Az önismeret lehet a fegyvered, a szekálással és a zaklatással szemben; videó

Forrás: Shutterstock -
önismeret megfélemlítés bullying szekálás személyiségteszt személyiségtípus zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brooks Gibbs remekül bemutatja, hogy az iskolai szekálás lényege csupán az erőegyensúly megtörése. De ez az élet bármely területére ráhúzható, nem csupán a fiatalok konfrontálódására. Remek példákat mutat arra, hogy miként lehet leállítani egy zaklatót. Ám fontos, hogy a gyermek/felnőtt valódi önbizalmat nyerjen, hogy valóban ne számítsanak mások lealacsonyító és gúnyos megjegyzései. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismeret.

A következőkben megnézheted azt az igen tanulságos videót, melyet Ágoston László fordított. Utána pedig kitérünk arra, hogy miként lehet megvalósítani, a benne foglaltakat.

A felülkerekedés és az alulmaradás játszmája

Gibbs remekül szemlélteti, hogyha a zaklatóval szemben nem veszíti el a másik fél a türelmét, elfogadó és kedves magatartást gyakorol, akkor bizony nem ér célt a szekálás. Az ember abban a játékban, amiben veszít, nem akar benne maradni.

Az iskolai megfélemlítés valós probléma

Becsöngettek, ismét elkezdődött az iskola és vele együtt a közösségi élet. Ez sajnos nem minden gyermek számára jelent örömöt. Az iskolai megfélemlítés egy aktuálisan jelenlévő probléma, mely felett nem szabad szemet hunyni, minden esetben szakember bevonásával kell segíteni. Tarr Andrea, prevenciós szakember és szociálpedagógus segítségével jártuk körbe a témát. Olvasd tovább!

A videó üzenete nem az, hogy erős páncélt növesszen a gyermek magán, elrejtve a valódi érzéseit, álképet festve magáról. A zaklató akkor is eléri célját, ha látszólag nem érintik meg gúnyos szavai a kiszemeltet. Mivel ebben az esetben az áldozat épp úgy össze fog törni, csak épp akkor, ha senki se látja. Ez talán a legveszélyesebb, mivel ez az álca, ez a maszk olyan mélyen a személyisége részévé tud válni, hogy egy idő után képtelen lesz letenni. A környezete azt hiheti, hogy boldog és kiegyensúlyozott ember, miközben belül egy zavarodott és instabil énkép lappang, mely bármikor önmaga, vagy mások ellen fordulhat.

A cél az, hogy a fiatalok elfogadják magukat. Ez természetesen nagyon nehéz, még a felnőttek számára is.

Az idealizált testképek és a megfelelési kényszer korában élünk, ahol megtalálni és megszeretni önmagunkat nem egyszerű feladat. A gyermekek, fiatalok esetén a család hivatott tükröt állítani, melyben a jó és rossz, belső és külső tulajdonságok épp úgy megjelennek. A fiatalok közege, az felnőtt életéhez hasonló. Mindkét helyen megjelennek a szekálók, csak épp felnőttként egy nem jól kezelt szituáció, sokkal nagyobb hangsúlyt kap az egyén életére levetítve.

A cél az, hogy a fiatalok elfogadják magukat Forrás: Shutterstock

Felejtsük el, hogy létezik tökéletes ember.

Mindünkben van rossz és jó tulajdonság, a kérdés csak az, hogy mire helyezzük a hangsúlyt. Elsőként fel kell mérni, hogy miből is tud az egyén gazdálkodni. Milyenek az adottságai, miben jó és miben kevésbé. A külső formálódik és formálható, de a személyiség adott. Minden típusnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei.

Amikor önmagunkat vizsgáljuk, érdemes besorolnunk magunkat egy adott személyiségtípusba. Ez segít önmagunkat is megértenünk, és remek kiinduló pontot jelent, hogy megtaláljuk erényeinket. Ahhoz, hogy megtudd, melyik típusba tartozol, végezd el ezt a tesztet:

Menj végig az állításokon, és írd fel az azok előtt álló betűket, amiket magadra nézve igaznak érzel.


