fáradtság magnézium stressz feltöltődés edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lehajtott fej, a minimális koncentrációra való képtelenség és kávé literszámra. Ismerős? Nem is gondolnád, hogy a közhiedelemben álló dolgokon túl még mitől lehetsz fáradt.

1.Túl sok feldolgozott ételt eszel
A magas kalóriatartalmú ételek (mint például a hamburger, a sültkrumpli, a tészta) nem adnak elég energiát, sőt a kajakóma is garantált.

Forrás: Thinkstock

2. Rumli a szobádban

A hálszobádban jobb, ha minden rendben és a helyén van, így a pihenésed is nyugodtabb lehet.

3. Kihagyott edzés
Nem csak az alvásban segít, de a depresszió kialakulásának esélyeit is csökkenti, ha rendszeresen eljársz edzeni.

4. Nem kelsz elég korán
A túlzott lustálkodás sem lehet jó, sőt inkább még tétovábbá tehet, nehezebben indul el a napod és nem leszel annyira friss. Kutatások szerint a koránkelés összefüggésben áll a jó egészséggel.

5. Szex helyett alszol
Akárcsak a testmozgás, a rendszeres szex és az intim pillanatok ugyancsak hozzátesznek ahhoz, hogy jobban aludhass.

Forrás: Thinkstock

6. Magnézium hiány
Gyakori jelenség, ami ellen te is tehetsz: egyél kis mennyiségben mogyorót, babot vagy avokádót.

7. Nem vagy eleget a napon
A napsütés nem csak a kedvedre, de a szervezetedre is jó hatással van - extraként még a reggeli koránkelést is bearanyozza.

8. Utálod a munkádat
A gyakori stressznek és az állandó agyalásnak sincs álomba ringató hatása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.