Viszket, fáj és vérzik? Ezek lehetnek a bőrrák első jelei

melanoma bőrrák gyermekkor rák (betegség) Hugh Jackman szűrővizsgálat anyajegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rákos megbetegedések egyik legalattomosabb változata nem válogat: nem csupán idősebbeknél, hanem akár már egészen fiatal korban is szinte észrevétlenül kialakulhat. A megelőzés és az idő előtti felismerés életeket menthet: cikkünkből kiderül, mire kell figyelned ahhoz, hogy kivédd ezt a manapság egyre gyakrabban előforduló ráktípust.

Bár a szakértők az egyik legkönnyebben felismerhető ráktípusnak tartják, mégis csak itthon évente több százan halnak meg rosszindulatú bőrelváltozás következtében. Mielőtt még legyintenél, hogy a bőrrák, ezen belül is a melanoma a középkorúak betegsége, így téged biztosan nem érint, jobb, ha tudod:

akár már a húszas, harmincas korosztályba tartozóknál is kialakulhat,

éppen ezért fontos, hogy minél szélesebb körben megismerjék, hogy ezután már könnyen felismerhessék a rákos elváltozások első jeleit.

Forrás: Dreamstime

Mikor kezdj el gyanakodni?

Ám nem csupán az ausztrálok vannak kitéve a veszélynek: fiatalkorban történt többszöri leégés, a napvédelem hiánya, a szolárium használata, a bőr típusa, így az, hogy mennyire fehér, mennyire könnyen barnul, az anyajegyek, azok száma és formája, az életkor, illetve a családban korábban már előfordult bőrrák növelheti a betegség kialakulásának kockázatát.

Forrás: Dreamstime

6 tévhit a bőrrák leghalálosabb típusáról

A melanoma, a bőrrák leghalálosabb típusa, csak az Egyesült Államokban mintegy 9000 halálos áldozatot követel évente. Ez az arány az elmúlt harminc évben folyamatosan növekedett, és mára az egyik leggyakoribb daganattípussá vált a 30 éven aluliak, különösen a fiatal nők körében. Magyarországon évente körülbelül 1700 új esetet regisztrálnak. A bőrrák leghalálosabb típusáról bővebben ide kattintva olvashatsz!

A bőrrák egyik legveszélyesebb típusa, a melanoma akár anyajegymentes felületen is megjelenhet, éppen ezért fontos, hogy a bőrön tapasztalt minden apró elváltozást bőrgyógyász is lásson.

Nagyobb veszélyben vannak azok, akiknek anyajegyeik száma 50 feletti:

esetükben akár 15-ször nagyobb lehet a bőrrák kialakulásának kockázata. A legjobb, ha még az első nyári napsugarak megjelenése előtt, de legkésőbb a nyaralás előtt átvizsgáltatod a bőrödet egy szűrővizsgálat keretei között.

Forrás: Dreamstime

Figyelj a jelekre!

A rendszeres szűrővizsgálatok mellett ajánlott otthon is szemmel tartanod anyajegyeid változásait. Erre találták ki az úgynevezett „ABCDE" szabályt, amely a következőt jelenti:

  • A, mint aszimmetria: szabálytalan, esetleg nem egyenletes az alakja?
  • B, mint „border”, vagyis határ: élesek vagy elmosódottak az anyajegy határai?
  • C, mint „colour”, vagyis szín: változott a színe, esetleg különböző színárnyalatok vannak az anyajegyben?
  • D, mint „diameter”, vagyis átmérő: nagyobb-e, mint 6 milliméter?
  • E, mint „enlarging”, vagy növekvő: növekszik-e az elváltozás?

Gyanús lehet továbbá minden olyan elváltozás, amely három hét után sem gyógyul, esetleg viszket, fáj, fekélyesedik vagy vérzik.

Forrás: Dreamstime

Kialakulhat-e gyermekkorban?

Forrás: Dreamstime

A rendszeres szűrővizsgálatokon és az otthon is végzett anyajegyfigyelésen túl tehát az ő esetükben kimondottan fontos a megfelelő ruházat és a fényvédő krém használata, valamint annak az alapszabálynak a betartása, hogy 11 és 15 óra között kerüljék a napot. Kutatások szerint

az életünk során szerzett UV-terhelés 80%-át gyermekkorban szerezzük,

az ebben a korban elszenvedett napégés pedig növeli a felnőttkori bőrrák kialakulásának kockázatát.

