Miért hisszük el, hogy a szülés mindig megaláztatásokkal, fájdalommal és sérüléssel jár?

2015.11.20. 11:14

A szülés elméletileg egy csodálatos, természetes folyamat, és az egyik legmeghatározóbb esemény a nők életében. Azért írjuk, hogy elméletileg, mert a magyar valóságban sok nő retteg a rá váró fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, esetleges megalázástól, ezek a félelmek pedig gyakran be is igazolódnak. De miért kell, hogy egy gyermek világra hozatala traumatikus élményként árnyékolja be egy édesanya életét? A Születésház Egyesület elnökével, Fazakas Pálmával és munkatársával, Schmidt Erikával beszélgettünk.

"Minden nő alapvető emberi joga, hogy szabadon rendelkezhessen szülése körülményeiről, és személyes döntését tiszteletben tartva, a körülményektől függetlenül, méltósággal hozhassa világra gyermekét" - olvasható a Születésház Egyesület honlapján. Az egyesület célja, hogy a nőket minden lehetséges eszközzel támogassák szülési jogaik érvényesítésében. 

Forrás: Thinkstock

Pálma és Erika 2010 óta dolgozik az egyesület berkein belül, kezdetben az otthon szülés témájában próbáltak meg segítséget nyújtani a kismamáknak, nagyjából négy éve pedig a kórházi szülésekkel kapcsolatos problémákkal is kibővítették profiljukat. Mint mondták, az évek alatt egyre több olyan nővel találkoztak, akik kórházban szültek, és akik az intézményeket negatív tapasztalatokkal, traumatikus élményekkel hagyták el. Azt érezték, hogy minél hamarabb szüksége van ezeknek az asszonyoknak egy olyan biztonságos közegre, ahova őszintén, bizalommal fordulhatnak problémájukkal. 

Te hogy vagy?

Szeptember 1-jétől működik a Születésház Egyesület EMMA-vonala, amit a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével hívtak létre. Ez egy támogató, kibeszélő és információt nyújtó, anonim e-mail- és telefonvonal, ahol bárki elmondhatja a véleményét terhességével, szülésélményével, a kórházban töltött napjaival, a gyermekágyi szakasszal és a szoptatással kapcsolatban.

Az EMMA-vonal egy támogató, kibeszélő és információt nyújtó közeg. Milyen információval, segítséggel tudtok szolgálni a nőknek, és miért van egyáltalán erre szükség?

Egyrészt minden kórházban, intézményben más a protokoll, a várandósság időszakában, a szülésnél nagyon kevés információhoz tudnak hozzájutni a nők. Nem tudják azt megtenni, hogy megnézik a kórházak honlapján, mik az adott intézmény császármetszési,  gátmetszési statisztikái, vagy hogy mikor végeznek például burokrepesztést, ezek az információk sehol nem érhetők el. Mi az évek alatt felállítottunk egy olyan adatbázist, amellyel segíteni tudjuk ezeket a kismamákat. 

Mások beszélgetni szeretnének arról, mi történt velük a szülés közben, anélkül, hogy folyton megkérdőjeleznék őket. Ezeket a nőket nem hallgatja meg a környezetük, elbagatellizálják az átélt negatív élményeket. A társadalom valahogy úgy van vele, hogy a szüléssel járó traumák hozzátartoznak a női léthet, hogy ilyen az asszonysors. Sokszor tipikusan azzal nyugtatják őket, hogy örüljenek, hogy van egy egészséges gyermekük, vagy azzal vádolják őket, hogy önzők, csak magukra gondolnak. A szülésnek egy energialöketet kellene adni a nőknek, és nem feltétlenül kellene, hogy traumatikus élmény legyen.

Miért hisszük el azt, hogy a szülés mindig megaláztatásokkal, fájdalommal és sérüléssel jár? Ez egyszerűen nem igaz.

Forrás: Thinkstock

Milyen traumákról van szó? Milyen negatív élményeket mesélnek el ezek a nők?

Vannak extrém esetek. Volt a betelefonálók közt olyan, akinek a szülész-nőgyógyász a kitolási szakaszban ráült a hasára, és a fenekével segített rá, amit az édesanya megalázásként könyvelt el. 

