jóképű Janicsák Veca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Féltve óvja magánéletét Janicsák Veca, sokat nem is tudhatunk az énekesnőről, de most megmutatta gyermeke apját. Az biztos, hogy nagyon jóképű!

Janicsák Vecát hamarosan A Nagy Duettben láthatjuk, így rendszeresen találkozhatunk vele vasárnaponként. Vecának nem lesz újdonság a színpad, hiszen énekesnőként évek óta ezt csinálja. Azért persze tartogat majd kihívást a műsor, hiszen egy viszonylag amatőr partnerrel kell közösen felépítenie egy produkciót, de mindketten bizakodnak.

Íme, Janicsák Veca és a férje Forrás: Youtube/Janicsák Veca

Veca annak ellenére, hogy visszatér a televízióba, nem tervezi, hogy több mindent oszt meg a magánéletéről, mint előtte. Az énekesnő azért a Mokkában elárult, illetve megmutatott valamit, amit eddig nem láthattunk, méghozzá a gyermeke apját. Mintegy véletlenül a klipjében mutatott rá hirtelen a férjére, akiről Demcsák Zsuzsa egyből megállapította, hogy milyen jóképű!

Hosszú Katinka ezért úszik gyorsan: azt képzeli, cápákkal van tele a medencehttp://www.life.hu/sztarok/20170330-hosszu-katinka-azt-kepzeli-capakkal-van-tele-a-medence.htmlHosszú Katinka hihetetlen sikereket ér el, most azt is elárulta, mi a titkos módszere. Néha azt képzeli, hogy fantomúszóval verseng, máskor pedig azt, hogy cápák elől menekül az életéért. TV + Sztárok--Pásztor Anna párja, Balázs szeret verekednihttp://www.life.hu/sztarok/20170329-pasztor-anna-parja-szeret-verekedni.htmlNem éppen a nyugodt természetéről híres Pásztor Anna, ahogy a párja sem. Balázs több verekedésbe is keveredett már, volt olyan is, aminek feljelentés lett a vége. TV + SztárokOrigoHarry herceg össze akar költözni Meghan Markle-lel a palotábanhttp://www.life.hu/sztarok/20170328-harry-herceg-ossze-akar-koltozni-baratnojevel.htmlHarry herceg és Meghan Markle kapcsolata II Erzsébet rosszallása ellenére is komolyra fordult. Annyira, hogy a királyi sarj már szeretne együtt élni kedvesével, ráadásul a palotában! TV + SztárokOrigoStohl András lehet a Morning Show műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170330-stohl-andras-lesz-a-morning-show-musorvezetoje.htmlMindenkit megdöbbentett, amikor kiderült, hogy Stohl András felmondott a Vígszínházban, és azt találgatták, hogy vajon milyen munkáért adta fel a színészkedést. Kiderült, hogy állítólag ő lesz a Class FM online rádiójának műsorvezetője. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoKiss Ramóna válthatja Istenes Bencét az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170330-kiss-ramona-vezetheti-az-x-faktort.htmlAhogy azt korábban Life.hu is megírta, Istenes Bencét nem láthatjuk az X-Faktorban, de ha nem ő, akkor ki fogja vezetni a műsort? Sajtóértesülések szerint már megvan az RTL Klub jelöltje, aki nem más, mint Kiss Ramóna! TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoNemcsák Károly-Darvasi Ilona: válásukról vallott a színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20170330-nemcsak-karoly-darvasi-ilona-valasukrol-vallott-a-szineszno.htmlAmikor felröppent a hír, hogy Nemcsák Károly és Darvas Ilona válnak, a színésznő a színházi faliújságon tisztázta a kollégáival házasságának válságát. Hogy miért? Így szerette volna elejét venni a pletykáknak. Akkor derült ki az is, hogy már másfél éve különélnek, mindketten új életet alakítottak ki. A színészpár azonban papíron még mindig együtt van. TV + SztárokMTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.