Szinetár Dóra és párja összeköltözött a szülőkkel

Forrás: RTLKLUB -
Makranczi Zalán párkapcsolat összeköltözés család szerelem Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többgenerációs családmodellben fog élni a színésznő és párja. Szinetár Dóra azt is elmondta, Zalán ötlete volt, hogy bútorozzanak össze a szülőkkel.

Szinetár Dóra örül, hogy párjának, Makranczi Zalánnak nem jelent gondot szülei jelenléte. Természetesen a nagy házban mindenkinek meglesz a külön lakrésze és az élettere – írja a Story.

Forrás: RTLKLUB

„Zalán mondta ki, amit mind gondoltunk: mi lenne, ha mindannyian összeköltöznénk? Hiszen az én családom már az ő családja is. Az összeköltözés és a házasság azért fontos, mert megerősítjük a szándékot, hogy együtt éljük az életünket, és ez biztonságérzetet ad" – mondta Dóra.

Hujber Feri: „Elmúlt a veszélyforrás, amit jelentettem"http://www.life.hu/csalad/20150610-hujber-ferenc-szinesz-arrol-meselt-milyen-harmoniaban-el-parjaval-cynthiaval-es-csaladjaval.htmlA színész teljesen kisimulva mondta el, most nagy a harmónia közte és Cynthia között és nem tenne olyat, amivel veszélyeztetheti ezt.Család--Liptai Claudia megmutatta, milyen volt kiskorábanhttp://www.life.hu/csalad/20150610-liptai-claudia-szineszno-musorvezeto-megmutatta-milyen-volt-minikoraban.htmlNosztalgikus hangulatba került Liptai Claudia, aki olyan különleges, édesanyjával közös fotót posztolt, amelyen még nagyon picike baba volt.Család--Geszti Péter: "A nővérem halála után lelkifurdalásom volt"http://www.life.hu/csalad/20150610-geszti-peter-bevallotta-a-novere-halalat-kovetoen-lelkiismeret-furdalasa-volt.htmlA médiaszakember gyermekkori fotóit mutatta meg egy életmódcsatorna adásában, ahol arról is mesélt, mi nyomja a lelkét.Család--Apja miatt ölte meg magát a 13 éves lány - Szülői büntetések, amik tragédiához vezetnekhttp://www.life.hu/csalad/20150609-13-eves-lany-lett-ongyilkos-mert-apja-megalazta-az-interneten.htmlSokkoló és felfoghatatlan. Néhány napja járta be a világot a 13 éves Izabel Laxamana tragikus története: a Washington államban élő lány május 29-én egy országúti felüljáróról vetette le magát. Mindezt azután tette, hogy apja néhány nappal azelőtt úgy szégyenítette meg a lányt, hogy videóra vette, ahogy rövidre vágja a haját és feltöltötte Youtube-ra.CsaládThinkstockFélidőhöz érkeztél - Várandósságod 20. hetének történéseihttp://www.life.hu/csalad/20150609-ez-tortenik-a-terhesseg-alatt-a-babaval-es-a-mamaval-a-20-heten.htmlGratulálunk, elérkeztél az utad feléhez! Babád a 20. hétre már 25 cm, és körülbelül 280-300 grammot nyom, az alvás-ébrenlét idejének aránya pedig már megegyezik az újszülöttével.CsaládThinkstockÚjra együtt Melanie Griffith és Antonio Banderashttp://www.life.hu/csalad/20150610-melanie-giffith-es-antonio-banderas-ujra-egyutt-lanyuk-stella-ballagasan.htmlAz egykori sztárházaspár, akik éppen egy éve jelentették be válásukat, lányuk, Stella középiskolai ballagásán álltak össze egy közös fotó erejéig.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.