De számtalanszor számolnak be olyan kék-zöld foltokról, amelyeket akkor szereznek, mikor az orvos komoly fájdalmakat okozva egész konkrétan belekönyököl a vajúdó anyuka hasába.

"Inkább erőszakolnának meg kétszer, mint hogy még egyszer átéljem azt, ami velem történt a kórházban" - ez is egy visszajelzésként érkezett, ami sokak szemében túlzásnak hangzik, de jól érzékelteti azt a fájdalmat, ahogyan a nők megélik az ilyen eseteket. És bár a társadalom zsigerileg elutasítja ezt az összehasonlítást, de nem egy nő szájából hangzik el, hogy nemi erőszakként élték meg a történteket, ideje lenne már végre ezt meghallani. De olyat is hallottunk már, hogy az anyuka szeretne még gyereket, de ha arra gondol, hogy ezt még egyszer túl kell élnie, akkor inkább nem vág bele. És nagyon sokan maradnak egyedül ezekkel a problémákkal, tapasztalatokkal, nem mernek erről beszélni, elássák magukba nagyon mélyre. Aztán van úgy, hogy 20-30 év után is feltörnek ezek a sebek.

A szülés egy olyan folyamat, ami az egész életünkre hatással van. Arra, hogy nőként hogyan tekintünk utána magunkra, hogy milyen lesz a párkapcsolatunk, hogy milyen lesz a szexuális életünk. 

De a legtöbb esetben, mikor a nők elégedetlenek, az nem azt jelenti, hogy valami drasztikus beavatkozás történt velük. Legtöbbször a bánásmóddal van a probléma, ahogyan beszélnek velük, ahogy nem adnak információt, ahogy a tényleges valós beleegyezésen alapuló döntéshozatalra nincsen lehetőségük. Ez az, ami a leginkább traumatizáló. A nők bevonása nem azt kellene, hogy jelentse, hogy aláíratnak velük egy beleegyező nyilatkozatot.

Egy nőt nemhogy partnerként kellene kezelni, hanem önálló, autonóm lényként, akit tiszteletben kell tartani.

Sokszor hallottunk olyat is, hogy ameddig várandós gondozásra jár egy kismama, addig az orvos biztatja, hogy készüljön szülési tervvel, majd abban a pillanatban, hogy eljön a szülés ideje, a szülési tervet dobhatja ki a kukába, mert senki nem foglalkozik vele. 

Forrás: Thinkstock

Ezeket a negatív élményeket az állami egészségügyi rendszerben tapasztalják meg a nők? 

Igen, magánkórházakból nemigen jelentkeznek ilyen tapasztalatokkal, hiszen ha egy nő kifizeti a borsos árat, akkor elvárható, hogy a személyes igényeit is figyelembe vegyék. 

Ezt azért valahol szörnyű hallani, hogy csak akkor elvárható, hogy figyelembe vegyék egy várandós kismama igényeit, ha fizet is érte.

Igen, és itt sokszor azt tapasztaljuk, hogy a nők személyes igényeivel kapcsolatban egy félreértés van a fejekben. Az nyilván nem várható el az állami egészségügytől, hogy mindenki saját szobát kapjon, hogy az ablakokon a kismamának tetsző függönyök legyenek... De a nők nem is erről beszélnek. A legtöbb nőnek nem ezzel van problémája. A szülés egy természetes folyamat, ami le tud zajlani a maga természetes módján, és mint ilyen, elég sok választási lehetőséget kínál. Tehát míg egy vakbélműtétnél vagy a császármetszésnél van egy szigorú protokoll, addig a természetes szülésnél van bizonyos mozgástér, amibe a nőknek is van beleszólásuk. És minél inkább engedik a nőt beleszólni, minél inkább engedik, hogy úgy történjenek a szülés körüli dolgok, ami számára megfelelő, a szülés annál valószínűbben fog problémamentesen lezajlani.

Az ellátás minőségének szempontjából elvárható és fontos is lenne a nők személyes igényeit figyelembe venni. Ezenkívül van még egy alapvető dolog, ez pedig az emberi méltóság.

Minden egyes embernek alapvető emberi joga, hogy tudja, mi és miért történik vele.

