További két ember került kórházba lépfene miatt

Forrás: MTI -
Tiszafüred lépfene fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
További két embert vittek kórházba megfigyelésre lépfenefertőzés gyanúja miatt Tiszafüredről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tisztifőorvos szombaton az MTI-vel.

Sinkó-Káli Róbert elmondta: mindkét embert péntek éjjel vitték a debreceni Kenézy kórházba.
Az egyikük a gyepmesteri telep egyik dolgozója, akinek egyik alsó végtagján van egy azonosítandó seb. A másikuk egy konyhai dolgozó, akinél fennáll a gyanúja, hogy érintkezett a fertőzött hússal, esetleg fogyasztott belőle. Jelenleg mindketten tünet- és panaszmentesek, antibiotikumos kezelést kapnak. Családi környezetüket még vizsgálják a járványügyi szakemberek. A debreceni Kenézy kórházba így már nyolc embert kezelnek a péntek reggel nyilvánosságra hozott lépfenefertőzéssel összefüggésben.

Forrás: MTI

Az utóbbi napokban vélhetően illegális szarvasmarhavágás során többen lépfenével fertőződhettek meg egy tiszafüredi telepen, ahonnan a közétkeztetésbe is szállítottak. A rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Mi az a lépfene?

A lépfenét, más néven anthraxot a Bacillus anthracis nevű baktérium okozza. A fertőző betegség néhány formája magas halálozási aránnyal is járhat. Leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő. Ha azonban az ember beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezik, akkor ő is megfertőződhet.

Vigyázat, pollenveszély!http://www.life.hu/drlife/20140705-pollenveszely-tobb-allergen-noveny-okozhat-tuneteket-a-kovetkezo-napokban.htmlVárhatóan ismét emelkedik a pollenkoncentráció a következő napokban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel. Dr. Life--Herpesz-para: így előzd meg, így kezeld az ajakherpeszthttp://www.life.hu/drlife/20140702-a-herpeszes-holyagokat-a-herpes-simplex-1-okozza.htmlAki egyszer már megtapasztalta az ajakherpesz kínzó fájdalmát, sok mindent megtenne azért, hogy a továbbiakban elkerülje a problémát. Nem csak azért, mert valóban fájdalmas az „élmény”, azért is, mert az ajakherpesz rendkívül kellemetlen látvány. Nem szívesen megy társaságba az, akinek a száján fertőző herpeszes hólyagok vagy vérző, varasodó seb éktelenkedik.Dr. Life--Hogyan lát a sas - hogyan lát a sasszemű ember?http://www.life.hu/drlife/20140610-sasszemu-allatok-eleslatas-az-embereknel.htmlA lézeres látásjavító műtétekkel nem csak homályos látásunkat korrigáltathatjuk – létezik már olyan kezelés is, ami a megszokott éles látásnál is többet nyújt: 125 százalékos látásélességet.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.