Pataky Attila súlyos állapotban került kórházba

Forrás: Hajdú D. András [origo] -
Edda Pataky Attila kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kórházba került az ünnepek alatt Pataky Attila, mert az egyik legutolsó koncertje után kapott fertőzéstől rengeteg vért vesztett.

Az EDDA frontembere elkapta a most fertőző gasztroenteritisz, azaz gyomor-bélhurut fertőzést, a hasmenéstől felszakadtak az erei, emiatt került kórházba. Vérének 30-35%-át elveszítette, de hála a gyors orvosi beavatkozásnak, ma már sokkal jobban van - írja cikkében a Blikk.

Pataky Attila Forrás: Hajdú D. András [origo]

Mivel már voltak gondjai korábban is, januárra egy aranyérműtét volt beütemezve, ebből is származott a baj. Sajnos két nagyon fontos év végi koncertet át kell tenni későbbi időpontra. A rocker kórházi ágyáról a Blikken keresztül kíván boldog karácsonyt rajongóinak, és azt kéri, ne váltsák vissza a jegyeket, mert a bulik nem maradnak el!

"A székesfehérvári és a Barba Negra-i koncertekre érkezőket kérem, ne váltsátok vissza a jegyeiteket! Bízzatok bennem, úgy, mint eddig a 41 év alatt!" - üzente Pataky Attila.

Az EDDA egyébként az internetes profiloldalán is bejelentette a hírt.

Brutális műhiba: vakbélműtétnek indult, végül lebénult a lány http://www.life.hu/drlife/20151223-muhiba-miatt-lebenult-a-lany-aki-csak-vakbelmutet-miatt-lett-megoperalva.htmlEgyetlen műtét derékba törte a 15 éves Anna White életét. 2011-ben vakbélgyulladással került kórházba, ám egy súlyos orvosi műhiba miatt mostanra már nem csak sportkarrierje a múlté, de másokra kell támaszkodnia, hogy elvégezhesse hétköznapi rutinjait. Dr. LifeThinkstockCharlie Sheen küzdeni fog, hogy megtalálják az AIDS ellenszeréthttp://www.life.hu/drlife/20151224-charlie-sheen-kuzdeni-fog-hogy-megtalaljak-az-aids-ellenszeret.htmlA HIV-pozitív színész megfogadta, leszámol a betegségével. Ígéretet tett édesanyjának, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem találják az ellenszert.Dr. LifeKulcsár Edina: "Kórházból kórházba járok"http://www.life.hu/drlife/20151223-kulcsar-edina-korhazbol-korhazba-jar-ev-vegen.htmlNehéz időszakot él át Kulcsár Edina, aki elmondása szerint mostanában kórházból kórházba jár. Dr. LifeOrigoSertésszaruhártyával nyerte vissza látását egy kínai férfi http://www.life.hu/drlife/20151223-ujra-lat-egy-orvosi-csoda-segitsegevel-sertesszaruhartyaval-nyerte-vissza-a-latasat.htmlSikeresen ültettek be mesterségesen tenyésztett disznószaruhártyát emberi szembe szeptemberben - jelentette be a héten a kínai Shandong Eye Institute. Dr. LifeThinkstockNem is hinnéd, hogy mi a bipoláris zavar és a depresszió komoly következménye!http://www.life.hu/drlife/20151223-a-bipolaris-zavar-es-a-depresszio-is-szivbetegseget-okozhat.htmlA komolyabb depresszió és a bipoláris zavar nem csupán az amerikai fiatalok nagyrészét érinti, de sokban összefüggnek a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásával. Dr. LifeThinkstockEz az oka, annak, hogy Lilu fiatalabbnak tűnik a koránálhttp://www.life.hu/drlife/20151223-lilu-teli-kezapolasi-trukkjei-fiatalabbnak-tunik-mint-amennyi-valojaban-a-musorvezeto.htmlA csinos műsorvezető különösen odafigyel a bőrének üdeségére. A kezei ápolásához szükséges praktikáit egy hozzá igen közelálló személytől tanulta meg.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.