Papot hívtak Stadler Józsefhez: nagyon súlyos az állapota

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Stadler József kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kómában fekszik a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán Stadler József. Állapota olyannyira nem javul, hogy pár napja papot hívtak hozzá.

Stadler József pár napja, könyvének dedikálása közben kapott agyvérzést. Azonnal kórházba szállították, de már a mentőautóban kómába esett, azóta az intenzív osztályon ápolják. A Lokál értesülései szerint egyelőre az orvosai is tanácstalanok. Ágya mellett apró szentképeket is elhelyeztek, egyik barátja szerint már pap is volt bent nála, hogy feladja az utolsó kenetet. Ugyanakkor reménykedik gyógyulásában, mondván a börtönből is végstádiumos rákos betegként jött ki és mégis felépült.

Stadler József kómában fekszik Fotó: Polyák Attila - Origo

Stadler korábban a lapnak elmesélte, nyugdíjának felét gyógyszerre költi.

„Már megírtam a végrendeletemet, sok mindenem nincs, amit a gyerekeimre és a menyasszonyomra hagyhatnék. Nem gondolok a halálra, de ha eljön az idő, Akasztón szeretnék végső nyughelyet magamnak" – mondta.

Nem tud felkelni a tini gyereked? Nem lusta! Ez lehet a gond!http://www.life.hu/drlife/20171028-ha-nem-alszik-eleget-a-tinedzser.htmlSok szülő panaszkodik arról, hogy a tinédzser gyereke nem alszik eleget, vagy alszik, de inkább a késő reggeli, délelőtti időszakban durmol az ágyában. Ezt legtöbbször a lustasággal, vagy azzal magyarázzuk, hogy túl sokáig volt fent. Ez viszont csak féligazság. Dr. Life--Victoria Wright a nő, aki cherubism betegségben szenved http://www.life.hu/drlife/20171115-cherubism-betegsegben-szenved-victoria-wright.htmlDöbbenetes betegségben szenved Victoria Wright, amelytől úgy fest, mint egy szörnyeteg. Dr. LifeOrigoKomoly betegség miatt mondta le koncertjeit Shakirahttp://www.life.hu/drlife/20171115-betegseg-miatt-lemondta-koncertjeit-shakira.htmlSzomorú hírt közölt Shakira a rajongóival: betegsége súlyosabb, mint gondolta, ezért kénytelen lemondani európai koncertjeit. Dr. Life--Megrendítő kérések, amit haldoklók intéznek ápolóik feléhttp://www.life.hu/drlife/20171115-megrendito-keresek-amit-haldoklok-inteznek-apoloik-fele.htmlRákos betegeket ápoló nővérek megrendítő történeteket meséltek arról, mit mondtak nekik a haldoklók utolsó napjaikon, perceikben. Dr. Life--5 tünet, ami azt jelzi, hogy túl sokat ültél a számítógép előtthttp://www.life.hu/drlife/20171106-jelek-amik-arra-utalnak-hogy-sokat-ulsz-a-szamitogep-elott.htmlAz irodai munkát végzők a munkaidőben is 8-12 órát töltenek a számítógép előtt. Aztán hazamennek és még otthon is bekapcsolják a laptopot, átfutják a levelezésüket vagy a közösségi oldalakat. Így naponta akár 14-16 órát is eltölthetünk a különböző monitorok előtt. Ezek a tünetek azonban azt jelzik, hogy ideje szünetet tartanod. Figyelj rájuk! Dr. LifeOrigoMegműtötték Benkő Lászlót - Friss hírek az állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20171115-megmutottek-benko-laszlot.htmlTúl van a műtéten Benkő László. Az Omega billentyűsét tegnap műtötték, orvosai szerint az operáció sikeres volt. Dr. LifeFotó: Bielik István - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.