Egészséges szájon csókolni a gyereket?

csók puszi szülő gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dr. Charlotte Reznick amerikai pszichológus korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők semmiképpen se csókolják szájon a csemetéjüket, mert a szexuális töltetű cselekedet összezavarhatja a kicsiket. Ausztrál kollégája, Dr. Fiona Martin szerint azonban ilyen negatív hatásról szó sincs.
Forrás: Thinkstock

Dr. Martin egyenesen „nevetségesnek” tartja a feltételezést, miszerint a gesztusnak szexuális töltete lehetne.

„Amikor a gyerek 4-5-6 éves lesz, és kezd felébredni a szexuális tudata, a csók már ingerlést jelenthet a számára” – fogalmazott Dr. Reznick, aki hozzátette, hogy néhányan már 2-3 esztendősen is maszturbálnak, mert természetes módon észlelik, milyen érintés esik jól nekik.

„Ha gyereknek nem is tűnik fel mindez, attól még összezavarhatja” – összegezte az amerikai szakértő, akivel viszont Dr. Martin, a Sydney Child Psychology Centre munkatársa nem ért egyet.

„Abszurd ezt szexuális cselekedetnek nevezni. Normális és egészséges dolog megcsókolni a saját gyerekünket, a szeretet kifejezésének módja” – mondja Dr. Marint, aki szerint az érzelmi kötődés kommunikációja még hasznos is.

A te gyereked is stresszel az iskola miatt?http://www.life.hu/csalad/20150904-az-iskola-miatt-stresszelnek-a-gyerekek.htmlNemzetközi felmérések szerint a gyerekek bizony legalább ugyanannyit stresszelnek, mint a szüleik. A stresszforrások közül pedig az iskola az egyik legmeghatározóbb.Család--Rooney kisfia igazi Barcelona rajongó - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20150903-ronney-kisfia-lionel-messivel-fotozkodhatott-a-barcelona-oltozojeben.htmlWayne Rooney kisfia bejutott a katalán csapat öltözőjébe, ahol a legnagyobb focistákkal, például Lionel Messivel is fotózkodhatott. CsaládAFPMicsoda malőr! Apukájára kakilt az újszülött baba a fotózásonhttp://www.life.hu/csalad/20150905-lekakilta-apukajat-az-ujszulott-baba-a-fotozason.htmlMinden szülő tisztában van vele, hogy egy újszülöttel a legváratlanabb helyzetekre is fel kell készülni. Az már más kérdés, hogy ez nem mindig sikerül. Család--Előkerült Flipper Öcsi állítólagos fia http://www.life.hu/csalad/20150903-flipper-ocsi-enekes-allitolagos-fia-elokerult-es-jelentkezett-az-enekes-csaladjanal.htmlHat évvel Flipper Öcsi halála után felbukkant egy fiatalember, aki azt állítja, a legendás énekes fia.Család--Nem adja vissza gyerekeit Szorcsik H. Viki exehttp://www.life.hu/csalad/20150905-szorcsik-h-viki-exe-a-lathatas-utan-nem-adta-vissza-gyerekeit.htmlÖt év után ment tönkre a Jóban Rosszban egykori színésznőjének kapcsolata párjával, akitől két gyermeke is született. A színésznő most azzal vádolja exét, hogy egy láthatás után nem adta vissza a kicsiket. Család--Tizenéves menyasszonyok tragédiájahttp://www.life.hu/csalad/20150903-tizeneves-indiai-kislanyokat-kenyszeritenek-hazassagra.htmlMíg az esküvő a legtöbb nő számára az élete legboldogabb napja, a 15 éves Nasoin Akther aligha érezhette magát szomorúbban, mint akkor, amikor akarata ellenére kényszerítették hozzá egy 32 éves férfihoz.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.