Már az enyhe túlsúly is veszélyes lehet

2016.08.13. 12:20

Az elhízás és a túlsúly az egész világon szoros kapcsolatban áll a korai halálozás kockázatának növekedésével – derült ki egy nemrég készült kutatásból.

A dohányzás után az elhízás a második vezető halálozási ok Európában és Észak-Amerikában – derült ki egy nemrég készült felmérésből, amely során 189 korábbi tanulmány közel 4 millió résztvevőjének adatait vizsgálták meg.

Forrás: AFP

Ezek szerint a 25 kg/m2 feletti testtömegindex egyenes összefüggésben áll a bármilyen okból bekövetkező halálozás jelentősen növekvő kockázatával. A dohányzás az idő előtti halálesetek negyedéért felelős ezen a két kontinensen, az elhízás viszont Európában minden hetedik, Észak-Amerikában minden ötödik idő előtti haláleset okozója. Minden hatodik idő előtti haláleset megelőzhető lenne, ha a túlsúlyos emberek leadnák a felesleget.

Már a kevés túlsúly is veszélyes lehet

Korábban születtek olyan tanulmányok, amelyek nem találtak összefüggést az enyhébb fokú elhízás és a növekvő halálozási kockázat között, más kutatók szerint pedig nem pusztán a testtömegindex számít, hanem a zsírfelesleg eloszlása és a zsigeri zsír is.

Forrás: AFP

Dr. Emanuele Di Angelantonio, a cambridge-i egyetem professzora szerint azonban a korábbi kutatások üzenete veszélyes lehet, mert azt sugallhatja, hogy az enyhe túlsúly normális dolog, és nem veszélyezteti az egészséget – ez pedig nem igaz, sőt, népegészségügyi szinten is komoly intézkedésekre volna szükség a testsúlycsökkentés érdekében.

Még több megdöbbentő adatért kattints a Szívderítő.hu oldalára!

kutatástúlsúlyelhízástanulmányszívderítőhalálozásdohányzás