel nekünk, mi pedig kihasználtunk. Természetesen ez a lehetőség is nehézségekkel, lemondásokkal és kompromisszumokkal jár együtt. Sokat elvesz tőlünk ez a munka. A hónap nagy részében távol vagyunk, sok mindenről lemaradunk, és akkor is dolgozunk, amikor mások alszanak vagy szórakoznak, de ettől a szakmától megkaptuk azt a fajta szabadságot, amire mindig is vágytunk. Az út és úton levés szabadságát. Az anyagi függetlenség szabadságát. A megvalósult álmok szabadságát.”

„Az álmok igenis valóra válnak”

Marcsi története nem mindennapi, kevés nő mondhatja el magáról, hogy ilyen mérvű fordulatot enged az életébe, és ennyire komfortzónán kívülre „téved”. Közösségi felületein számos elismerést és pozitív visszajelzést kap, miközben azt hirdeti: bármire képesek vagyunk, csak akarnunk kell!

Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megpróbáljuk, és elég kitartóak, hogy gyakoroljuk, akkor bármire képesek lehetünk! Tudni kell és érdemes is bátran élni, nagyobbat álmodni és küzdeni az álmaink megvalósulásáért, mert ha hiszünk benne, és teszünk érte, akkor az álmok igenis valóra válnak!

Engem az utazások mellett a kamionozás tanított meg nagyon sok dologra, melyek nélkül nem lennék az az ember, aki ma vagyok. Egy felszabadító, sorsdöntő, személyiségformáló pillanat és élmény volt az első téli vezetésem. Havazott, csúszott az út, ködös éjszaka volt. Jozsó felkészített, hogy mi mindenre figyeljek, és mit csináljak, ha megcsúszik a pótkocsi. Odakint röpködtek a mínuszok, de én izzadtam a volán mögött. Nagyon féltem, és úgy éreztem, az autó irányít engem. Ekkor rájöttem valamire. Én irányítom az autót. Korábban sokszor csak sodródtam az árral, nem volt elég önbizalmam, de ekkor, életemben először megízleltem, hogy képes vagyok a kezembe venni a dolgok alakulását.

Mindig érdemes a szívünkre hallgatni és az álmainkat követni, hiszen hosszú távon ez az, ami kifizetődő, csak így lehetünk igazán boldogok.