bejelentés Ben Affleck alkohol elvonókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ben Affleck bejelentette, hogy befejezett egy alkoholelvonó kúrát, amelynek egyik célja volt, hogy "a lehető legjobb apa lehessen".

A 44 éves amerikai színész, rendező kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy az elvonókúra az első lépés volt talpra állása felé, és külön köszönetet mondott legnagyobb támogatójának, feleségének, Jennifer Garnernek, akitől 2015 óta külön él.

Jennifer Garner és Ben Affleck Forrás: AFP

"Befejeztem egy alkoholelvonó kúrát. Az alkohollal már volt dolgom korábban is, és a jövőben is szembeszállok vele. Azt akarom, hogy gyermekeim tudják, nem szégyen az, ha szükség esetén segítséget kérünk, és erőt adunk mindenkinek, aki segítségre szorul, de fél megtenni az első lépést" – írta Affleck, aki 2001-ben már volt elvonón.


Affleck, aki kétszer nyert Oscar-díjat rendezőként és forgatókönyvíróként, a közelmúltban váratlanul elállt attól, hogy az újabb Batman-filmet rendezze, ám a szuperhőst ismét ő fogja alakítani.

A háromgyermekes Ben Affleck és Jennifer Garner 2015 nyara óta élnek külön, amikor bejelentették, hogy tízévi házasság után elválnak.

Affleck Facebook-posztja több mint százezer like-ot kapott a megjelenése után eltelt hét órában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.