Végre! Előzetesben a megerőszakolt kétéves kislány szülei

Forrás: Dreamstime -
nemi erőszak erőszak előzetes letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság J. Sz. Bernadettet és H. L. Józsefet, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz a BRFK.

A gyanúsítottak élettársak: J. Sz. Bernadett és H. L. József. A nőnek két kiskorú gyereke van, egy hároméves kisfiú és egy kétéves kislány. Június 22-én H. L. József felügyelete alatt voltak a gyerekek, amikor egy ismeretlen ember szexuálisan bántalmazta a kétéves kislányt.

Illusztáció Forrás: Dreamstime

A gyerek sérüléseit az anya vette észre, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. A kislányt bevitte a Fővárosi TEGYESZ Kmetty utcai Gyermekotthonba, ahol nem kért segítséget, meg sem említette, hogy bármi gond lenne a kislánnyal. Az otthonban viszont észrevették a gyerek sérüléseit az esti fürdetésnél.

A Fővárosi Főügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta, hogy a nőt és a férfit tartóztassák le.

A bűncselekmény gyanúját ugyanis alátámasztják a tanúvallomások, a gyerekotthon feljegyzése, az orvosi iratok és az egyik gyanúsított részbeni beismerő vallomása.

Azért is helyzeték előzetes letartóztatásba a nőt és a férfit, mert további tanúkat, sértetteket akarnak a rendőrök kihallgatni – ők viszont a gyanúsítottakkal egy házban laknak, és velük baráti a viszonyuk. Ezért ha a gyanúsítottakat elengednék, befolyásolnák, megfélemlítenék vagy rábeszélnék a tanúkat és a sértetteket arra, hogy vonják vissza a vallomásukat.

A mai végzés ellen a gyanúsítottak és a védőik fellebbeztek. Másodfokon a Fővárosi Törvényszék dönt jogerősen a kényszerintézkedésekről.

Újabb megdöbbentő fejlemények a megerőszakolt kétéves kislány ügyébenhttp://www.life.hu/news/20160709-eltuntettek-az-osszes-dns-nyomot-a-megeroszakolt-keteves-kislanyrol.htmlLapinformációk szerint nem találtak DNS-mintát a szakértők, amikor megvizsgálták a megerőszakolt kétéves kislányt. News--Brutális! Szexuális segédeszközzel erőszakolhatták meg a kétéves kislánythttp://www.life.hu/drlife/20160705-szexuaelis-segedeszkozzel-eroszakolhattak-meg-a-keteves-kislanyt.htmlLapinformációk szerint valamilyen eszközzel erőszakolhatták meg azt a kétéves kislányt, akit az eset után egy egész éjszaka műtöttek az orvosok. Dr. LifeOrigoMegszólalt a megerőszakolt kétéves kislány nevelőapja: “Lejáratták a családomat”http://www.life.hu/news/20160715-megszolalt-a-megeroszakolt-keteves-kislany-neveloapja-lejarattak-a-csaladomat.htmlEgy estén át küzdöttek az orvosok annak a kétéves kislánynak az életéért, akit sajtóinformációk szerint valamilyen szexuális segédeszközzel erőszakoltak meg. A kislány sérüléseit a gyermekotthonban vették észre, ahova édesanyja vitte be az eset után. NewsOrigoDöbbenet! Ebben a házban élt a megerőszakolt kétéves kislány: fotó! http://www.life.hu/news/20160707-felszivodott-a-megeroszakolt-keteves-kislany-edesanyja-itt-tortent-az-eset-foto.htmlA Blikk megtalálta azt a házat, ahol a csöppség, az édesanyja, és annak élettársa élt. A lap szerint a 19 éves H. László és szomszédja Szilvia akkor estek szerelembe, amikor a fiatal nő elveszítette élettársát, a kislány édesapját. News--Megdöbbentő dolgok derültek ki a megerőszakolt kétéves kislány ügyébenhttp://www.life.hu/news/20160629-gyermekotthonba-akartak-adni-a-megeroszakolt-keteves-kislanyt.htmlBudapest VI. kerületében erőszakolt meg ismeretlen tettes egy kétéves kislányt még a múlt héten. A gyermek nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, de a DNS-mintavétel segíthet a tettes megtalálásában. Nemrég pedig újabb meglepő hírek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban. News--DNS-teszttel keresik a kétéves kislány erőszakolójáthttp://www.life.hu/news/20160628-dns-teszttel-keresik-a-budapest-vi-keruleteben-megeroszakolt-keteves-kislany-bantalmazojat.htmlBudapest VI. kerületében erőszakolt meg ismeretlen tettes egy kétéves kislányt. A gyermek nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, de a DNS-mintavétel segíthet a tettes megtalálásában. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.