Sz 1. Az emberek azt mondják, hogy nagyon barátságos vagyok.
M 2. Csak néhány barátom van, de azok nagyon közeliek.
K 3. Született vezető vagyok.
F 4. Inkább takarékoskodom, mint költekezem.
Sz 5. Élvezem az életet.
M 6. Szeretem, ha minden részlet tökéletes.
M 7. Sosem tudom, hogy milyen érzések uralnak majd aznap.
M 8. Könnyen kritizálom az embereket.
K 9. Robbanékony vérmérsékletű vagyok.
F 10. Nehezen hozok döntést.
F 11. A dolgok nem igazán hoznak ki a sodromból.
Sz 12. Szeretem kiszínezni a történeteket.
Sz 13. Nem vagyok túl megbízható.
M 14. Nagy az önfegyelmem.
K 15. Gyakran rideg és közönyös vagyok.
K 16. Határozott vagyok.
F 17. Jó, száraz humorom van.
F 18. Szeretek csak tengni-lengni és semmit sem csinálni.
Sz 19. Szétszórt vagyok.
F 20. Inkább szemlélem a dolgokat, mint részt veszek bennük.
K 21. Nehezen bocsátok meg.
K 22. Nagyon tevékeny vagyok.
Sz 23. Néha azt mondják, hogy túl hangosan beszélek.
M 24. Hajlamos vagyok arra, hogy pesszimista és negatív legyek.
F 25. Nem vagyok energikus.
F 26. Nagy türelmem van.
Sz 27. Szeretek beszélni.
M 28. Nem szeretem a nagy bulikat, inkább néhány közeli barátommal vagyok.
Sz 29. Lelkes vagyok.
K 30. Az emberek azt mondják, hogy nagyon bátor vagyok.
K 31. Mindenről van véleményem.
F 32. Szeretek sokat aludni.
K 33. Szeretem az irányításom alatt tartani a helyzeteket és az embereket.
M 34. Nehezen kötök barátságokat.
M 35. Szeretem a zenét és a művészeteket.
Sz 36. Csaknem mindenkit szeretek.
K 37. Nagyon magabiztos vagyok.
M 38. Gyakran gondolom, hogy az emberek nem szeretnek.
Sz 39. Bőkezű vagyok.
F 40. Gyakran fáradtnak érzem magam.


Sz- szangvinikus
K – kolerikus
M – melankolikus
F - flegmatikus

Melyikből lett a legtöbb? – ne ijedj meg, lehetséges, hogy két betűből majdnem egyforma mennyiséget számoltál össze. A kevert típusú emberek gyakoribbak, mint hinnéd. Ebben az esetben az adott két típus jellemzőit kell figyelembe venned.

Forrás: Life.hu

A 4 fő személyiségtípus

Szangvinikus (extrovertált –kifelé forduló)

Könnyed, jó kedélyű, magabiztos, élénk, beszédes, energikus, kommunikatív. Vonzza az embereket, a társaság középpontja, könnyen mutatja ki az érzéseit, kedveli a spontaneitást, kreatív és színes egyéniség.

Gyengeségei: Hiszékeny, naiv, túlzó, harsány, időnként felszínes, lusta, nehezen találja meg a lényeget, következetlen, nehezen viseli a mellőzöttséget.

Kolerikus (extrovertált- kifelé forduló)

Aktív, született vezető, optimista, kitartó, felkészült. Nagyon motiválttá tud válni, szeret új dolgokba kezdeni, nagy a teherbírása. Bátor, magabiztos, megbízható, felelősségteljes, szereti a kihívást és független.

Gyengeségei: Gyakran indulatos, haragos, nyugtalan, akaratos, lobbanékony, türelmetlen. Nehezen tűri mások hibáját, egyáltalán nem elnéző, nehezen kér bocsánatot.

Melankolikus (introvertált – befelé forduló)

Precíz, empatikus, mértékletes, csendes, érzelemközpontú, lelkiismeretes, kreatív, önfeláldozó, hűséges. A mély gondolkodás, elmélkedés jellemzi.

Gyengeségei: Túl érzékeny, hajlamos a pesszimizmusra és a depresszióra. Zárkózott, önmarcangoló, kritikus és visszahúzódó, folyamatos megerősítésre szorul.

Flegmatikus (introvertált – befelé forduló)

Kiegyensúlyozott, megfontolt, nyugodt, kedves, türelmes, elfogadó. Amolyan megfigyelő típus, jól tud együttműködni másokkal.

Gyengeségei: Bizonytalan, passzív, nehéz motiválni, lusta, önző. Nehezen dönt, gyakran rideg, nehezen kiismerhető.

Amennyiben ismered önmagad, képes lehetsz csiszolni is rajta. Amikor nem támasztasz magaddal szemben irreális elvárásokat, elfogadod a hibáidat és tisztán látod az erősségeidet, nos, csak ekkor léphetsz rá arra az útra, melyet végigjárva megszereted önmagadat. Természetesen, egy zaklatás alkalmával fontos, hogy az adott helyzetnek megfelelő konfliktuskezelési stratégiát alkalmazd, de végső soron kijelenthetjük, hogy azon, aki szereti magát, nagyon nehéz fogást találni, mert róla valóban le fognak peregni a rosszindulatú megjegyzések.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.