Havas Henrik: „A mániás és a bipoláris depresszió határán mozgok”

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
depresszió Havas Henrik pszichiáter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Havas Henriket mindenki a csípős stílusáról ismeri, azonban ez csak egy kényelmes kabát, amit magára öltött: így kevesebb embernek tűnik fel ingadozó kedélyállapota, amit bevallása szerint mániás depresszió, más néven bipoláris zavar okoz. 

Havas Henrik sokáig egyáltalán nem beszélt betegségeiről, pedig a rákkal is meg kellett küzdenie. Azon a kóron sikerült felülkerekednie, de mentális problémája végigkíséri az életét. Kiderült, hogy a Tanár úr olykor bántó stílusa is a depresszió miatt alakult ki. Elmondása szerint ez egy olyan kényelmes kabát, amit magának választott, és így senkinek nem tűnik fel változó hangulata.

Havas Henrik depresszióval küzd Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Utólag jöttem rá, hogy az apám is depressziós volt, talán örököltem tőle.

Ami engem illet, kiderült, hogy a mániás és a bipoláris depresszió határán mozgok,

de megmondom őszintén, nincs időm arra, hogy ezt komolyan vegyem" – mondta Havas Henrik. Hozzátette, ő életében csak egyszer járt pszichológusnál, egy pánikroham után.

"Egy egyetemi előadás közben pánikrohamom lett. Csak úgy a semmiből jött, és azt hittem, infarktusom van.

Később kivizsgáltak, kiderült, hogy pszichés probléma, és el is mentem orvoshoz. Ott a dokinak tíz perc alatt vázoltam, hogy mi történt, mit éreztem, majd elmondta a diagnózist, közölte, hogy depressziós vagyok, és felírt egy marék gyógyszert" – árulta el a Tanár úr, majd hozzátette, sosem váltotta ki a pirulákat, mert neki a munka a gyógyszere. Azóta sem járt orvosnál.

"Nekem nincs időm arra, hogy eljárjak beszélgetni egy orvossal. Rengeteg teendőm van, a munka a gyógyszerem.

A feleségem már tizenhét éves korom óta ismer, ötven éve vagyunk együtt, nem nagyon lepi meg semmi velem kapcsolatban. Már fiatalon is kicsit depresszívebb alkat voltam, és így is hozzám jött"mondta nevetve a Lokálnak a Tanár úr.

Súlyos betegségtől szenved Az Onedin család sztárja, Jill Gascoinehttp://www.life.hu/drlife/20161113-jill-gascoine-sulyosan-beteg-az-onedin-csalad-sztarja-alzheimer-kor.htmlA sztár hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenved. Az elmúlt hónapokban súlyosbodott az állapota, melyről a férje nyilatkozott. Dr. Life--Nem is gondolnád, melyek a legnépszerűbb szexhelyszínekhttp://www.life.hu/drlife/20161110-nepszeru-es-extrem-szexhelyszinek.htmlAutó, lift, vízpart – többek között ezek is ott vannak a legkedveltebb szerelmeskedésre alkalmas helyszínek között. A nemrég elkészült felmérés azonban nem csupán erre a kérdésre adott választ. Dr. LifeThinkstockSúlyos betegségéről vallott Tereskovahttp://www.life.hu/drlife/20161113-nagy-kriszta-tereskova-kepzomuvesz-enekesno-sulyos-kenyszerbeteg-volt.htmlA provokatív képzőművész és énekesnő életét komoly pszichés probléma keserítette meg. Dr. Life--Honnan tudhatod, hogy túl sokat stresszelsz? Ezek lehetnek a tüneteihttp://www.life.hu/drlife/20161108-ezek-lehetnek-a-jelei-a-tul-sok-stressznek.htmlTöbb évet vehetnek el az életünkből a stresszel töltött percek - nem is sejtenéd, mennyit. De mi történik ilyenkor a szervezetükben? Mely dolgok miatt aggódunk és idegeskedünk a legtöbbet? Mit lehet tenni a stressz ellen? Íme, a válaszok. Dr. LifeThinkstockMiért halunk meg hamarabb?http://www.life.hu/drlife/20161109-ezert-halunk-meg-hamarabb.htmlReggeltől estig tartó rohanás, munka és a véget nem érő teendők legyűrése közben éppen arról feledkezünk el, aminek hiánya csak akkor tűnik fel, ha már nincs: az egészségünkről. Pedig ha jobban figyelnénk rá, átlagosan akár 5-10 évvel tovább élhetnénk a szakértő szerint. Dr. Life--A fájdalom nem feltétlenül tartozik a mellrák tünetei közéhttp://www.life.hu/drlife/20161112-a-fajdalom-nem-feltetlenul-tartozik-a-mellrak-tunetei-koze-fontos-a-mell-vizsgalata.htmlMa Magyarországon évente 7500 nő szembesül az emlődaganat diagnózisával, így fontos tudni, mik a mellrák tünetei. Az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László nőgyógyász.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.