Tolószékbe került Zámbó Krisztián

Forrás: Szabó Balázs/Life.hu -
kerekesszék TV2 gerincsérv fájdalom Zámbó Krisztián Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Édes Élet sztárja súlyos gerincproblémával küzd, ezért kerekesszékbe került.

Zámbó Krisztián a sorozat forgatásán összeesett és bár már régebben is voltak tünetei, a mostani fájdalom ledöntötte a lábáról - írja a Bors.

Forrás: Szabó Balázs/Life.hu

„Ágynyugalomra intett az orvos, de csak miután beinjekciózta a derekamat. Körülbelül három évvel ezelőtt jelentkezett hasonló fájdalom először, akkor lumbágóra gyanakodtunk, de most már kezdek megijedni, hogy sérvről van szó" – mondta elkomorodva Krisztián, aki a történtek után saját bevallása szerint is pánikba esett.

„A csípőm és a gerincem találkozásánál érzem ezt a borzasztó, nyilalló fájdalmat. Éppen forgattunk, amikor felálltam az ágyról és azzal a lendülettel azonnal össze is estem. Most hetekig kell feküdnöm, de, hogy őszinte legyek, nem is tudnék lábra állni. Olyan fájdalmaim vannak, hogy csak négykézláb tudom elvonszolni magam a mosdóba is. Ha sürgős dolgom akad, a párom tolószékben gurít el a helyszínre. Félek, hogy sérvem van, de attól még inkább, hogy esetleg meg kell operálni. Nehezen viselem a kiszolgáltatott helyzeteket, de szerencsére a párom mellettem áll" – mesélte Krisztián.

Egyre jobban van a rákkal küzdő Balzsay Károlyhttp://www.life.hu/drlife/20140525-balzsay-karoly-a-rakkal-kuzdo-magyar-profi-okolvivo-bajnok-egyre-jobban-van.htmlAhogy azt korábbab a Life.hu is megírta, profi ökölvívó-világbajnokunknál korábban nyirokrákot diagnosztizáltak. Most úgy tűnik, Károly jobban van.Dr. LifeCelluxszal ragasztották le a baba száját http://www.life.hu/drlife/20140524-hangosan-sirt-ezert-celuxszal-halgattatak-el-a-kisbabat-a-fulop-szigeteken.htmlTúl hangosan sírt- ezért tapasszal hallgattatták el - írta a Daily Mail.Dr. Life--Dukai Regina védett letthttp://www.life.hu/drlife/20140523-dukai-regina-modell-kombinalt-hepatitis-a-es-b-virus-elleni-vedooltast-kapott-a-ne-sargulj-be-cimu.htmlA Ne sárgulj be! elnevezésű hepatitis megelőzési program keretében a modell is védettséget kapott a betegség ellen.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.