Rózsaszínbe borult a Lánchíd

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
mellrák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mellrákellenes séta résztvevői rózsaszín lufikkal gyülekeztek fővárosi Széchenyi István téren szombaton. A szervezők a mellrák megelőzésének fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.

Színes a mellrák elleni küzdelem

Szerte a világon kampányokkal hívják fel a figyelmet a mellrák megelőzésre és a rendszeres vizsgálatokra, hiszen ha időben ismerik fel a betegséget, 90 százalékos biztonsággal gyógyítható. A Life.hu bemutatja a leghíresebbeket, illetve néhány hazai vonatkozású kampányt is.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Engedélyezték egy két oldalra lebénult beteg "halálba segítését"http://www.life.hu/drlife/20150606-engedelyeztek-egy-ket-oldalra-lebenult-beteg-halalba-segiteset.htmlAz Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken kihirdetett másodfokú, vagyis immár jogerős ítéletében engedélyezte, hogy "a halálba segítsék" a kétoldali végtagbénulásos francia Vincent Lambertet - adta hírül az MTI. Dr. Life--Nagy Alexandra felvállalta: pszichológushoz járhttp://www.life.hu/drlife/20150606-nagy-alexandra-a-baratok-kozt-szereploje-felvallalta-pszichologushoz-jar.htmlA Barátok közt Fekete Aliza úgy gondolja, akinek - akárcsak neki - nincsenek konkrét problémái, azoknak az életét is könnyebbé tehetné egy pszichológus. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huAllergiások, figyelem! Támadnak a pollenekhttp://www.life.hu/drlife/20150606-a-hetvegen-tobb-allergen-noveny-is-tuneteket-okozhat-az-allergiasoknak.htmlA hétvégén több allergén növény pollenkoncentrációja is elérheti a tüneteket okozó szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Dr. Life--Friss hírek a Hungária és Dolly Roll egykori zenészének, Szaxi Maxinak az állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20150606-a-hungaria-es-dolly-roll-egykori-zeneszenek-szaxi-maxinak-az-allapota-javult.htmlEgy évvel ezelőtt kapott agyvérzést Fekete Gyula, azaz Szaxi Maxi, a Dolly Roll egykori zenésze. Sokáig nem lehetett semmit tudni az állapotáról, most azonban a lánya megszólalt. Dr. Life--Tragikus műhiba! Egyik helyett mindkét veséjét eltávolították a kislánynakhttp://www.life.hu/drlife/20150530-egyik-helyett-mindket-vesejet-eltavolitottak-a-kislanynak.htmlEgy kislány az egyik veséje eltávolítására feküdt be a kórházba, ámamikor felébredt, kiderült egyik sem volt meg neki. A kórház nem adott észszerű magyarázatot az ügyre, a szülők perelnek. Dr. LifeOrigoNégyórás műtéten esett át Korda György - "Van, aki bele is hal"http://www.life.hu/drlife/20150518-negyoras-muteten-esett-at-korda-gyorgy.html A 76 éves énekesről már hónapokkal ezelőtt aggasztó hírek érkeztek, de a házaspár addig nem akart beszélni a betegségről, amíg túl nincsenek rajta.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.