Madonna tagadja, hogy további árvákat fogad örökbe Malawiból

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres -
örökbefogadás Malawi közlemény Madonna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy napja röppen fel a hír, hogy Madonna két újabb afrikai árvát fogadna örökbe. AZ énekesnő azonban tagadja, hogy további gyermekeket akarna örökbe fogadni Malawiból, ahol jótékonysági szervezetet működtet.

Az örökbefogadáról szóló hír alapját az szolgáltatta, hogy Madonna január 25-én, szerdán személyesen, két kisgyermek társaságában jelent meg Lilongwe város bírósága előtt meghallgatás céljából. Egy malawi bírósági szóvivő, Mlenga Mvula közölte a sajtóval, hogy az énekesnő kérelmet nyújtott be két további gyermek Malawiból történő adoptálása céljából. Még azt is hozzátette, hogy az ügyben az elkövetkező két hétben dönt a bíróság.

David Banda, Mercy James, Madonna és az énekesnő ex-férje, Sean Penn egy jótékonysági rendezvényen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Matt Winkelmeyer


Az énekesnő a People magazinhoz eljuttatott közleményében cáfolta szerdán az örökbefogadási szándékáról szóló híreket, és azt állította, hogy karitatív szervezetével és az ország második legnagyobb városában lévő, blantyre-i kórház épülő gyermekosztályával kapcsolatos ügyek intézésére utazott rövid időre Malawiba.
"Az adoptálási folyamatról szóló híresztelések valótlanok" - szögezi le a közlemény.

Az énekesnő 2006-ban egy David Banda nevű kisfiút, 2009-ben pedig egy Mercy James nevű kislányt fogadott örökbe az afrikai országból. A helyiek egy része ellenezte a Madonna általi örökbefogadásokat, és azzal vádolta a kormányt, hogy a külföldiek általi adoptálást tiltó jogszabályt megszegve kivételez a világhírességgel. Madonna 2006-ban alapítványt létesített Raising Malawi néven az ottani árvaházak és más gyermeksegítő intézmények támogatására, a szervezet saját adatai szerint dollármilliókkal segítette a gyermekek nevelését az afrikai országban.

Joyce Banda malawi elnök 2013-ban azzal vádolta az amerikai sztárt, hogy lekezeli az ottani hatóságokat, indokolatlanul kiváltságos elbánásra tart igényt és eltúlozza ottani érdemeit.
A Banda elnök asszonyt 2014-ben felváltó Peter Mutharikával azonban jó az énekesnő kapcsolata, az új elnök azt mondta, hogy kormánya örökké hálás lesz Madonnának az országa iránti szenvedélyéért. Mutharika Malawi gyermekjóléti nagykövetévé nevezte ki a sztárt.

A közösségi oldalak íratlan szabályai - a gyerekek szerinthttp://www.life.hu/csalad/20170125-a-kozossegi-oldalak-szigoru-szabalyai-a-gyerekek-szerint.htmlMíg az idősebb generációk számára a közösségi oldalakon való jelenlét csupán egy eszköz, addig a Z generációnak a konkrét életterük. Ők a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag az online világban nőnek fel. De az online világnak is - csak úgy mint a fizikainak - vannak olyan íratlan szabályai, amikre a fiatalok kifejezetten érzékenyek. CsaládThinkstockKiderült, ki a kezdeményezőbb az ágyban Kucsera Gáboréknálhttp://www.life.hu/csalad/20170125-kucsera-gabor-tapai-szabina-haloszobatitkok.htmlKucsera Gábor és Tápai Szabina voltak a vendégei Orosz Barbarának, aki a többi között szexuális szokásaikról is faggatta a fiatal házasokat. Érdekes dolgok derültek ki... Család--Kulcsár Edina és kedvese titkokat árultak el a babavárásrólhttp://www.life.hu/csalad/20170125-kulcsar-edina-szerelem-maganelet-babavaras-titkok.htmlKulcsár Edina szerelme elszólta magát. Meglepő dolgokat mondott élő adásban... CsaládOrigoAktív élet nyugdíj után - Inspiráló történetekhttp://www.life.hu/csalad/20170124-idosek-nyugdijasok-akik-aktiv-eletet-elnek.htmlMindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – ezt a kijelentést pedig a következő inspiráló történetek jócskán alá is támasztják majd. Lehet az ember 70 éves, vagy akár 100 is, amíg jól érzi magát a bőrében, törekednie kell az aktív életre. Nem szabad, hogy a társadalmi konvenciók határozzák meg a mindennapokat. Család--Örömhír: Eljegyezték Péter Szabó Szilviáthttp://www.life.hu/csalad/20170124-eljegyeztek-peter-szabo-szilviat.htmlPéter Szabó Szilvia életében egymás után érkeznek az örömhírek: először a gyermekáldás, most pedig az eljegyzés. CsaládOrigoFejős Éva biztonságos szülésre vágyotthttp://www.life.hu/csalad/20170124-ezert-szult-csaszarmetszessel-fejos-eva.htmlA tegnapi napon született meg Fejős Éva kislánya. Ugyan még kórházban vannak, de telefonon keresztül már mesélt egy keveset a babáról és a szülésről. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.