A lovaknak köszönheti a vak kisfiú, hogy tud olvasni - Így segítenek a gyógyulásban az állatok

terápia gyógyítás állatok gyerekek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazai és külföldi kutatások is igazolják, amit már régóta tudunk: a közvetlen környezetünkben, a velünk együtt élő állatok jótékony hatással vannak közérzetünkre. Sőt, bizonyos helyzetekben egy szeretett állat puszta jelenléte is gyógyerővel bír.

A gyerekek és az állatok közötti viszony, a hatás, a kölcsönhatás még erősebb lehet, hiszen a kisgyerekek ösztönösen, félelem nélkül hajolnak le az állatokhoz. Ha nem szereznek be valamilyen negatív tapasztalatot, vagy ha a szülő át nem ülteti saját, állatokkal kapcsolatos félelmeit, kudarcait és előítéleteit a gyermekbe, akkor a kapcsolat állat és gyerek között bizalommal, gyengédséggel, megértéssel és szeretettel teli lehet.

Thinkstock
Thinkstock



Ez az érzelmekben gazdag kötődés lehet az alapja az állatterápiának, amely sérült, beteg, esetleg magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdő gyerekek esetén is hatékony alternatív, kiegészítő terápiaként működhet.

Milánnak a lovak segítettek

A Veszprém megyei Kertán élő Topár Zsolt hosszú évek óta tart lovas foglalkozásokat terápiás jelleggel. Hozzá kezdték járatni szülei a kis Tóth Milánt is, aki egy agydaganat miatt 90 százalékban elvesztette a látását. A kisfiú a lovasterápiának köszönheti kitartását, ami hozzásegítette többek között ahhoz, hogy megtanuljon írni és olvasni. A terápiáról bővebben a www.lovasok.hu weboldalon olvashatsz.

Bármilyen állat szóba jöhet

Hazai viszonyaink meghatározzák, sőt, kicsit szűkítik is a kört, de azért nagyon sok állatfajta alkalmas terápiás "eszközként". És nem véletlenül kerül az eszköz idézőjelbe, sokkal inkább lehet, sőt kell ugyanis az állatokra terápiás segítőként tekinteni, mint puszta eszközre vagy módszerre. Akadnak, akik az "állatasszisztencia" definíciót használják, és a tapasztalatok alapján ez a jelölés sem túlzó.

Hazánkban a leggyakrabban alkalmazott terápiás állat a ló és a kutya. Ám a családban egy leleményes és a gyermeke fejlődését, aktuális állapotát helyesen felmérő szülő, akár szakember javaslatára, akár saját maga, bármilyen kisállatot bevonhat gyermeke gyógyításába, fejlesztésébe - feltéve, hogy gyermeke kedveli az adott fajtát, és az állat gondozása - részben vagy egészben, és itt természetesen a gyermek életkora, vagy betegségének típusa, súlya, sérülésének foka is mértékadó - a gyermek feladata lehet. Nem minden esetben képes ugyanis a gyermek az állat ellátására, ám ilyenkor is elő kell segíteni a rendszeres kontaktus lehetőségét, amelyre a gyermek és az állat közötti kapcsolat biztonságosan és érzelemgazdagon felépülhet.

Thinkstock
Thinkstock

Az apróságok is segítenek

A ló és a kutya mellett kedvelt terápiás segítők még az ölben, kézben tartható, vagyis ölelgethető, simogatható kisállatok, mint amilyen a macska, a hörcsög, a tengerimalac, a nyúl, a kismadarak, de még a hal is, amely puha szőr, toll, valamint érintés nélkül is gyógyító hatással bír.

Fizikailag és lelkileg is fejleszt a lóterápia

A sérült gyerekek terápiás lovagoltatása egyre szélesebb körben terjed, többek között azért, mert ez módszer egyfajta gyógytorna is: a lépésben vezetett ló hátának mozgása speciális módon mozgatja át a rajta ülőt. A ló mozgásimpulzusokat küld a beteg gyerek medencéjén keresztül a gerincoszlopon át az agyig, ahol az agyat ingerelve mozgásválaszokat csalogat elő. Hogy miért jó ez? Mert nagyon hatékony kórosan csökkent izomtónusok esetén, újratanulható segítségével a mozgás és a járás, továbbá fejleszti a koordinációs képességet, és javítja az egyensúlyérzéket.

Komplex módszernek tekinthető, mert egyszerre hat a neuoromotoros - idegrendszeri, szenzomotoros, érzékelő idegpályák, látás, hallás, szaglás, tapintás, mélyérzékelés - és a pszichomotoros területen, miközben sikerélményt ad, növeli az önbizalmat, arról nem is beszélve, hogy a ló és a gyermek között kialakult érzelmi áramlás pozitív energiákkal tölti fel a beteg gyermeket. Nagyon fontos azonban, hogy lovas terápiát csakis orvos diagnózisa alapján, képzett gyógytornász irányíthat.

