Lelőtte gyönyörű barátnőjét az ismert olimpikon

gyilkosság Dél-Afrika baleset tragédia olimpia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Betörőnek nézte, ezért lelőtte barátnőjét Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja.

A híradások szerint a nő meghalt, Pistorius kihallgatása már folyik. Részleteket nem tudni még sem a gyilkosság körülményeiről, sem arról, hogy ki értesítette a hatóságokat. A hírek szerint a sportoló betörőnek nézhette a nőt, ezét lőtt a fejére és a karjára. A City Press dél-afrikai internetes portál szerint a halott nő Reeva Steenkamp harmincéves, neves dél-afrikai modell.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A 26 éves Pistorius az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt. Emellett hatszoros paralimpiai bajnok, aki decemberben azzal is szenzációt keltett, hogy megnyert egy 200 méteres futóversenyt, amelyben egy ló volt az ellenfele. A Maserati nevű arab telivérrel futott Dohában, a katari főváros Aspire elnevezésű sportközpontjában. Pistorius tavaly az olimpián és a paralimpián is rajthoz állt, előbbin 400 méteren elődöntős volt, utóbbin 400-on és a 4x100-as váltó tagjaként aranyat, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Forrás: MTI

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.