Eutanázia Belgiumban - a gyerekekre is vonatkozik

Forrás: Thinkstock -
halál szülő orvos Belgium eutanázia gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európa-szerte több mint 200 ezren kérték a belga királyt, hogy ne adja nevét ahhoz a törvényhez, amely gyermekekre is kiterjeszti az eutanáziát. Az uralkodó ennek ellenére aláírta a törvényt, így a jogszabály hatályba lép – írja az Origo. 

Technikailag nem bonyolult folyamat egy gyermeket átsegíteni a másvilágra. Intravénás nyugtatókkal lecsendesítik az agyát, majd erős fájdalomcsillapítót, többnyire morfiumot adnak neki. A légzés jellemzően már ettől leáll. Az egész nem tart tovább öt-tíz percnél. Furcsa ilyet mondani, de a halál beálltának ez tényleg egy nagyon békés módja” – nyilatkozta a NewScientist brit ismeretterjesztő lapnak Eduard Verhagen, a Gröningeni Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyászati részlegének vezetője Hollandiában.

Forrás: Thinkstock

Az eredeti, 2002-ben elfogadott jogszabály csak a 18 év felettieknél engedélyezte a beavatkozást – a mostani törvénymódosítás eltörölte a korhatárt. I. Fülöp belga király vasárnap írta alá a módosítást, amely szerint csak a végstádiumú beteg gyermekek kérhetik az eutanáziát. Szükséges feltétel, hogy a gyermek értse, tudatában legyen a döntésének, és pszichológusnak is meg kell erősítenie, hogy valóban érett a döntéshez, érti a helyzetét. Emellett szükség van a szülők hozzájárulására, valamint a kezelőorvos beleegyezésére is. A törvény szerint nagy fájdalommal élő betegek kérhetik, akik esetében nincs kilátás arra, hogy a kezelés javít az állapotukon.

Szakemberek hansúlyozzák

Nem számítanak évi 10-100 esetnél több eutanáziára a 18 év alatti korosztályban.

A most elfogadott törvény ellen a katolikus szervezetek Európa-szerte tiltakoztak, és több mint 200 ezren írták alá azt az online petíciót, amely a királyt arra kérte, hogy ne adja nevét a törvényhez. Viszont érdemes tudni, hogy a tiltakozók között elenyésző számban voltak csak belgák, a legtöbben Olaszországból és Spanyolországból ellenezték a törvény életbe lépését. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy közvéleménykutatások szerint a belga társadalom 75 százaléka támogatta a gyermekeutanáziát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.