Életet menthet a babaultrahang

Forrás: Thinkstock -
betegség szűrés egészség ultrahang újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a kisbabák négy százalékánál előfordul valamilyen rendellenesség vagy fejlődési zavar. Minél korábban derül fény ezekre a problémákra, annál nagyobb az esély a kezelésre, a kialakuló betegség megelőzésére, sőt akár a baba életét is megmentheti a korai diagnózis.

Az egyik leghatékonyabb és teljesen veszélytelen, valamint fájdalommentes szűrővizsgálat az ultrahang. A babák körében ultrahangszűrési program keretében hathetestől hat hónapos korig javasolják azt a vizsgálatot, mely során az esetleges elváltozások kiderülhetnek. A szűrés során vizsgálják a koponyát, a hasi szerveket, valamint a csípőt is. Így a szakemberek időben képet kapnak az agy szerkezetéről, például az agykamrák helyzetéről, de idejekorán felismerhetők az anatómiai elváltozások is. Vizsgálják a babák máját, lépét, epéjét, hasnyálmirigyét, a kismedencei szerveket és a vesét is.

Forrás: Thinkstock

A vizsgálatok a teljesen egészségesen született babák esetén is javasolt, de különösen fontos azoknál a csecsemőknél, akik koraszülötten jöttek világra, esetleg szülési komplikáción estek át, oxigénhiányos állapotot szenvedtek el, izomtónuszavart mutatnak, esetleg valamilyen fertőzést szereztek. Azoknál a kicsiknél is rendkívül fontos lehet az ultrahangvizsgálat, akik ikerterhességből születtek, méhen belüli téraránytalanságtól szenvedtek, fogó vagy vákuumos műtét segítette a születésüket, illetve a családban más családtagnál ismert olyan elváltozás, amely "gyanúra adhat okot".

Fontos felismerni, hogy a babák ultrahangvizsgálata nem luxus, nem egy felesleges egészségügyi kör, nagyon is kézzelfogható eredményei vannak az elvégzett vizsgálatoknak, még akkor is, ha a szűrésen átesett kicsi nem tartozik egyik rizikócsoportba sem, hiszen az eredmények nagyon sok kapaszkodót kínálnak a gyerekorvosok számára.

A vizsgálat egyébként gyors, alig 20 percet vesz igénybe, és azon felül, hogy a használt gél hűvös - és ezt nem feltétlenül szeretik a babák -, az egész procedúra fájdalommentes.

Forrás: Thinkstock

Kucsera Bernadett néhány hete interjúalanyunk volt, a Jön a baba Hadas Krisztával című műsorban szerepel a családjával. Ennek kapcsán beszélgettünk vele akkor. Berni férje a kisfiuk születése előtt esett át vesetranszplantáción. A babájukon, Zsombin pedig életmentő műtétet kellett végrehajtani, mert gyomorkimenet-szűkülete volt. A szülők a műtét után úgy gondolták, hogy mindenképp megvizsgáltatják a kicsit: babaultrahangon vettek részt.

Az anyuka mesélt a tapasztalataikról:

"Már a műsor készítése során, amikor még csak vártuk a babát, felmerült a gondolat, hogy az ultrahang nagyon hasznos szűrés lenne. Ám Zsombi még csak háromhetes volt, amikor gondok jelentkeztek a táplálásával, nem volt idő kivárni a hat hetet (nagyjából ettől az életkortól javasolják a babaultrahangot a szakemberek), szóval nálunk előbb jelentkezett a betegség, semmint eljuthattunk volna a vizsgálatra. A műtét után azonban nem halogattuk tovább és bejelentkeztünk ultrahangra. Szerintem nagyon fontos a szűrés, tekintve a párom vesebetegségét is, meg Zsombi gyomorkimenet-szűkületét. Engem megnyugtatott, hogy nem találtak semmilyen elváltozást. A kisfiam egészséges! A vizsgálat pedig tényleg gyors, és nem fájdalmas. Zsombor ugyan sírt egy sort, de csak azért, mert már éhes volt."

Ekcémás a baba - mi maradhat a gyerek tányérján?http://www.life.hu/drlife/20140909-az-ekcema-kellemetlen-es-fajdalmas-az-eletminoseget-rombolo-betegseg.htmlAz egészség megőrzésének vagy visszaszerzésének szempontjából nagyon fontosak azok a hétköznapi esetek, amikor egy-egy olvasó osztja meg a betegségével kapcsolatos történetek. Ezek az írások talán segíthetnek abban, hogy valaki más időben figyeljen fel a tünetekre, elváltozásokra, vagy éppen arra ösztökéli, hogy vállalja be végre a régóta halogatott szűrést. A kisgyerekeket érintő látványos elváltozások, ilyen az ekcéma is, természetesen nagyobb figyelmet kapnak a szülők részéről. Ez a történet erről szól.Dr. LifeOrigoA babavállalás genetikai kockázatai - mit érdemes vizsgáltatnod?http://www.life.hu/drlife/20140721-a-babavallalas-genetikai-kockazatokkal-is-jarhat.htmlMielőtt gyermeket vállalnál a pároddal, nem árt előre tisztában lenni azzal, milyen öröklődő betegségeket hordoztok esetleg magatokban, vagy mire lehet majd hajlamos a pici. Dr. LifeThinkstockLefagyasztással mentették meg egy baba életéthttp://www.life.hu/drlife/20131203-freddy-cooke-brit-ujszulottet-lefagyasztottak-majd-kiolvasztottak-hogy-megmentsek-az-eletet.htmlÚttörő eljárással sikerült megmenteni egy brit újszülöttet: lefagyasztották, majd kiolvasztották.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.