Somló Tamás: “Túl kell lennem rajta, mert vannak gyermekeim”

Fotó: Hajdú D. András /Origo -
betegség Somló Tamás család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész ország aggódik Somló Tamásért, akinek korábban újra kórházba kellett vonulnia. A zenész ugyan nem beszél a betegségéről, de a visszamondott koncertek arról árulkodnak, hogy még nem sikerült a felépülés.

Nem először fordul elő, hogy Somló Tamásnak komoly betegséggel kell szembenéznie. Akkor is, ahogy valószínűleg most is küzd a gyógyulásáért. A rajongók, és a zenésztársai egyaránt aggódnak érte, többek között Mező Misi is.

Fotó: Hajdú D. András /Origo

“Nemcsak a zenészszakma, de a rajongói is egy emberként szurkolunk és imádkozunk Tomiért, hogy erősödjön meg” - mondta Mező Misi. A zenésznek egyszer már sikerült felépülnie egy komoly betegségből, akkor is tudta, hogy a gyermekeiért muszáj meggyógyulnia, valószínűleg most sincs ezzel másként. Egy korábbi interjúban nyilatkozott a zenész előző betegségéről. Akkor azt mondta, hirtelen megváltozik az ember gondolkodása, ha baj van, és érezni kezdi annak a felelősségét, hogy össze kell szednie magát.

Hirtelen eléd ugrik annak a felelőssége, hogy össze kell szedned magad. És igen, túl kell lennem rajta, mert vannak gyermekeim,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.