Lesújtó képek egy rákos kislány küzdelméről

kislány rák (betegség) küzdelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Édesapja készített képeket a rákkal küzdő kislányról. Szívszorító látvány.

Több, mint egy évvel ezelőtt diagnosztizálták kislányánál a neurobalstomát, ami egy rendkívül ritka agydaganat típus, mely jellemzően 10 éves kor körül szokott jelentkezni a betegeknél.

A 4 éves kislány keményen küzd a betegséggel, folyamatosan kemoterápiával kezelik. Nemrégiben mégis azt a hírt kapták, hogy Jessicának már csak hetei vannak hátra. Ekkor az édesapa, Whelan, úgy határozott, hogy fényképek formájában fogja megmutatni a világnak, hogy miken megy keresztül egy rákkal küzdő gyermek. – tudta meg a Mirror.

A közösségi oldala nagyon érzékletes, szívszorító és sokkoló, és már több ezer követője van. Az apa célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét erre a betegségre, illetve az, hogy minél több képet készítsen a lányáról, hiszen már nem maradt sok idejük.

Néhány mondattal kommentelni is szokta a fotókat, ilyenkor a kislány jéghideg, csont soványra fogyott, erőtlen kis testéről mesél.

„A lányom még mindig küzd. Annyi energia van benne, hogy példát vehetnénk róla. Az orra alatt motyogja, hogy egyedül szeretné inni a gyümölcslevet, miközben már a poharat sem tudja megfogni."

Igyál sok vizet - de mennyit? Veszélyes is lehet a túliváshttp://www.life.hu/drlife/20161116-a-tul-sok-folyadek-ivasa-is-ugyanolyan-veszelyes-mint-a-kiszaradas.htmlTudjuk, hogy fontos a folyadékbevitel, hiszen „már a csapból is ez folyik." A víz az örök fiatalság, a kicsattanó egészség és a szépség szere, amelyből nem lehet eleget fogyasztani ahhoz, hogy elérjük ezt a jótékony hatását. Ez mind igaz, ám a túlzásba vitt folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyekkel járhat, mint a kiszáradás. De akkor mennyi az elég? Dr. LifeThinkstockRákkal küzdött a Black Eyed Peas rapperehttp://www.life.hu/drlife/20161118-taboo-majdnem-belehalt-a-rakba.htmlEltitkolta a nyilvánosság elől rákos megbetegedését Taboo, a Black Eyed Peas tagja. Dr. Life--Kifordult magából betegsége miatt Shelley Duvallhttp://www.life.hu/drlife/20161118-shelley-duvall-mara-mar-felismerhetetlen.htmlShelley Duvall mentális betegsége miatt már szinte teljesen felismerhetetlen. Dr. Life--Az életéért küzd Törőcsik Mari fia, Sonhttp://www.life.hu/drlife/20161118-sulyos-beteg-torocsik-mari-orokbe-fogadott-fia-son.htmlTörőcsik Mari és Maár Gyula fia, Son az életéért harcol Vietnamban. Életét egy nagyon drága gyógyszer mentette meg. Dr. Life--Sztárok, akikről nem gondoltad, hogy súlyos betegséggel küzdöttekhttp://www.life.hu/drlife/20161115-sztarok-akikrol-nem-gondoltad-hogy-sulyos-betegseggel-kuzdottek.htmlHíresek, gazdagok és szépek, ám ők is csak emberek, akiknek ugyanúgy kijutott az élet kevésbé kellemes oldalából, és még a halállal is szembe kellett nézniük. A Life.hu most összegyűjtötte azokat a sztárokat, akikről nem is sejtetted, hogy egykor egy hajszálon múlott, hogy túlélik-e súlyos betegségüket. Dr. Life--Életveszélyben van a 25 kilósra fogyott fiúhttp://www.life.hu/drlife/20161117-teljesen-lefogyott-a-2-evig-koplaltatott-fiu.htmlNevelőszülei koplaltatták a 14 éves fiút, aki 25 kilósra fogyott és életveszélybe került. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.