Dr. Kinyó Ágnes szerint jó megoldás lehet a gyerekek számára azok a naptejek, amelyek fizikai szűrőt tartalmaznak – igaz, ezektől sokan ódzkodnak. A ruhaneműt tekintve előnyben részesítendő a zárt, hosszú ujjú, a hátat teljesen takaró UV-szűrős „fürdőruha”, amelyet már sok sportboltban lehet kapni, amely a szakértő szerint a legbiztonságosabb, és leginkább 3-4 éves kisgyermekeknek ajánlott viselet.

Mire figyelj oda a nagy melegben? Így védd ki a leggyakoribb nyári nyavalyákathttp://www.life.hu/drlife/20160628-a-leggyakoribb-nyari-betegsegek-es-tippek-a-megelozesukre.htmlA nyári hónapok a legjobb esetben nyaralással, pihenéssel, fesztiválozással és kerti partikkal telnek. Ám még a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy éppen a jól megérdemelt vakáció alatt kapunk el valamilyen kellemetlen tünetekkel járó betegséget. Összegyűjtöttük a leggyakoribbakat, és a tippeket arra, hogyan előzd meg őket. Dr. LifeOrigoÍgy kapott új külsőt a férfi, akinek fél arcát felfalta a rákhttp://www.life.hu/drlife/20160704-eric-moger-brit-ferfi-fel-arcat-felfalta-a-rak-igy-kapott-uj-arcot.htmlEric Mogernél néhány évvel ezelőtt diagnosztizálták a rák egyik igen agresszív fajtáját. A most 63 éves férfi emiatt elveszítette a fél arcát, egy speciális eljárásnak hála azonban végre ugyanolyan jó érzéssel néz a tükörbe, mint régen. Vigyázat, megrázó képek következnek! Dr. Life--A Pszichológus Pasi - Tökéletes nyaralásra vágysz? Engedd el!http://www.life.hu/drlife/20160630-a-pszichologus-pasi-a-tokeletes-nyaralas-es-pihenes-titka.htmlA nyár felnőttként valami egészen mást jelent, mint régen. Míg gyerekként izgatottan írtuk a táblára a vakáció betűit, így számolva vissza a több mint két hónapig tartó nyári szünetig a napokat, addig felnőttként örülünk, ha 1-2 hétre ki tudunk szakadni a mókuskerékből, hogy lazíthassunk egyet. Pedig a nyaralás fontos: aki nem szakít rá időt, azt később a saját szervezete fogja kényszerszabadságra küldeni. Dr. Life--Nem is sejtenéd: sztárok, akik nem a jó testszagukról híresekhttp://www.life.hu/drlife/20160623-sztarok-akiknek-rossz-a-testszaguk-gwyneth-paltrow-russell-crowe-julia-roberts-robert-pattinson.htmlBár azt gondolnánk, hogy egy híresség számára nem jelenthet gondot, hogy elegendő figyelmet fordítson a saját személyi higiéniájára, több olyan példát is találhatunk a sztárvilágban, akik bizonyítják: a pénz nem mindig jár kéz a kézben az igényességgel. Következzenek Hollywood legápolatlanabb celebjei, akiktől - ha jót akarsz az orrodnak - jobb, ha távol tartod magad. Dr. LifeAFPEgy ritka betegség, amelynek a nyár a legnagyobb ellenségehttp://www.life.hu/drlife/20160621-a-kronikus-verejtekmirigy-gyulladas-legnagyobb-ellensege-a-nyar.htmlA krónikus verejtékmirigy-gyulladás, azaz a hidradenitisz szuppurativa (röviden: HS) egy rejtőzködő betegség, amely nyáron különösen meg tudja keseríteni az ebben a betegségben szenvedők életét. Bár egyes felmérések szerint a HS a lakosság 1%-át is érintheti, mégis a ritka betegségek közé sorolják, mert a betegek gyakran szégyellik a kellemetlen tüneteket, nem fordulnak szakorvoshoz, így kevesen jutnak el a diagnózisig. Dr. LifeThinkstockÓvd a szemeidet! Így válassz napszemüveget a nyárrahttp://www.life.hu/drlife/20160627-a-napszemuveg-vasarlasanak-legfontosabb-szempontjai.htmlNem véletlenül az egyik legnyáribb és legkedvencebb kiegészítőnk a meleg hónapokra a napszemüveg: egy jó fazon és szín öltöztet, miközben a szem egészségét is védi. Egy rosszul megválasztott darabbal azonban akár többet árthatunk. Íme, a Life.hu napszemüveg-kisokosa nyárra. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.