Gondoltad volna? Ezek a hétköznapi dolgok hatással vannak az elalvásodra

Forrás: Shutterstock -
sedacur2019 hétköznapi dolgok egészség elalvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számtalan olyan hétköznapi dolog van, amiről nem is gondolnánk, de hatással van elalvásunkra. Figyelj oda, hogy kipihenten ébredhess!

Egyre több ember küzd alvászavarral; sokan nem tudják, de néhány apró változtatással a problémák is megszűnnek. Összeszedtünk néhány olyan hétköznapi dolgot, amikről nem is tudunk, de hatással vannak az elalvásra, álmatlanságra.

Állj át pihenő üzemmódra!

A szervezet nem mindig képes azonnal lenyugodni, ha ágyba kerülünk. Éppen ezért lefekvés előtt 1-2 órával lehetőleg ne dolgozzunk és ne olvassunk megterhelő könyveket, cikkeket. Ha úgy érezzük, hogy nap végére még tele vagyunk energiával, érdemes munka után futni vagy edzeni egyet. Így a testünk is elfárad és a stresszt is levezetjük, így kényelmesebben és nyugodtabban hajhatjuk álomra a fejünket.

alvás, pihentető alvás Forrás: Shutterstock

Koffein

Nem csak a kávé okozhat álmatlanságot, rengeteg olyan ital és étel is van, amit lefekvés előtt néhány órával már nem szabad fogyasztani. Ha mély pihentető alvásra vágysz, kerüld lefekvés előtt a kólát, a zöld teát, a fekete teát, az étcsokit, a kakaót valamint a napraforgómagot, gabonapelyheket és a gyömbért is.

Legyél pont jól lakva

Azt mondják a szakemberek, hogy nem tesz jót, ha tele hassal hajtjuk álomra a fejünket. Azonban azzal sem teszünk jót magunknak, ha korgó gyomorral bújunk ágyba. Egyes kutatások szerint az éhes emberek sokkal többször kelnek fel éjszaka, mint azok, akik odafigyelnek a helyes táplálkozásra. Lefekvés előtt fogyassz magas fehérjetartalmú élelmiszereket, de abból se edd magad degeszre.

alvás alvó 5 apró változtatás az életviteledben, amivel könnyedén fogyhatsz Forrás: Shutterstock

Hideg párnák

Tudtad, hogy azok, akik hűvös párnára teszik a fejüket sokkal gyorsabban alszanak el és pihentetőbben kelnek, mint azok, akik meleg ágyneműbe bújnak? Ha nem tudsz elaludni, rakd néhány percre hűtőbe a párnádat, meglátod, mennyire jól fog esni a testednek egy kis hűvös ölelés.

Túl nagy csend

Vannak olyan emberek, akik a túl nagy csendben sem képesek elaludni, mert minden apró neszre azonnal felébrednek. Ilyenkor érdemes beszerezni egy úgynevezett fehérzaj gépet, ami olyan hangokat ad ki, melyek az emberi fül által érzékelhető összes frekvencián egyszerre, egyforma intenzitással hallatszanak és folyamatosan ismétlődnek. Ezek a hangok sikeresen elfedik a háttérzajokat, így biztosítva a nyugalmas alvást.

Okoskütyük

Telefonnal, laptoppal, tévével fekszel le? Nem csoda, ha nem érzed magad kipihenve reggelre. Alapszabály, hogy a hálószobából ki kell iktatni minden elektronikai eszközt. Az, aki tévére alszik el sokkal nyugtalanabbul alszik. Ha pihentető alvásra vágysz, minden okoskütyüt űzz ki a hálóból.

A jó alvás tanulható dolog Forrás: pexels.com

Friss levegő

Jön a hideg, mindannyian a meleg szobába vágyunk, pihe-puha párnák közé. Elalváskor azonban szintén alapszabály, hogy nem lehet túl meleg a hálószobában. A szakemberek szerint a megfelelő hőmérséklet a pihentető alváshoz 18-19 Celsius fok. Érdemes lefekvés előtt 1 órával szellőztetni egyet, így az elhasznált levegőt is kicseréljük és a meleg levegőt is kiengedjük.

Szédülés, és ami mögötte lehethttp://www.life.hu/drlife/20190912-szedules-es-ami-mogotte-lehet.htmlSzédülni lehet az éhségtől, a szerelemtől és a körhintától, de ha tartósan fennáll a stabilitásérzet megváltozása, és forgó jellegű egyensúlyvesztést tapasztalunk, akkor már komolyan kell foglalkozni a jelenséggel.Dr. Life3 ezer képeslapot küldtek a világ minden tájáról a ritka betegséggel küzdő fiúnakhttp://www.life.hu/drlife/20190910-3-ezer-kepeslapot-kuldtek-a-vilag-minden-tajarol-a-ritka-betegseggel-kuzdo-fiunak.htmlEl akarta dobni életét a 13 éves ritka betegséggel küzdő fiú, ám édesanyjának sikerült visszahozni az életkedvét. Dr. Life--Egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körébenhttp://www.life.hu/drlife/20190909-egyre-gyakoribb-a-belrak-a-fiatalok-koreben.htmlEgyre gyakoribb a bélrák a fiatal korosztály körében - derült ki az amerikai rákkutató társaság tanulmányából, melyet 43 ország adatai alapján készítettek.Dr. LifeThinkstockIlyen hatással van a gyerekre a terhesség alatti stresszhttp://www.life.hu/drlife/20190906-ilyen-hatassal-van-a-gyerekre-a-terhesseg-alatti-stressz.htmlKiderült, hogy a várandósság alatti stressz milyen hatással van a gyermekre. Dr. LifeThinkstockPotencianövelőt vett be egy budapesti férfi: mentőt kellett hozzá hívnihttp://www.life.hu/drlife/20190906-potencianovelot-vett-be-egy-budapesti-ferfi-mentot-kellett-hozza-hivni.htmlCsaknem az életébe került a potencianövelő egy budapesti férfinak. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoA mentális betegeket az előítéletektől is védeni kell http://www.life.hu/drlife/20190831-a-mentalis-betegeket-az-eloiteletektol-is-vedeni-kell-allitja-a-szakember.html A mentális betegségekhez sok előítélet kapcsolódik, a szakembereknek ezek ellen is küzdeniük kell a gyógyítás mellett - mondta a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.