Elrabolták a Forma-1 vezetőjének anyósát

Forrás: DPPI media/Florent Gooden -
Forma-1 anyós Bernie Ecclestone
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rekordösszegű váltságdíjat kérnek a Forma-1 vezetőjének anyósáért. A helyi lapok értesülései szerint az emberrablók 120 millió reált, azaz körülbelül 36,5 millió amerikai dollárt követelnek Aparecida Schunck szabadon bocsátásáért.

A brazil Veja című lap szerint elrabolták Bernie Ecclestone anyósát, a 67 esztendős Aparecida Schunckot a Brazil Nagydíjnak is otthont adó Interlagosban, mindössze

10 nappal a riói olimpia kezdete előtt.

Schunck az édesanyja Bernie Ecclestone jelenlegi feleségének, a 38 esztendős Fabiana Flosinak, akivel az F1 ügyvezetője 2012-ben házasodott össze.

Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A helyi sajtó szerint, hogy a brazil történelem legnagyobb összeű váltságdíját,120 millió reált vagyis átszámítva körülbelül 36,5 millió amerikai dollárt követelnek Schunck szabadon bocsátásáért.

A Forbes szerint Ecclestone vagyona 2015-ben 3,8 milliárd dollár volt.

Ecclestonet és családját már korábban is érték támadások. A Forma-1 főnökét 2012-ben megverték és kirabolták, egy másik esetben pedig azzal fenyegették meg, hogy elrabolják az egyik lányát, Tamarát, ha nem fizet 200 ezer fontot (262 ezer dollárt). A zsarolót 5 év börtönre ítélték - számolt be az Origo.

Egy napon, és ugyanabban a kórházban szültek a testvérekhttp://www.life.hu/csalad/20160615-egy-napon-es-ugyanabban-a-korhazban-szultek-a-testverek.htmlA sors különös meglepetést tartogatott a két testvér számára, hiszen egy időben, egy helyen hozták világra a csöppségeiket, ráadásul halvány fogalmuk sem volt róla. CsaládThinkstockMég csak 3 éves, de máris botrányt kavart - György herceget támadják az állatvédőkhttp://www.life.hu/csalad/20160725-gyorgy-herceget-tamadjak-az-allatvedok.htmlGyörgy herceg július 22-én 3 éves lett, a jeles esemény okán pedig a palota néhány friss fotóval rukkolt elő. Az egyik kép azonban kicsapta a biztosítékot, olyannyira, hogy az egyik kommentelő azt írta, hogy börtönbe kellene vetni a kis herceget... Család--Hoppá! Jim Carrey lánya az apjára ütötthttp://www.life.hu/csalad/20160721-jim-carrey-28-eves-lanya-tiszta-apja.htmlA mókás színész, aki mostanság egyáltalán nincs vicces kedvében, le sem tagadhatná lányát, Jane Erint: úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás! Család--Erdei Zsolt kemény kiképzésre küldte a fiáthttp://www.life.hu/csalad/20160721-erdei-zsolt-meglatogatta-fiat-viktort-a-katonai-taborban.htmlErdei Zsolt a saját bevallása szerint túlságosan is elkényeztette fiát, Viktort, aki pontosan ezért katonai táborban tölti a nyár egy részét. Madár úgy gondolja, hogy ez a legmegfelelőbb hely a fia számára, hiszen meg kell tanulnia, hogy mi is a fegyelem. Család--Liz Hurley 14 éves fiával szelfizett- imádnivaló fotóhttp://www.life.hu/csalad/20160719-bemutatjuk-liz-hurley-14-eves-fiat.htmlEgy igazán cuki képet posztolt az Instagramra Liz Hurley. A büszke anyuka a 14 éves fiával pózol a képen. CsaládAFPZabálni valóak! David Beckham fiaival cukiskodotthttp://www.life.hu/csalad/20160707-david-beckham-a-fiaival-wimbledonban-jart.htmlA legmenőbb apuka címét ezennel egyhangúlag megszavazzuk David Beckhamnek, aki elképesztően jól nézett ki a fiaival tartott apás napon. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.