Több mint 200 kilót nyomott a világ legkövérebb tinédzsere, megoperálták

operáció kövér műtét elhízás kamasz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imádta a sült ételeket és a fagylaltot Mihir Jain, a világ legkövérebb tinédzsere, aki 14 éves korára már több mint 230 kilót nyomott. Gyomor bypass műtéten esett át, ma már egyedül jár, és a légzése is helyrejött, hiszen testsúlyának majdnem harmadát sikerült leadnia. 

A Metro cikkezett Mihir Jainról, aki imádta a fagylaltot, az olajban sült ételeket, 14 éves korára pedig már több mint 230 kilósra hízott. Olyannyira uralta az életét a súlya, hogy magántanuló lett, nem tudott kimozdulni a lakásból.

Édesanyja, Puja Jain azt mondja, hogy fia nagyon flusztrált volt, hiszen kortársai mozgékonyak voltak, játszottak a szabadban, míg ő az ágyat nyomta. Már korábban szerették volna megműttetni, ám túl fiatal volt hozzá, így gyógyszeres kezelést kapott, amitől még inkább lecsökkent az energiaszintje. A fiú egyébként rajong a Marvel képregényeiért.

A fiút 14 évesen műtötte meg Dr. Pradeep Chowbey Delhiben. A fiú ekkor már magas vérnyomással, légzési nehézségekkel és cukorbetegséggel küzdött. A műtét óta már egyedül sétál, légzési nehézségei elmúltak és lefogyott 63 kilót.

Csomót találtak Szíj Melinda torkában: meg kellett operálnihttp://www.life.hu/drlife/20180628-csomot-talaltak-szij-melinda-torkaban-meg-kellett-operalni.htmlSzíj Melinda nagyon tartott az operációtól, de végül beleegyezett. Egy csomót találtak a torkában, és úgy feküdt kés alá, hogy nem tudhatta, fog-e még tudni énekelni. Dr. LifeOrigoA rákos Emily Hayward bejelentette saját halálhírét Insatgram-oldalánhttp://www.life.hu/drlife/20180628-a-rakos-emily-hayward-bejelentette-sajat-halalhiret-insatgramoldalan.htmlEmily Hayward nyolc éven át folytatott ádáz küzdelmet a rák ellen, de feladta a harcot. Halálának hírét saját Instgram-oldalán jelentette be. „Szeretteim körében békésen itt hagytam mindenkit" – írta a mosolygós fotója mellé.Dr. LifeOrigo30 éve megküzdött a rákkal, most felkereste akkori ápolóját a brit nőhttp://www.life.hu/drlife/20180627-30-eve-megkuzdott-a-rakkal-most-felkereste-akkori-apolojat-a-brit-no.htmlEgy ráktúlélő lány 30 év után megkereste egykori ápolóját, akire a mai napig jó szívvel emlékszik vissza. Dr. LifeOrigoHarsányi Gábornak majdnem halálát okozta egyik orvos barátjahttp://www.life.hu/drlife/20180627-harsanyi-gabornak-majdnem-halalat-okozta-egyik-orvos-baratja.htmlElfeküdte a nyakát Harsányi Gábor, így megkérte egyik orvos barátját, hogy segítsen neki. A doktor injekciót adott, ami majdnem az életébe került. Dr. Life--Összeszedtük a legviccesebb és legfájdalmasabb napégésekethttp://www.life.hu/drlife/20180627-osszeszedtuk-a-leviccesebb-es-legfajdalmasabb-napegeseket.htmlKevesen akadnak, akik ne ismernék, milyen fájdalommal jár a napégés. Most olyan fotókat szedtünk össze, melyek a leégés extrém fokozatait mutatják be. Amikor megnézzük őket, sajnálatot érzünk, ugyanakkor a szánk is mosolyra húzódik. Dr. LifeOrigoSzűcs Adriána mellrákkal küzdő fotómodell bejutott a Miss Balaton középdöntőjébehttp://www.life.hu/drlife/20180627-szucs-adriana-mellrakkal-kuzdo-fotomodell-bejutott-a-miss-balaton-kozepdontojebe.htmlSzűcs Adriána fotómodell még csak 26 éves, de mellrákkal küzd. A gyönyörű lány jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll, bejutott a Miss Balaton középdöntőjébe. Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a betegsége nem korfüggő. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.