Meghalt az a rákos néni, aki 91 évesen vágott bele élete kalandjába

betegség Norma Jean Bauerschmidt utazás rák kemoterápia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Norma Jean Bauerschmidtnél 90 éves korában méhnyakrákot diagnosztizáltak. Két nap múlva, 67 év házasság után, hirtelen elvesztette szeretett férjét, Leo-t is. A tragédiák sora után ő mégsem adta fel, a kemoterápia helyett úgy döntött, inkább megvalósítja az álmait és elutazik a családjával.

A korábban Michigenben élő nőnél 2015-ben diagnosztizálták a betegséget. Az orvosa vizsgálatok sora után közölte a szomorú hírt, Normánál

négyes stádiumú rákot diagnosztizáltak.

A nő azonban nem tudta volna elviselni, hogy kemoterápiával töltse hátralévő életét egy idősek otthonában, így inkább a nagy kalandot választotta.

"90 éves vagyok, inkább túrázom"

- mondta lelkesen.

Ezután

fiával és annak feleségével útra keltek

és járták az államokat.
Megnéztek nemzeti parkokat, vásárokon jártak, bálnákat csodáltak, és jól érezték magukat.

Több mint 460 ezer ember követte Norma utazását a Facebbokon és szorított érte, hogy minél több élményt gyűjthessenek.

Norma utazása szeptember harmincadikán azonban véget ért.

A lakókocsiban örök álomra hajtotta a fejét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.