Intim fertőzési kisokos fesztiválozóknak

Forrás: Thinkstock -
fesztivál intim kisokos fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szól a zene, zajlik a fesztivál, a szervezetedben dolgozik az alkohol, és már megint mosdóba kell menned. Már előre kiver a víz, és izzad a tenyered az ottani állapotoktól, hiszen a közösségi mosdók kilincsének megfogásával is milliónyi baktérium juthat a kezedre, és akkor még nem léptél be a mobil toalettbe…

Dr. Svejkovszky Ádám háziorvos segítségével górcső alá vettük, hogyan tudunk odafigyelni a nyári fesztiválokon is az intim higiéniára. „Ahhoz, hogy fertőzésről beszélhessünk, szükséges a megfelelő számú kórokozó bejutása az elsődleges védelmi vonalunkon, a bőrünkön túlra. Ez történhet akár a bőrön lévő sebeken, sérüléseken keresztül, de gyakrabban a kéz közvetítésével a szájon vagy akár a szem kötőhártyáján keresztül is. A megfelelő védekezést ily módon a csíraszám (tehát a baktériumok számának) csökkentése és a kontaktusok számának minimalizálása jelentheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizony tanácsos kezet mosnunk vagy kézfertőtlenítőt használnunk a WC használata előtt is, hiszen a folyamat során igen jó eséllyel használjuk kezeinket.”

Forrás: Thinkstock

Ha még tovább akarod növelni az intim biztonságodat, akkor vihetsz magaddal fertőtlenítő sprayt. Sok helyen beszerezhetőek, de érdemes megnézni, hogy mi ellen védenek (vírusok, baktériumok és gombák). Az orvos megjegyzi, hogy ezek a szerek bizonyos behatási idővel rendelkeznek. Tehát lefújás után az a nem túl életszerű helyzet áll elő, hogy várni kell 45-120 másodpercet. A spray mellett pedig kapható direkt erre a célra kifejlesztett fertőtlenítő kendő is.

„Nem tudhatjuk, hogy előttünk ki és mikor használta. Ha esetleg előttünk egy aktív herpeszes bőrelváltozással küszködő személy ült a deszkára, az oda került váladék még órákon át fertőzhet, ha sérült bőrfelülettel érintkezik. Sajnos teljes biztonságot nyújtó megoldás nincs.”

Több sport, kevesebb cigi, óvatosabb bulizás

Ha a kilincs puszta megfogása is aggodalommal tölt el, javasolt lehet fertőtlenítőgél használata a terep elhagyása után, ennek hiányában a könyök használata a kilincs lenyomásánál.

Mivel a fesztiválok többségükben a nyári időszakra esnek, érdemes megemlíteni, hogy sok kórokozó aktívabb nyáron.

„Ennek egyszerű magyarázata, hogy sok baktérium jobban kedveli a meleg, párás közeget. A Salmonella enteritidis például nyáron aktívabb, és a témába vág, mert piszkos kézzel, széklettel terjedhet. Félrevezető lehet, hogy vannak tünetmentes hordozók, akik maguk már nem betegek, mégis a széklettel ürítik a kórokozót” – teszi hozzá az orvos.

Forrás: Thinkstock

Tudtad?

Laboratóriumi tesztek bizonyítják, hogy a fesztiválokra belépőként szolgáló karszalagok annyi baktériumsejtet tartalmaznak, ami egy kimosott ruhán megfigyelhető átlagos mennyiség hússzorosa. Hogy ez pontosan mennyi, ITT elolvashatod!

Az orvos szerint a felsorolt lehetőségeken túl tehetünk az egészségünk megőrzéséért, az immunrendszerünk megerősítéséért: „Sportoljunk rendszeresen, együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, csökkentsük minimálisra a finomlisztet tartalmazó ételeket, és kerüljük a cukor hozzáadásával készült ételeket, italokat. Aki pedig még dohányzik, mielőbb tűzze ki a leszokása napját. A sport és a helyes táplálkozás a szervezet védekező rendszerét erősítik. Az immunrendszerünk pedig elengedhetetlen a fertőzésekkel szembeni harchoz.”

Az intimhigiéniára való odafigyelést gyakorlatilag nem lehet elég korán elkezdeni, jóformán már csecsemőkortól oda kell rá figyelni. Már egészen pici gyermekeknél is fontos például, hogy a fehérnemű pamut legyen, ne pedig műszálas. A téma meglehetősen szerteágazó, és sok alkérdést felvet az első menstruációtól kezdve a szexuális együttlétek higiéniájáig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.