A családja csak az Oscar-gálán tudta meg, hogy megerőszakolták Lady Gagát

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt -
Oscar-díj Oscar-díjkiosztó Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lady Gaga rokonai az Oscar-díjátadón tudták meg, hogy az énekesnőt 10 éve megerőszakolták.

Az énekesnő a 88. Oscar-díjátadón adta elő a jelölt "Til It Happens To You " című dalt, ami a nőket ért szexuális zaklatásokról szól. Az előadás lenyűgözte a nézőket, akik állva tapsoltak,

ám történt valami más is.

Az énekesnő rokonai ekkor jöttek rá, hogy Gaga is azok között van, akiket szexuális inzultáltak.

Lady Gaga 2014-ben vallotta be, hogy 19 éves korában szexuális zaklatás és erőszak áldozata lett. Sokan tudtak is erről, de nagymamája és nagynénje csak 2016-os Oscar-díjátadón szembesültek a múltjával.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt

A megdöbbentő vallomás után Gaga eddigi hallgatását azzal magyarázta meg, hogy

szégyellte magát.

„Katolikus vagyok, sokáig tartott felfogni, hogy nem az én hibám volt, hiába tudtam, hogy ördögi dolog történt velem.”

Gaga az Orcar-díjátadón Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Az énekesnő annyit árult el még 2014-ben az esetről, amikor tini volt, akkor

egy nála 20 éves férfi zaklatta szexuálisan.

„Nem akarom, hogy ez határozzon meg! Gyűlölném, ha bárki is azt mondaná, hogy minden értelmes dolog, amit eddig tettem, amiatt az undorító ember miatt volt, aki ezt tette velem. Megfogadtam, hogy minden fájdalmamból kreálok valami szépet, ahogy ebből is!”

Valaki féltékenységi drámával zárta az Oscar-díjátadóthttp://www.life.hu/sztarok/20160301-feltekenysegi-dramat-szult-az-oscar.htmlAz év legjobb filmbetétdalának járó díjat Sam Smith vihette haza A fantom visszatér című James Bond-filmhez írt, Writing's on the Wall című számával, ám a 23 éves brit énekes olyan köszönőbeszédet mondott, ami egy óriási féltékenységi drámát szült. TV + Sztárok--Ilyen gusztustalan dolog még nem történt élő adásbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160229-elo-adasban-csoppent-el-az-nbc-riportere.htmlEz aztán a profizmus! Az NBC riporterének élő adásban kezdett el csöpögni az orra, de ez sem akadályozta meg abban, hogy végezze a munkáját. TV + Sztárok--Éden Barbara nem bánja, hogy felnőttfilmezetthttp://www.life.hu/sztarok/20160219-nem-banja-a-pornozast-eden-edina.html Éden Barbara az Éden Hotel nyertese nem tekint vissza megbánással pornós múltjára. A leányzó azt is elárulta, hogy mit kezd a nyereményével, a 10 millió forinttal. TV + SztárokOrigoTávozik a Jóban Rosszban színésznője, Juhász Adriennhttp://www.life.hu/sztarok/20160216-otthagyja-a-joban-rosszbant-juhasz-adrienn.htmlNem marad együtt a Jóban Rosszban stábja, legalábbis nem a mostani felállásban, ugyanis az Elvira nővérként ismert Juhász Adrienn, gyereket vár, még egy hónapot forgat. TV + Sztárok--A Frizbi megy, Hajdú maradhttp://www.life.hu/sztarok/20160222-megszunik-a-frizbi-a-tv2-n-1.htmlA Frizbi helyett egy másik talkshow-val jön Hajdú Péter, aki kéthetente lesz képernyőn és tavasszal startol. TV + SztárokOrigoAdele rengeteget fogyott - Alig lehet ráismerni az énekesnőrehttp://www.life.hu/sztarok/20160216-adele-lefogyott-es-remekul-nez-ki.htmlAdele remek hangján kívül a telt idomairól is elhíresült, ám az énekesnő az elmúlt hónapokban rengeteget fogyott. A Vouge magazinnak készült legfirssebb képein csodásan fest, és szinte alig lehet ráismerni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.