Egyedülálló anya vagyok, és jól boldogulok!

2016.09.12. 20:40

„A tegnapi napunk nem indult valami jól: elfogyott a tej, a gyerekek viszont a reggeli kakaójukat akarták, úgyhogy felpakoltam őket, és irány a bolt. A srácok nyűgösek voltak, nem bírtak magukkal, visítoztak – az emberek bámultak. Hiába próbáltam őket megzabolázni, a két kis ördög csak csinálta tovább a műsort, az emberek vádló pillantásokat lövelltek felém, és megjegyzéseket tettek. Ekkor elszakadt a cérna.” 

Családfenntartó, anya és dolgozó nő – egy egyedülálló édesanyának minden szerepet magának kell megoldania, sokszor bármiféle segítség nélkül. A következő írást egy olyan szingli anyukától kaptuk, aki erején felül próbál helytállni és mindent megadni szeretett gyerekeinek. 

„Miután kiértünk az autóba, eltört nálam a mécses. Igen, bevallom őszintén, nem sikerül mindig kordában tartani a srácokat, van, hogy hisztiznek, van, hogy rosszalkodnak, de miért kell másoknak rögtön ítélkezni felettem? 

Nem én választottam, nem én akartam egyedül nevelni a gyerekeimet. 

Forrás: Dreamstime

Most már tudom, hogy életem legrosszabb lépése volt az elhamarkodott házasság. Egyetlen dolgot nem bánok, ami a volt férjemmel kapcsolatos, vagyis egészen pontosan kettőt: az ikerfiaim születését. Ők az életem értelmei. 

Az apjukkal a válás során megegyeztünk a gyerektartásban és a láthatásban, és egy ideig minden rendben is volt. Aztán eltelt fél év, és a volt férjem nem érkezett meg a megbeszélt szombat reggel. A fiúk felöltözve izgatottan várták, ő pedig sehol. Hívom, a telefonja kikapcsolva. Csak másnap este szólt vissza, hogy a haverjaival elutazott és kérjek elnézést a nevében a srácoktól. Majd hozzátette, hogy egyébként is lehet, hogy túl gyakori a kéthetente láthatás, hiszen neki a hétvégéi mindig olyan zsúfoltak. 

Nos, ma már ott tartunk, hogy nincsenek apás hétvégék. Sőt nincsenek apás szülinapi köszöntések és karácsony sem. 

Apa tehát eltűnt az életünkből, azért viszont hálás lehetek az égnek, hogy a szüleim a várandósságom óta mellettem vannak, még ha 100 km távolságra is tőlem, de amikor tudnak, jönnek és segítenek. Nélkülük nem tudom, mi lenne velem. 

Forrás: Dreamstime

De a munkám miatt is kivételes helyzetben vagyok, vagy talán a főnököm kellően érzékeny szociálisan, így a munkámat a hét felében otthonról is végezhetem, és nem kell, hogy bébiszitter menjen az oviba a gyerekekért, ott vagyok velük, amikor csak tudok. Ez pedig így azért anyagilag is sokkal könnyebb.

Mint írtam, a gyerekeim a mindenem, de bevallom, néha jó lenne esténként egy barátnőnek kiönteni a lelkem. A szociális életem azonban eléggé átalakult. Ez valahol törvényszerű, azaz minden gyerekes nőnek megváltozik az élete, és az életében a fontossági sorrend, de én mégis úgy érzem, hogy 

a korábbi baráti köröm egyszerűen megszűnt létezni. 

Pedig egyedülálló anyaként talán még nagyobb szükségem lenne rájuk. Ez a dolog jó ideig fájt, aztán elfogadtam, és végül megismerkedtem új emberekkel, anyukákkal, akik valamilyen szinten átérzik a helyzetemet. Jó, hogy vannak, akikkel meg tudom vitatni a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat, de bevallom, néha azért hiányzik az, ami korábban volt. Egy kis felnőttes szórakozás: a világ dolgairól beszélgetni egy jó bor mellett egy pubban, és néhány órára megfeledkezni az anyaságról.  

Forrás: Dreamstime

A társkeresésre most még nem gondolok, időm sem lenne gondolni rá, sem a gyakorlatban tenni érte. Azt azért remélem, hogy nem maradok örökre egyedül, és hogy lesz még apukájuk a gyerekeimnek, de nem látom még magam előtt azt a képet, hogy izgatottan készülődnék az első randira. 

És okulva a házasságom kudarcából, nem is ugranék még egyszer csak úgy fejest egy kapcsolatba, főleg nem egy újabb házasságba csak azért, hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek többé egyedülálló anya. 

Kivárok és remélek. Közben köszönetet mondok a sorsnak, hogy ilyen gyönyörű és egészséges fiaim vannak.” 

családanyagyereknevelésegyedülálló anyaegyedülállószingli2016