Majka kisebbik fia egy igazi vigyorbomba

Forrás: Facebook/Majka -
család Dundika Majka Majoros Olivér Nathaniel gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mióta megszületett Majka és Dundika második gyermeke, immár két ördögien aranyos kisfiún olvadozhatunk. A folyton vigyorgó Olivéren látszik, hogy igazán kiegyensúlyozott baba.

Sokáig kellett várnunk arra, hogy láthassuk Majka és Dundika második kisfiát, de megérte. Egy ideig csak részleteket csepegtettek Olivérről, de ők sem bírták ki, hogy ne mutassák meg kisbabájukat. Nem is csoda, hiszen ismét gyönyörű gyerekük született. Egyre gyakrabban kapunk a kis Olivérről fotókat, és meg kell állapítanunk, hogy nagyon mosolygós, kiegyensúlyozott babának tűnik!

Rendőrt hívott a kislány, mert nem tudta felhúzni a nadrágját - A legfurább segélyhívásokhttp://www.life.hu/csalad/20160810-gyerekek-vicces-es-furcsa-911-hivasai.htmlA kisgyerekeknek még egészen más a veszélyérzetük, mint nekünk felnőtteknek. Vannak dolgok, amiket tragédiaként élnek meg, ezzel szemben pedig az igazán rázós szituációkba játszi könnyedséggel vetik bele magukat. Az alábbi mókás vagy éppen fura történetek is ezt bizonyítják. CsaládOrigoPokoli bébiszitterekhttp://www.life.hu/csalad/20160810-gyilkos-bebiszitterek-horror-tortenetei.htmlAz ember általában félve bízza rá a gyerekét valaki másra akár csak rövid időre is, de néha mégis kénytelen segítséget kérni. Aki bébiszitter mellett dönt, többnyire alaposan utánajár az illető hátterének, időnként mégis előfordulhat, hogy rossz ember mellett dönt. Család--Őrülten szerelmes a Szulejmán sztárja, Meryem Uzerlihttp://www.life.hu/csalad/20160812-orulten-szerelmes-a-szulejman-sztarja-meryem-uzerli.htmlMióta dúsgazdag kedvese, Can Atest megcsalta, Meryem Uzerli alkoholba folytotta bánatát, és ebből csak az rántotta ki, hogy kiderült gyermeket vár. Ennek már két éve, a színésznő és kislánya is ragyog a boldogságtól, ráadásul Meryemre ismét rátalált a szerelem. CsaládOrigoHűha! Megdöbbentő a hasonlóság David Beckham és a nagyobbik fia közötthttp://www.life.hu/csalad/20160812-megdobbento-a-hasonlosag-david-beckham-es-nagyobbik-fia-kozott.htmlAzt már tudjuk, hogy Victoria és David Beckham legnagyobb fiának hasán már sajtot lehetne reszelni, persze már ebben is hasonlít édesapjára, de Brooklyn legutóbbi fotója egy kis nosztalgiázásra csábít, ugyanis a képen úgy néz ki, mint évekkel ezelőtt az édesapja. CsaládOrigoHoppá! Szabó Zsófi végre megmutatta a nővéréthttp://www.life.hu/csalad/20160812-szabo-zsofi-megmutatta-a-noveret.htmlA szőke szépség nemsokára átnyergel az RTL Klub új valóságshow-jába, a Nyerő Párosba, de nagy örömünkre mostanság is hallat magáról: legutóbb például a nem kevésbé bájos nővérét mutatta meg a nyilvánosságnak. Nézzétek csak! CsaládOrigoMegszületett a gyönyörű Bar Refaeli első gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20160812-megszuletett-a-gyonyoru-bar-refaeli-modell-elso-gyermeke.htmlAugusztus 11-én jött a világra a pici Liv. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.