Tehát az, hogy valakit tájékoztatnak egy beavatkozásról, tájékoztatják arról, hogy a szülése során mi várható, egy alapvető emberi jog. Itt pedig igazából nem kellene, hogy az érvelés továbbmenjen.

Ez lenne az elvárható, az alapvető. Ezzel szemben a hazai gyakorlat?

Az állami egészségügyben vannak olyan orvosok, akiknek azért fizetnek, hogy háttérben maradjanak. Vagy van, hogy az sem megoldás, hogy a nő fizet az orvosnak, mert az orvos úgy érzi, hogy neki azért a pénzért meg kell dolgozni, és ismét csak valamilyen beavatkozás mellett dönt a nő beleegyezése nélkül. Viszont egy természetes szülésnél, ahol nincsen semmiféle komplikáció, ott nincs is szükség orvosra. Külföldön is ez a gyakorlat. De az az igazság, hogy az orvosok sem tehetnek más, mert ők ilyen képzést kapnak. Azt tanulják az egyetemen, hogy a szülés egy veszélyes folyamat, amivel probléma van, amin túl kell vezetni a nőt minél hamarabb. 

Forrás: Thinkstock

Sokan úgy kerülnek ki az egyetemről, hogy beavatkozás nélküli, természetes szülést nem is láttak.

Ha egy komplikáció lép fel, akkor fontos a technikai háttér, az a probléma, amikor ezt a technokrata szemléletet ráhúzzák olyan esetekre, ahol nincsen helye. És sajnos egy egyébként normális módon lezajló szülésnél is ez az uralkodó.

Mindig arról beszélünk, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint mennyi az indokolt császármetszések és az indokolt gátmetszések száma. Magyarországon évente átlagosan 90 ezer szülés van, ebből pedig nagyjából 18 ezer nőn hajtanak végre úgy császármetszést, hogy elkerülhető lett volna, vagyis orvosilag nem indokolt.

A gátmetszések aránya itthon 65 százalék, a WHO szerint viszont 10 százalék az, ami szükséges, ami életet ment. Ez azt jelenti, hogy több mint 45 ezer nőn vágnak úgy gátat, hogy az elkerülhető lenne.

Mert az orvosok szerint így egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb túllenni rajta?

Inkább a rutin, ami dominál. Míg a szülésznők között egyre többen, addig az orvosok között sajnos kevesen ismerik a gátvédelem technikáit. Azokban az intézményekben, ahol szabad kezet hagynak a szülésznőknek, a gátmetszési statisztikák is jobbak.  Azonban van egy egészségügyi rendszerünk, ahol az orvosok túlterheltek, alulfizetettek, van egy szülésznői gárdánk, akiknek az lenne a feladatuk, hogy természetes szüléseket kísérjenek, de a jelenlegi rendszer nem engedi meg nekik, hogy önálló jogon a saját szakmájukat gyakorolják. Nincs arra felhatalmazásuk, hogy kórházon belül önálló jogon szüléseket kísérjenek. Egy kórházon belül a hüvelyi szülésért az éppen ügyeletes orvos felelős. Pedig nem biztos, hogy a nők minden igényét az orvos feladata lenne kiszolgálni, jobban el kellene a felelősségeket osztani. Ez az orvosnak, a szülésznőnek és a kismamának is jobb lenne.  

Forrás: Thinkstock

Mindeközben pedig azt hangoztatjuk, hogy szüljenek minél több gyermeket a nők.

Igen, és a jó szülésélmény elő is segítené a tervezett gyermekek megszületését. Nem olyan régen egy szakmai fórumon egy szakember úgy fogalmazott, hogy ő nem a szülésélményért dolgozik, hanem a biológiai normáért. Pontosan értettem ennek a mondatnak az üzenetét, de ezt egy nagyon rossz szembeállításnak tartom. 

Mert ez a két szempont nem lehet meg párhuzamosan egymás mellett?