Kutyaterápia, nem csak látássérülteknek

Ha kutya és egészségügy, akkor elsősorban mindenki a vakvezető kutyákra gondol. A látássérült emberek körül valóban felbecsülhetetlen a kutyák segítő jelenléte, ám nem csak a látásukban korlátozott gyerekek élvezhetik a kutyák szerető, megnyugtató segítségét. Egy kutya szinte minden gyereket képes fejlesztő munkára motiválni, megmozgatja, szóra, mosolyra, vagyis szociális interakciókra bírja a magába forduló, kezdeményezésre más módon akadályozott gyerekeket. Eközben a feszültségekkel teli, agresszív gyerekek görcseinek oldásában, valamint a túlmozgásos gyerekek lecsillapításában is szerepet kapnak, az önbizalom fejlesztésében pedig bizonyos esetekben szinte elengedhetetlen egy hűséges, feltétel nélkül szerető kutya készséges odaadása.

Thinkstock
Thinkstock



Kutyaterápia esetén jó tudni, hogy célzottabban lehet alkalmazni kiképzett ebeket terápiás munkára, hiszen a vezényszavakra reagáló kutyák azok, amelyek például a mozgásukban korlátozott gyerekek rehabilitációjában tudnak hatékonyan segíteni. Ugyanakkor más területen minden, fajtától, mérettől független kutyus betölthet segítő szerepet, legyen a cél az értelmi képességek fejlesztése, lelki betegségek gyógyítása vagy a szociális éretlenségből fakadó hátrányok kiküszöbölése.

Nem csak a vakoknak segítenek

Bán Éva, a debreceni, terápiás kutyák kiképzését végző alapítvány, a PACSI Alapítvány szakmai vezetője szerint két nagyon súlyos területen is alkalmaznak nagy sikerrel állati, legfőképpen kutya segítőket. Az egyik a mozgássérültek ellátása, a kiképzett kutyák ugyanis képesek visszaadni a kis gazdinak a leejtett játékot, a kulcscsomót, odaviszik a telefont, a boltban odaviszik a pénztároshoz a pénztárcát. Képesek kosarat cipelni, így néhány kilónyi súly elhozásában is tudnak segíteni, továbbá hangadással szükség esetén segítséget hívnak.
A másik terület az epilepszia, ahol a kiképzett kutyák képesek jelezni a roham közeledését, így a gazda fel tud készülni, vagy meg tudja akadályozni a roham kitörését - gyógyszert vesz be, biztonságos helyzetet vesz fel. A roham kitörése esetén a kutya segítséget hív és egyéb segítő funkció ellátására is képes. Az epilepsziarohamot jelző kutyákkal való, hosszabban együtt töltött idő után a betegek rohamai ritkulnak, rövidülnek, kevesebb gyógyszerre van szükségük, önállóságuk növekszik, és nyitottabbá válnak a külvilágra, mivel bátrabban el mernek indulni otthonról.

Bundázott szeretet

Bár a kutyákat aligha múlja felül, azért egyes esetekben - főleg, ha negatív tapasztalatok miatti görcsökről van már szó - egyéb fajtájú kisállat is remek megoldás lehet. Most elsősorban szőrös, meleg, tenyérbe bújó kisállatokon van a hangsúly, ám akad néhány szempont, amit az állatok kiválasztása esetén és a gyakorlati munka során be kell tartani:

- Csakis teljesen szelíd állatot szabad gyerekek közelébe engedni!
- Fertőző betegségektől mentes, teljesen egészséges állat alkalmas terápiás segítőnek.
- A gyermek ne legyen allergiás az adott állatra.
- Legyen vevő az állat az érintésre, szeresse a simogatást.
- Súlyos betegség vagy nagyfokú - értelmi, testi - sérülés esetén ki kell kérni szakember véleményét a terápiás állat megválasztása előtt.
- Meg kell engedni, hogy a gyermek legyen a gazdája az állatnak, legyen egyértelmű, hogy az állat életében is a gyermek a legfontosabb személy. Csak akkor vedd át az irányítást, vagy avatkozz be, ha a gyermek érdeke ezt kívánja.

Válásnál is nagy segítség

Az állatterápia eredményesen alkalmazható az autizmus, a depresszió, a szociális éretlenség, a beszédzavarok - megkésett beszéd, dadogás, hadarás -, a hiperaktivitás, a mozgáskorlátozottság és a szellemi fogyatékosság kezelésében is. A válófélben lévő vagy frissen elvált szülők gyermekei számára is valódi kincs lehet egy állat, akibe lelkileg és olykor fizikailag is bele tud kapaszkodni a gyerek, miközben darabokra hullik a világ körülötte.

4 fantasztikus játszóház Budapesten, ahol mindent szabadhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110524-4-fantasztikus-jatszohaz-budapesten-ahol-mindent-szabad.htmlA nagybetűs életre készül a pókmajombébihttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110506-pokmajom-szuletett-a-melbournei-allatkertben.htmlCsapd be az agyad! 6 kiváló alternatív fájdalomcsillapítóhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110601-csapd-be-az-agyad-6-kivalo-alternativ-fajdalomcsillapito.htmlIngyen gyógyítják a beteg gyerekeket Tibetbenhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110606-ingyen-gyogyitjak-a-beteg-gyerekeket-tibetben.htmlÁllatgondozóként él a láb nélküli Oroszlánemberhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110525-allatgondozokent-el-a-lab-nelkuli-oroszlanember.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.