Van egy olyan mély előítélet, elvárás a nőkkel szemben, hogy egy nő nem lehet a saját jogán jól. Csak akkor van joga ahhoz, hogy jó élménye legyen, akár szexuálisan, akár a szülés szempontjából, ha az másnak a javára is válik. Akkor lehet jó szülésélményed, ha az a gyerekednek is használ. Akkor lehet kiteljesedett szexualitásod, ha van egy állandó partnered, aki ebben örömét leli. Ez rányomja a bélyegét a szülésre is. Az én személyes véleményem, hogy

egy nőnek joga van ahhoz, hogy jó élmények kössék a szüléshez. Miért ne lehetne? Ez alapvetően meghatározza nemcsak a szexualitásunkat, az identitásunkat, de a gyermekvállalási hajlandóságunkat is. Ha már van egy ilyen diskurzus, hogy szeretnénk, hogy minél több gyerek szülessen, akkor a társadalom érdeke is az kellene legyen, hogy a nőknek jó élménye legyen a szülészeten. Vagy legalábbis nem rossz.

Mi a helyzet ezen a téren külföldön, tőlünk nyugatabbra?

Van egy jól érzékelhető határvonal Észak-, Nyugat-Európa és Közép-Kelet-, Dél- Európa között. Észak- és Nyugat-Európában sokkal anyaközpontúbb az általános szemlélet, sokkal inkább figyelembe veszik az emberi jogokat is, míg Közép-Kelet- és Dél-Európában sokkal inkább a struktúrára, hierarchiára, a betűre lefektetett szabályrendszerre helyezik a hangsúlyt. A hazai nők nyugati társaikkal szemben ebből a szempontból mindenképpen rosszabb helyzetben vannak. Angliában például azért vállal felelősséget az orvos és a kórház, hogy megfelelően tájékoztassa az anyát, azért, hogy minden információt átadjon neki, ott külön van választva a szakmai és a jogi felelősségvállalás. 

Forrás: Thinkstock

Itthon az orvosok gyakorlatilag megelőzésszerűen végzik a beavatkozásokat, félve attól, hogy nehogy pereskedés legyen a vége, hiszen bizonyos szakmai vétségeket adott esetben büntetőjogi eljárás keretében ítélnek meg.

Ez egy angol orvost sokkal kevésbé fenyeget. Az itthoni hozzáállást defenzív orvoslásként is szokták emlegetni, hiszen az vezérli az ellátást, hogy elkerüljék a jogi következményeket. Éppen ezért az orvos nem azt az utat választja, ami az egészségre nézve optimális, hanem azt, ami jobban védhető egy esetleges jogi eljárás keretében.

Mi a véleményetek, van remény, hogy a hazai szemléletmódban bármi is változzon a nyugati mintát követve?

Egyre többen vannak, akik ezt a modellt támogatják, bár inkább szülésznők, de nagyjából minden kórházban van egy-két olyan orvos, aki támogatná ezt, csak az ő kezüket is megköti a főorvosnak a szemlélete. Mi azonban optimisták vagyunk, és azt gondoljuk, hogy mi, nők nagyon sokat tehetünk azért, hogy ez megváltozzon.

Mit tehetnek a nők?

A kórházak nem kapnak visszajelzést arról, hogy a nők min mennek keresztül, milyen tapasztalataik vannak, tehát egyértelmű, hogy minél több visszajelzésre lenne szükség.
Ha nők írnának visszajelző leveleket, és ezekben leírnák, hogy mi volt rossz, mi volt jó, hogy miért váltott esetleg orvost, miért ment el másik kórházba, mi nem tetszett neki, akkor a változás is elindulna.  Ameddig mi, nők nem hallatjuk a hangunkat, nem mondjuk el a rendszernek, mi a rossz, miért várjuk azt, hogy bármi meg fog változni? Nem gondolom, hogy a nőgyógyászok zsigerileg a démonok szolgái.

Szabó Ágnes, Schmidt Erika, Fazakas Pálma, a Születésház Egyesület munkatársaiForrás: Születésház Egyesület

Azt gondolom, hogy ha egyre több nőtől hallják, hogy mi okozott nekik negatív élményeket,  akkor a változás el fog indulni.

Mi hiszünk ebben.

 

szülésanyasággátmetszéstraumavajúdáscsászármetszéstermészetes szülésszülésélménynehéz szülésSzületésház Egyesület